Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)
1953-05-15 / 10. szám
mftRim REFORMED RELIGIOUS PAPER, FOUNDED \W \ftOO EVANGELICAL AND REFORMED CHURCH Volume; LIII MBER 10. EGYHÁZI ÉS VALLÁSOS NÉPLAP Lancaster, Pa., May 15, 1953. AIclozó-Csütörtök és Piinköst A fyffffeztyén hit az öröm és dicsőség hite. Még a^pfagypéntek gyásza is diadalra fordúl Húsv^ten. A halált elnyeli a feltámadott élet. EKez részben hasonló az Áldozó-Csütörtök viszonya Pünkösthöz. Azzal a különbséggel, hogy ezekben az eseményekben már több tevőleges rész jut a tanítványoknak is. Nagypénteken csak a halált s benne a kegyetlen véget látják; a feltámadásnak magának nem lehetnek szemtanúi. Áldozó-Csütörtökön is fáj az elválás, de az mégis oly különböző a nagypéntekitől! A pünkösti csodára pedig már egyenesen az ő felkészülésük ad lehetőséget és annak teljes lefolyása őbennük történik. Áldozó-Csütörtökön már a Húsvét diadala szolgáltatja hitükhöz az alapot, és ez a hit mindjárt megdicsőülést is nyer a mennybemenetel szemükkel látott tényében. Most már megértik az Úr megnyugtató szavát: csakugyan jobb nékik, hogy Ő elmenjen. A testi szemmel látás a múlandóságok szűk terébe szorítaná bele az örökkévalót, és kizárná a Vigasztaló elnyerésének lehetőségét. Ha fájt is a személyes válás, milyen mások voltak érzéseik, amikor a mennybe felmenetel dicsőségétől káprázott szemük, mint Nagypénteken, amikor az elgyötört, összetört és kihűlt testet betették az arimáthiai sírboltjába. Most már végképpen bebizonyosodott előttük a Krisztus istensége, sőt kétségtelenné vált előttük az is, amiről az Úr maga tett bizonyságot a keresztfán: hogy elvégezte a reá bízott munkát. Megmutatta az Isten Országában lefolyó földi élet példáját; megszabadított bűneink könyörtelen büntetésétől, az örök haláltól, azzal, hogy érettünk Ő vette magára a halált; és le is győzte azt, hogy lehessen azoknak, akik elaludtak, az első zsengéjük. És mily megható a két elválásnak az a mozzanata is, hogy a testi halál előtt testi jólétről és gondviselésről gondoskodik anyja számára, míg most valamennyiüknek és az utánuk következő nemzedékeknek — köztük nekünk is — a lelki élet legfontosabb kellékét biztosítja ígéretével: “SzentLélekkel fogtok megkeresztelteim.” Sohasem tettek még ígéretet több kezesség biztosítékával. És ez a nagy ígéret is beteljesült, mint valamennyi, amit az Úr ígért. A földet emberi testben megjárt Isten most már lelki lényegében jött földünkre örök köztünk lakozásra. Az azóta lefolyt tizenkilenc század minden igaz alkotása erről az isteni hajtóerőről tanúskodik. Eljött a Lélek, mert Krisztus megígérte. De eljött azért is, mert tanítványai mindnyájan együtt voltak és úgy várták. Mindnyájan egy akarattal voltak együtt és úgy várták. Mindnyájan egy akarattal tíz napig voltak együtt és úgy várták. Mindnyájan tíz napig imádkozva voltak együtt és úgy várták. Soha senki sem várta még így anélkül, hogy el ne nyerte volna. Hány áldott pünköst volt már itt amaz első óta! Hazug, gyáva és káromló Péterekből, az Urat üldöző Saulokból hány hű apostolt formált azóta a Lélek! Hány bizonyságtevő élet végződött vértanúságban, hány folyt le szakadatlan kereszthordozásban! Sokan közülük emberhalászok lettek, valamennyien együttvéve pedig e világnak a magvetésévé váltak. Nem lehetett másképpen. Istennek Lelke mint ujjászűlő, megelevenítő erő működött közöttünk; vigasztaló, de bátorító is; tanító és bizonyságtevő is; közbenjáró és vezető; megszentelő és elpecsételő. Lehetne-é ellentállani neki?! ... Általa lett és áll az Anyaszentegyház. Urunk földön lévő lelki test, amelynek Ő maga a feje a mennyben. Nem viselhetne rá jobb gondot, mint ahogy Leikével teszi. Megvédi, még a mi gyarlóságainktól is. Ápolja, még tövises ágyában is. Diadalmassá teszi, hogy rajta még a poklok sem vehetnek erőt. Köszönjük, drága Urunk, hogy nem hagytál magunkra! íme, még Lelked vezetése alatt is hogy tévelygünk, hogy megbotlunk! Kérünk, tölts ki reánk mindig teljesebb mértékben Lelkedből! Minden előfizetőnknek és olvasónknak Istentől gazdagon megáldott idvességes pünkösti ünneplést kívánunk! s
