Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)
1953-05-15 / 10. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 7 kát!” De ez apostoli korszak végén felfödte előttük, hogy Ő nem marad mindig velük, hanem majd maga helyett más közbenjárót küld, “vigasztalót”, bátorítót: a SzentLelket, Aki majd mindenre megtanítja őket és mindenre emlékezteti őket, amit Krisztus mondott nekik. Most tehát a SzentLélek korszakában élünk, az első pünköst óta, egészen addig, míg az Úr megint eljő. A SzentLélek a szívben, a lélekben lakik, nem pedig sátorban vagy kézzel csinált templomban: “ti az Isten temploma vagytok és az Isten Lelke lakik bennetek; ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten!” (I. Kor. 3:16-17.) Valamikor nevetségesnek tűnt fel előttem annak az egyszerű, öreg néninek a válasza, akitől lelkésze megkérdezte, hogy mikor megyünk már a mennyországba? Az anyóka így felelt: “Téved tiszteletes úr, mert én már is, itt e földön, a mennyországban élek!” Azóta iá* sokat szégyenkeztem, amikor minden erőlködésem dacára sem mondhattam, hogy a mennyországban élek. Keresztelő János csak vízzel keresztelt, de megmondotta, hogy aki utána jön, tűzzel és Szent Lélekkel keresztel. Az első keresztelés a Szent- Lélekkel háromezer embert tett Krisztus tanítványává! Bizony ma is hiába keresztelték meg ” vízzel azt, akit Ő meg nem keresztel Szent-Leikének tüzével! Akiben nem uralkodik a SzentLélek, az vak, és nem tud hinni, bízni, sőt egy- ügyűségében ellene akar állni a SzentLéleknek. Tökéletesen elveszett ember az ilyen. Krisztus követésében még az első lépéshez is csak a SzentLélek segíthet hozzá minket. Mi legyen az első lépés? Az Úr így mutatta meg: “tanúljátok meg tőlem, hogy én alázatos és engedelmes szívű vagyok!” Ha lelkemet engedelmesen alája rendelem a SzentLélek akaratának és Neki ajánlom fel életem egész szolgálatát, akkor Ő nemcsak lakozást fog venni szívemben, hanem uralkodni is fog azon. “Azon a napon meg fogtok győződni róla, hogy én az Atyában vagyok és ti énbennem és én tibennetek!” (János 14:20.) HALLOM AZ ÚR SZAVÁT Jönnek az esők és a vad szelek, Mint dühöngök lelke, oly setétek; És hallom az Úr szavát: Házatok sziklára építsétek! A sátáni elvek művelői Mind vadabbak s vérengzőbbek lesznek, És durva hazugsággal Minden hatalmat magukhoz vesznek. Végre minden rend felborúi s akkor Épségben csak az tartja meg eszét, Ki poklot győző hittel Szorosan fogja Megváltónk kezét. (Cleveland) Hornik György KÉTFÉLE EGYHÁZSZERETET Irta és a Magyar Egyházkerület reggeli áhítatán elmondotta Bütösi János lelkészünk Körülbelől egy hónappal ezelőtt érdekes cikk jelent meg Magyarországon. Egyik volt professzorom írta, akinek lelkiismeretes munkáját még theológus koromban megtanúltam becsülni és szeretni. A cikk címe: “Kétféle egyházszeretet” s benne többek között a következőkre hívja fel a figyelmet: “Bármilyen különösen hangzik, X. Leó pápa az egyházat szerette, amikor Luthert kiátkozta. Luther is az egyházat szerette, amikor az átok ellenére is vállalta a reformációt. Előttünk áll tehát a különös tény: az egyházszeretet indítja a pápát is, meg a reformátort is, — mégis oly végletesen különbözik cselekedetük.” — Valóban meggondolkodtató tény ez! S akik ismerik az Igét, tudják, hogy a Biblia is számtalan helyen igazolja a tudós professzor megállapítását: kétféle egyházszeretet lehetséges! Nem minden egyházszeretet építő, helyes és kívánatos tehát. Van romboló, helytelen, megtévesztő egyházszeretet is, mint ahogy van olyan szülői szeretet is, mely tönkreteszi a gyermeket, ahelyett, hogy emberré nevelné. És itt hozzátesz a cikk írója valamit, ami az egész kérdést halálosan komollyá teszi a mi számunkra is. “Az ilyen helytelen szeretet, — írja — nemcsak ennek vagy annak a felekezetnek a sajátja, hanem minden felekezetben és bárkinél előfordúlhat!” Nem lehet tehát azt mondanunk, hogy bennünket ez a veszély nem fenyeget. Sőt! Végső következtetésként és nagyon helyesen a professzor így fejezi be elmefuttatását: “Megválthatjuk, hogy gyarló emberi természetünkhöz a pápa egyház- szeretete áll közelebb. Ezen kell áttörnie újra meg újra a reformátori egyházszeretetnek. Nem a mi erőnkből, hanem az Ige ereje által.” Vagyis a kétféle egyházszeretet mindnyájunkat megkörnyékező veszély, s ezért állandó, éber harcra- készséggel kell felvennünk a küzdelmet önmagunk ellen is a reformátori egyházszeretet megvalósítása érdekében. Lássuk most ennek a küzdelemnek néhány kézenfekvő elkötelezését. Ösz- szesen négyet. 1. A reformátori egyházszeretet — ahogy azt nékem Isten látni engedi — jelenti elsősorban azt, hogy ellene állunk az egyház merő intézménnyé való üresítésének, mivel az egyházat mindenek felett a szentek közösségének tartjuk. Hadd hozzam ezt a feszültséget egy kicsit közelebb egy jól ismert bibliai jelenettel. Emlékeztek reá, hogyan feddi, siratja és fenyegeti az Úr Jézus a Máté evangéliuma 23.-ik részében kora vallásos vezetőit. A befejező szavak még most is megborzongatják a hátunkat: “Jeruzsálem, Jeruzsálem! Hányszor akartam egy begyűjteni a te fiaidat... és te nem akartad. Imé pusztán hagya- tik néktek a ti házatok!” A tanítványok végighallgatják mindezt; bántja őket a hang; sérti
