Reformátusok Lapja, 1953 (53. évfolyam, 1-22. szám)
1953-04-01 / 7. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 13 Isten Fia nem maradhatott a sírban! Ő él! Legyőzte a halált!” Oh mert volt olyan nagy Szeretet, hogy magára vállalta az emberiség nagy bűneit; pedig tiszta, fénylő és szent volt! És mert Istennek tetsző és kedves volt ez a nagy áldozat, diadalmasan feltámadt! Él örökké és nekünk az Ő halála életet adott! A halált legyőzte, Vele mi is élni fogunk! Nem a szenvedések elkerülésében van a mi boldogságunk, hanem abban, hogy “mindezekben felettébb diadalmaskodunk az által, Aki minket szeretett”. Ő legyőzte lelkünk örök rosszra- csábitóját, az ördögöt és ha világ és minden gonosz küzd is ellenünk, nem győz le bennünket, mert Jézus didalmas Úr és még a halál is legyőzött ellenség már; mint Pál apostol mondja: “Mindenre van erőm a Krisztusban, Aki engem megerősít!” Mi is úgy vagyunk, van nekünk is erőnk mindenre! Ha szenvedés vesz körül bennünket, nem akarjuk kikerülni, hanem boldogan örvendezünk, mert az Úr Jézus ad erőt, hogy hordozni tudjunk mindent s a nagypénteki Hős példája ragyog előttünk diadalmasan! Most úgy szeretném megmondani az én testvéremnek, hogy csak az ördög akarja elhitetni az emberekkel azt, hogy nem volt nagypéntek soha, mert nem volt reá szükség! Meg hogy az ember jó! Csak boldogság és öröm van, a szenvedés csak mese! — — Nem, Testvérem, — majd ha felébred benned a bűntudat, ha majd fáj, amivel Istent és az embereket megbántottad, akkor gyere a Golgothára és gondolj nagypéntekre, hogy érted szenvedett a Mester; és ha majd bűnbánó köny- nyeid lelkedet fehérre mossák, akkor emeld fel a fejedet és meglátod, hogy keleten ragyogni kezd az ég és meglátod a piros húsvéti hajnal hasadását és megérted és ujjongasz, hogy volt Valaki, Aki betegségeinket hordozta és szenvedéseinket viselte és mi meggyógyultunk az Ő sebeivel. EGYHÁZUNK ÚJJÁSZERVEZÉSÉNEK TERVEI AZ ÁREA-TERV A bizottsági munkálat legfontosabb része az área- terv ajánlása. Ez a tervezet már a két egyház egyesülésekor felmerült és azóta állandóan emlegették. Az 1950-ben tartott Egyetemes Zsinat utasitotta az Egyház újjászervezésének tanulmányozására kiküldött bizottságot, hogy ezt a tervezetet is tegye megfontolás tárgyává. Most e bizottság megvalósitásra ajánlja e tervet, mert az “eredményesebbé tenné az Egyház közigazgatását, előmozditaná az Egyház egyetemes programmját és segítségére volna a lelkészeknek és gyülekezeteknek Isten Országért folytatott munkájukban.” Lássuk meg tehát, hogy mit jelent ez a terv. Az Egyház egész területét (ami egyúttal az Egyesült Államok egész területe is) áreákra osztanák fel; a terv 14 ilyen área létesítését ajánlja. Mindegyik área egymáshoz közel fekvő két vagy három egyházkerületből állana, a Magyar Egyházkerület gyülekezeteit pedig ezen alkotó egyházkerületek szerint osztaná fel az áreák között. (Összesen hét ilyen áreában volnának magyar egyházközségek.) Az áreának nem volna törvényhozó hatalma. Mindegyik áreának volna igazgató-tanácsa. Az área-tanácsok Tagjai az alkotó egyházkerületek elnökei és egy- egy egyházi képviselő mindegyik egyházkerületből, ennek választása szerint. Elnöke az área-elnök, aki teljes idejű tisztviselő; titkárát, aki szükség esetén az elnököt is helyettesíti, maga választja. Az área-tanács veszi át a kerületektől az elhelyező-bizottság szerepét. Amikor magyar gyülekezetek lelkészi állásának betöltésére kerül a sor, olyankor a Magyar Egyházkerület elnökét is behívják a tanács tagjául. A tanács vezeti és irányítja az Egyház munkáját az área területén és fel is ügyel arra. Az área-elnök csak olyan lelkész lehet, aki legalább tiz év óta áll az Egyház szolgálatában. Minden idejét erre a munkára kell hogy szentelje. A zsinat választja hat évre; újraválasztható. Fizetését, lakbérét, irodai és utazási költségeit szintén a zsinat állapítja meg. (A tervezet 6000 dollár fizetést, 900 dollár lakbért számit; irodai és utazási költségekkel együtt mintegy 15 ezer dolláros költségvetést irányoz elő minden área számára.) Az área-elnökök részt vesznek az Egyetemes Zsinat gyűlésén, de szavazati joguk ott csakis akkor van, ha saját egyházkerületük képviselőnek küldte ki őket a zsinatra. Az área-elnök kötelességei közé tartozik az Egyház munkájának igazgatása, irányítása és felügyelete az áreában, melynek ő a hivatalos kormányzója. Minden évben jelentést tartozik tenni munkájáról az Egyetemes Tanácsnak, az área-tanácsnak és az odatartozó egyházkerületeknek. Részt kell vennie a kerületi gyűléseken és segítenie kell a kerületi tanácsoknak az őszi gyűlések programmjának elkészítésében. Hivatalból tagja mindegyik egyházkerület tanácsának az área területén, ahol mindegyik egyházkerület gyűléséhez, lelkészéhez vagy gyülekezetéhez intézhet megkereséseket, vagy nevezhet ki bizottságokat. Az área területén lévő minden gyülekezetei meg kell látogatnia az Egyház munkája érdekében. Az egyházkerületi elnökkel együtt átvizsgálja a kerület azon (uj) bizottságának jelentéseit, mely az Egyház és a lelkészi kar közös érdekeivel foglalkozik. Areája lelkészeinek lelkésze legyen. Az área-elnökök évenként egyszer vegyenek részt az Egyház azon központi departmentjének a gyűlésein, mely a különböző munkaágak egyeztetésével és előbb- vitelével foglalkozik; ezen kívül külön gyűlésre is összehívja őket az Egyetemes Tanács vagy ennek elnöke. Az área-elnökök választására körülményes módozatot ajánl a tervezet. Az áreában lévő egyházkerületek mindegyike, rendes gyűlésében, két lelkészt és két egyházi képviselőt válasszon be egy közös jelölő- bizottságba; olyan áreában, ahol legalább öt egyház