Reformátusok Lapja, 1951 (51. évfolyam, 2-22. szám)
1951-01-15 / 2. szám
REFORMÁTUSOK LAPJA / Részben ugyanilyen inditóokok szaporították meg a városok népességét, elvonva emberek millióit a földmiveléstől. A háborúk nagyban hozzájárultak a népesség felkavarásához; a munka- alkalmak összekeveredtek, munkanélküliség meg szaporodott, családi élet roppant mértékben megbomlott, kórházak és orvosok tömérdek elmebajost gyógykezelnek. A rádió, a televízió, a hírlapok, magazinok, színházak, meglazult nemi élet, egymás után törik össze az idegrendszereket. Csak ilyen őrült világban változhatott oda a háború is, ahová változott. Amikor nincsen benne többé semmi alkalom vitézségre, bátorságra, férfiasság vagy lovagiasság cselkedeteire, amikkel régen a “becsület” csatázott, — hanem válogatás nélkül gyilkoljuk az embert, harcost vagy békés polgárt, férfit vagy nőt vagy gyermeket, — percek alatt kiirtunk városokat, idestova napok alatt nemzeteket, vagy talán majd az egész fajtánkat is. Úgy tetszik, mintha teljesen elveszítette volna az eszét az ember. Legalább a fehér ember. Mert időközben óriási mértékben megmozdult a színes fajok tömege. India függetlenítette magát, Indonézia, China, Japán, az afrikaiak, sőt itt köztünk is a négerek bámulatos előhaladást tettek a tudomány, művészetek, ipar és kereskedelem dolgában, és a legjobb utón haladnak abban az irányban, hogy átvegyék a vezetést az elsatnyuló fehér faj kezéből. Különös vigasztaló vonása ennek a képnek az a folyton növekvő szerep, mit köztük a keresztyénség végez a lassan de biztosan erősödő “ifjabb egyházak” keretei között. Hát a keresztyénség haladt-e? Hála Istennek, nagy a változás ezen a téren is. Félszázaddal ezelőtt megbénította egyházaink működését az embernek az a szörnyű elbizakodottsága, mit tudományának haladása okozott. Mint annyiszor már a történelem folyamán, most is elhitte az ember, hogy tudása és képességei nemcsak okossá, hanem jóvá és mindig jobbá tehetik, még majd a szentséget is megszerezheti nagy haladásával. így alkalmazkodott a megromlott theológia a világhoz: a modernizmus, majd még inkább az uj humanizmus már-már elhitette az emberrel, amit már a paradicsomban ígérgetett a sátán az első pár embernek: hogy tudásuk majd olyanokká fogja tenni őket, amilyen az Isten. így történt, hogy a keresztyénség figyelme az egyén lelki szükségleteiről átcsapott a tömegekre: a “szociális evangélium” sokáig elvonta a közfigyelmet az egyéni bűnről és mindig egyetemesebb romlottságtól és arról az egyetlenegy Orvosról, aki mindezen a betegségen egyedül segíthet. Talán ezért kellett jönniök azoknak a pusztító háborúknak, amik után mindez az eltévedés nyilvánvalóvá lett. Amikor az emberiség bűnének ez a rettentő tömege rászakadt a világra, az egyetemes elszörnyedés és megborzadás kiváltotta a bűntudatot és annak nyomán kiserkedt a bünbánat. Amerikában talán még nem akkora mértékben és nem oly mély öntudatossággal és őszinteséggel, mint Európában, — de a theoló- giában immár vége van a humanizmusnak és a modernizmusnak, és az újkorban eddig soha nem tapasztalt elevenséggel fordult oda megint az ember magához Krisztushoz, és elismerte, hogy az ég alatt nincsen más név, amely által megtartathatnánk. És igy ahonnan kiindult, ahonnan eltévedt, oda tér vissza a keresztyén évszázad: az Isten igazságának teljes megismeréséhez. És ebben az irányban találjuk a legtöbb vigasztaló pontot ebben a sötét képben, amit világunk mai állapotáról kellett rajzolnunk. Ez a félszázad volt az ökumenikus mozgalomnak az időszaka. Évtizedek előkészítése után megszületett az evangéliumi egyházak Világtanácsa. Ennek a sikernek legközvetlenebb folytatása lett az amerikai protestáns egyházak munka-közösségi tömörülése a clevelandi gyűlésen, most pedig a greenwichi mozgalomban. A századok folyamán még sohasem volt akkora az evangéliumi keresztyénség érdeklődése a misszió ügye iránt, mint napjainkban. Másfélezer évnek a mulasztásait akarja helyrehozni nagy türelmetlensége. A Biblia folyton terjed, mindig nagyobb mértékben, és ma is ugyanazokat a csodákat teszi, mint mindenkor ezelőtt. Még az is hozzájárul az evangéliumi keresztyénség ügyének haladásához, ami hibákat visz véghez a számra nézve még mindig legnagyobb egyház, mely nemcsak keresztyénnek, hanem az egyedüli egyháznak tartja magát. Ez a félszázad e tekintetben is nevezetes lesz: ez idő alatt tette teljessé a római egyház a maga végleges elszakadását a keresztyénség evangéliumi ágazataitól. Száz évvel ezelőtt a pápai csalatkozhatatlanság meg a szeplőtlen fogantatás dogmáit mondták ki kötelező hittételek gyanánt, most erre rátették a koronát Mária mennybemenetelének a kihirdetésével. Az igazságnak előnyére lesz az, ha elnyomói túlzásba viszik a hamisságot. A reformációt századok készítették elő, de a bűnbocsátó-cédulák árusítása robbantotta ki. Mindig több embernek a lelkében fog felgyulladni az igazi világosság, amikor a sötétség még a gyertyák fényét is be akarja takarni. A közelgő világvész prófétái sok olyan adatra mutathatnak, amik romlást és pusztulást jósolnak. A felszín alatt azonban hatalmas erőket látunk munkában, amikkel Isten menti már előre is a maga ügyét és az Ő szent magvát. Következő cikkünkben A REMÉNYSÉG JELEIRE fogunk rámutatni, amik még a kétségbeesés századában is biztatják azokat, akik igy szoktak énekelni: Az Isten a mi reménységünk, Midőn reánk tör ellenségünk. Minden háborúságunkban Megtart erős hatalmában.
