Reformátusok Lapja, 1952 (52. évfolyam, 19-22. szám)
1952-12-15 / 22. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA 11 DR. RICHARDS UJ KÖNYVE Röviden már megemlékeztünk Dr. George W. Richards legújabb könyvének megjelenéséről. A könyvet címe a lancasteri theológiai szeminárium történetének jelzi, de ennél sokkal többet foglal magában. — Mert nem 1825-nél kezdi, amikor ezt a főiskolát felállították, hanem kezdi az amerikai lelkész- képzés legelső csírájával, az első a- merikai főiskolák alapításával, majd az idő során rátér a holland református egyház amerikai munkájára, a- miből később a mi Egyházunk nőtt ki. A 650 oldalas hatalmas könyvnek csak a 130.-ik oldalán kezdődik el tulajdonképpeni tárgya: a szeminárium megnyitása Carlisleban, ahonnan négy év múlva Yorkba, másik öt évvel később onnan Mercersburgba vitték át, ahol egészen 1871-ig maradt, amikor mai s végleges székhelyére, Lancasterbe telepedett át. (A könyv 345. oldalán érkezünk meg Lancasterbe.) Későbbi kutatóknak felbecsülhetetlen kincses- bányája lesz ez a bevezető rész, melyben tulajdonképpen nem csak a szeminárium előállását mondja el a tudós szerző, hanem az egész egyház, a Reformed Church, kezdeti történetét, a coetus (egyházmegye), később az első synod (egyházkerület) megalakúlását. Hiszen az egyház volt a fa és az is kicsiny magból nőtt, és csak mikor már felnőtt, gyümölcshozásra ért, akkor hozta meg ezt a drága gyümölcsét: a lelkészképző intézetet. Kétszáz körül jár országunkban a protestáns szemináriumok száma de kevésnek volt mindjárt kezdetben oly drámai története, mint ennek. Amit az okozott, hogy első tanárai, európai magas képzettségű tudós theológusok, korukat egy századdal megelőzve, valóságos őkümenikus irányba fordították egyházuk theológiai irányát. Idvezítőnk főpapi imája ihlette őket is. Nem voltak hajlandók belenyugodni a Krisztus testének szétszakadozott- ságába: a reformációnak olyan továbbfejlődését sürgették, ami megint egységrevihetné az egész keresztyénséget. Azt az újszerű felfogást, amit Schaff, Nevin és Rauch hirdettek, a szeminárium akkori székhelyéről “mercersburgi theológiának” nevezték el. Sok vita folyt ebben az időben, lapokban, könyvekben, gyűléseken, szószékeken, — míg aztán lassan elült a harci zaj, lecsendesedtek a felizgatott kedélyek, békesség jött létre a küzdő felek között. Ezt a hires vitát részleteiben is megjeleníti Dr. Richards, aki a főszereplőknek egész élettörténetét is közli könyvében. A tanszékek egymás után következő felállításának történetét, a tananyag folytonos kibővítését hasonlóképpen megtárgyalja könyvében, mely a theológusok iskolán kívüli munkásságát is ismerteti. Hatalmas szakasz foglalkozik a szeminárium kormányzásának megmagyarázásával, az igazgató-tanács, a vizsgáztató-tanács és a többi testületek szerepével ,úgyszintén az Egyház köz- igazgatási szerveihez való viszonyával. A könyv függelékében a legkiemelkedőbb egyéniségek élettörténetét találjuk, ezt is lehozva egészen a jelenkorig, az 1952.-ik esztendeig, melynek nagypéntekjén írta meg a munkát befejező Előszót, minek utolsó sorait nem olvashatjuk meghatottság nélkül: “Eljön az idő, amikor én is meg minden munkám is osztozunk elődeim és kollegáim sorsában és halványúló emlékké válunk valamelyik könyvtár eldugott rekeszeiben azon porlepte könyveken keresztül, amiket csak néhanapján vesz kezébe valamelyik különc történetíró. De az az idő ne jöjjön el sohasem, mikor a Szeminárium szelleme megszűnnék működni az élő Isten Egyházában legalább egy kis csoportnak lelkében és szívében!” Bizony a távozás ideje gyorsan közeledik erre a nagy emberünkre nézve is. Egyházunknak ez egyesülés előtt is, utána is elnöke volt, most is tiszteletbeli elnöke; a református egyházak világszövetségének is volt elnöke; a lancasteri theológiai szemináriumnak is elnöke volt egészen nyugalomba vonulásáig. Sok más testületnek volt még elnöke, — hiszen amelyikhez tartozott, ott mindig ő volt az első ember. A lancasteri magyar tanításban is nagy része volt. Az odahívott magyar tanárt még az 1922. év őszén ő vitte el a szemináriumot fenntartó három hatalmas egyházkerület (Pittsburgh, Potomac és Eastern Synods) gyűlésére és mindenütt oly csodálatos szép megtiszteltetéssel mutatta be, hogy a távolról sem érdemelt magasztalások terhe alatt a szegény uj ember csaknem összeroskadt. De azután megértette, hogy amit ez a nagyszerű tanár elmondott felőle, az nem az volt, amilyennek őt meglátta, hanem az, akinek őt látni kívánja! — Amikor pedig szegénysorú magyar diákjaink részére kölcsönalapot létesítettünk, amely 9 év alatt mintegy 15,000 dollárt tudott kiosztani közöttük, az erre felügyelő bizottságnak is ő volt az elnöke és a magyar tanárnak és diákoknak állandóan jó barátja, segítője. Most pedig, amikor ezt a hatalmas történelmi művét megírta, ebben is több mint öt oldalt adott a lancasteri magyar munka ismertetésének és ezt a fejezetet a munkát végzett magyar tanárral íratta meg.