Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)
1953-05-15 / 10. szám
6 REFORMÁTUSOK LAPJA és mi, megmaradunk egymásnak, akkor uj reménységgel mehetünk tovább. Újraépíteni, a romokon életet teremteni. “VAGYTOK — HOGY HIRDESSÉTEK”... Isten szeretetét, jóságát hirdessétek. Életünk cselekedetein, Egyházunk munkáján, Bethlen Otthonunkon, Egyesületünkön, missziói adakozáson át. “VAGYTOK — HOGY HIRDESSÉTEK”... a jövőt. Azt a bizodalmát, hogy megvalósul a látomás: leszáll e földre Isten városa... melyben nem lesz szenvedés, halál... Isten maga töröl el minden könnyet.” Eljön az Isten Országa! Pünköst ünnepén hálával emlékezzünk Istenre, a Lélek eszközeire. Emlékezzünk és a hegedűt: egyházunkat, templomainkat, minden szolgálatunkat, életünket, adjuk a nagy Művész, Isten, kezébe, mert “ti választott nemzetség, királyi papság, szent nép, tulajdonul választott nemzet vagytok, hogy hirdessétek annak kiválóságait, ki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hivott el titeket...” Isten népe vagytok ... folytassatok szép életmódot, hogy . .. akik látnak ... dicsőítsék Istent!” “Uram, im mindent hozok, testem és telkemet. Mint élő áldozatot, fogadj el enge- met! Oh ihless meg szent tűzzel, Szent - Lelked szálljon rám! Várok, várok, Szent- Lelked szálljon rám.” Még ciz első lépéshez is csak a SzentLélek segíthet Irta: Halápi N. László Itt az Egyesült-Államokban tanúltam azt meg, hogy a keresztyénség nagyon sokrétű. Nem hiszem ugyan, hogy a vallásszabadság talajából kinőtt vallási elburjánzás egészséges keresztyén életet termelne ki, — de most mégsem ennek a bírálatával kívánok foglalkozni. Inkább az a kérdés érdekel, hogy ebben az óriási keresletben és változatban mi lehet az, amire a magyar embernek szüksége van, hogy Urát, Jézus Krisztust, ténylegesen követhesse? Mit jelent keresztyénnek lenni? Azt, amit Antióchiában értettek alatta, amikor először nevezték Krisztus követőit “krisztusiaknak”. Ha tehát keresztyén akarsz lenni: légy krisztusi. Bármily gyarló, gyenge akaratú, esendő és elesett bűnös vagy is, mégis olyanná KELL lenned, mint Krisztus! Magamról tudom, hogy ez mily nehéz, sőt csaknem lehetetlen. De még sem lehet kitérnem a határozott követelmény ellen, mit Urunk adott: “Kövess engem!” És hogy tanítványai és az első keresztyének csakugyan követték is Őt, azt olyanok ismerték el róluk, akik NEM voltak keresztyének. Cselekedeteik és viselkedésük alapján nevezték el őket az antióchiaiak “krisztusiaknak”. Ami tehát azt jelenti, hogy abban a pogány világban, a sötét hitetlenség közepette egy kis csoport ember a saját legjobban felfogott érdekében kezdett el úgy élni és úgy cselekedni, mint ahogyan Krisztus élt és cselekedett. “Krisztusiak” lettek. Érdekelne az a kérdés is, hogy vájjon vannak-e különbségek a régi és a mostani felhívásban, amivel Krisztus az Ő követésére hív? Mielőtt Ő maga hívta volna tanítványait, Keresztelő János mintegy a pusztába kiáltotta bele, hogy “térjetek meg és keresztelkedjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: “Mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint fel- és leszállanák az Ember Fiára.” (Ján. 1:52.) Őszintén megvallom, hogy nem tudnám megállapítani: kinek volt nehezebb rászánnia magát Krisztus követésére: a tanítvá- nyoknak-é vagy minekünk? Az ő szemük láttára történt események több kézzelfoghatót biztosítottak, — de minket, utódokat, a bizonyságoknak még nagyobb fellege vesz körűi. Sőt azt sem tudnám bizonyosan megmondani, hogy vájjon kinek könnyebb a Krisztus elfogadása: annak-é, aki a föld valamelyik eldugott zugában addig még sohasem hallott róla, vagy nekem, aki bele- születtem a keresztyén egyházba?! A tanítványok korában nem valami hitetlen rétegnek kellett Krisztussal megismerkednie, mert hiszen a próféták a Vele és Általa történteket sokszáz esztendővel előtte megjövendölték, és ezek a jövendölések szóról-szóra beteljesültek, szemük láttára, fülük hallattára. Mi előttünk viszont ott áll Krisztus megváltottjainak nagy serege, akik életüket adták az Ő szent ügyéért. Kezünkben van a Bibliánk, az igazságok tökéletes tárháza. És eljött hozzánk Isten SzentLelke, Aki minden igazságra elvezet minket. Nekik sem Bibliájuk nem volt, sem a SzentLelket nem vették még, mikor Krisztus elhívta őket. Mégis milyen szomorú, mert igaz vádakat kell hallanunk egy-egy félvad vagy még műveletlen, de már megtérített néptől, akik azt a véleményt alkotják rólunk, hogy Krisztus követésében mi adjuk nekik a legrosszabb példát! Amikor megismertek minket, hányszor kiábrándították őket bűneink, mint Sadhu Sundar Singhet, amikor végigjárta Európát és Amerikát és csalódottan ment vissza Indiába és Tibetbe, ahol a keresztyénség nem névleges, mint a “művelt” Nyugaton. Bizony joggal mondta most a nagyhét alatt egyik evangélistánk, hogy a világ ke- resztyénségében több követője van Júdásnak, mint Krisztusnak! Az elhívás idején azt mondta Urunk tanítványainak: “Kövessetek engem. Térjetek meg és keresztelkedjetek meg. Tagadjátok meg magato-
