Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)
1953-04-01 / 7. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA özvegy asszony a levelet — “és bocsásson meg a zavarásért.” Flóra mintha csak magának beszélt volna, amikor mondta: — Ebben a levélben van egy szó, melyet először mondtak nekem az életemben: Köszönöm . . . Eddig csak uj ráztak, eddig csak tapsoltak . . . mintha csak egy-egy pengővel megdobáltak volna. Tulajdonképpen nem volt szükségük reám. Se nekem reájuk. Ők mulatni akartak, — én meg pénzt s mikor kitört a taps, a zaj, mint egy kőfal, közénk állt. S aztán, mint idegenek éltünk tovább másnap a városban. Pedig Isten nem idegeneknek teremtett bennünket, hanem testvéreknek . . . . . . Őszre, az egyik patikában pénztárosi állást vállalt Bartha Flóra, sokszor onnan indultunk ki együtt az állomásra. Egy-két plakáthirdetésen még látszott a neve, mosolyogtunk, ahogy elhaladtunk mellette. És ő csak jött énekelni. Nagy vödör hideg vizet s egy füles poharat vitt a kocsikba, letette a közepére s ahogy kínálta sorban, mérte a poharat pohár után, csak énekelte: “Tudod, hogy várlak, fiam, Drága...” ★ ★ ★ Sokszor eszembejut Bartha Flóra. Bizony, micsoda ereje van annak a szónak: köszönöm. Hányszor kellene mondanunk, de mi gőgösek vagyunk . . . Hány keserű élet van körülöttünk, mennyien nem éreznek szeretetet, nem hiszik, hogy ők fontosak ebben a világban, valakinek is szüksége van reájuk, nem merik hinni, hogy ők fontosak, mert sohasem mondjuk nékik . . . S hányszor “dobunk” embertársainkhoz, még szeretteinkhez is egy-egy dollárt, egy-egy szép szalagokkal átkötött ajándékcsomagocskát; hányszor tudjuk le felebarátaink iránti szeretetünket, felelőségérzésünket egy díszes üdvözlőkártyával, vagy egy csokor virággal . . . Mennyivel más volna a világ, ha többször mondanánk: köszönöm. Ki tudja, hány élet változnék meg, ahogyan megváltozott Bartha Flóra élete. Nem volnánk olyan idegenek egymásnak, hanem testvérek, ahogyan Isten örök időknek előtte előre eltervelte. KOVÁTS MARGIT NAGYPÉNTEK NÉLKÜL NINCS HUSVÉT “Betegségeinket O viselte és fájdalmainkat hordozá ..Ézs. 53. 4. Nemrégen beszéltem egy olyan emberrel, aki nem tudta felfogni (vagy nem is akarta — én nem tudom), hogy megváltásunknál miért kellett volna az Ur Jézusnak szenvednie? Neki a keresztről való beszéd bolondság volt, a husvét is csak szép mese. Ezt mind csak azért találták ki, hogy a gyerekeket ijesztgessék. Szerinte az az igaz, hogy az élet tele van örömökkel és az ember kerülje a szenvedést, mert tele van a világ alkalmakkal, hogy mindenünk meg legyen; csak ki kell nyújtani érte a kezét mindenkinek, csak nem kell válogatni. Az alkalom készen van! Nagyon megdöbbentett, mikor ezt hallottam, annál is inkább, mert az illető nem hétköznapi ember és sokaknak tanácsadója. Milyen másképpen tanítja ezt a Szent írás! Már az ótestamentomi próféta is szenvedésben látja az Isten Fiát, a világ Megváltóját. Mi sem tudunk úgy husvétra gondolni, hogy ne látnánk előtte a nagypénteket! Bizony ha az Ur Jézus nem szenved értünk szeretetből, nincs nekünk ma sem diadalmas, nagy, szent husvétunk! Jézus magára vette a mi szenvedéseinket, mert sajnos mi bűnben születtünk és nem apró hibák és véletlen tévedések a mi bűneink, hanem szívünkből gyökerezett bűnök és nem véletlenül odakerült vagy mások által felébresztett hajlamok, hanem csodálatosan a lelkűnkben megszólalt és végrehajtott gondolatok és cselekedetek. Ami nagyban történik e világban élő nemzetek közt, ugyanaz történik az egyes emberek életében is. Ha jól megfigyeljük életünket, vájjon nem döbbenünk-e meg magunk is saját indulataink felett? Ha őszinték vagyunk, be kell látnunk, hogy bizony csak a jó Isten kegyelme tartott eddig is vissza bennünket minden nagy gonoszságtól. A sok halálos bűn csirája ott fészkel a lelkűnkben. Az Úr Jézus Krisztusnak azért kellett meghalnia, mert Isten igazsága minden bűnnek a büntetését kívánta és Ő odaállott az Atya elé és magára vállalta a mi bűneink megbüntetését, amit majd Ő elszenved mi helyettünk! Mi értünk volt szükség a nagypéntekre! Mi értünk kellett keresztfának lenni! Mi értünk kellett szenvedni az Isten szent Fiának! Mi értünk hullott drága vére! Nem felesleges a nagypéntek, mert ha nem volna, nem örülhetnénk a husvét fényének sem! A büszke emberi szívnek nehéz elhinni, nehéz beismerni a bűnösségét. De Isten kegyelméből nem lehetetlen. Mindenki boldog, aki megállhat igaz alázatossággal a nagypénteki keresztfa alatt, mert bár fájó könnyeivel öntözi meg saját bűnös lelkét, mégis hálát ad Istennek, hogy ilyen nagy Szabaditót küldött nekünk az Ő Szent Fiában. Abban a pillanatban, valamikor ide elérkezik, minden bűnbánó lélek csodálatos fényt lát, meglátja a húsvéti hajnal fényességét, meghallja a feltámadást hirdető angyalok boldog üzenetét: “Feltámadott az Ur! Üres a sir, mert
