Reformátusok Lapja, 1951 (51. évfolyam, 2-22. szám)
1951-12-15 / 22. szám
4 REFORMÁTUSOK lapja Nem csoda, hogy a világot átalakította ez a találkozás. A teremtő Isten emeli benne magához az Általa teremtett embert, akinek a földet adta, de aki ezzel a birtokával nem tudott volna élni helyesen, — amint azt az előző évezredek története szomorúan bebizonyította. Ezért kellett idejönnie Jézusnak, hogy megtanítsa az emberfajt arra az életmódra, amit az Isten szánt neki és amire őt teremtette is. Ezt az életmódot nevezte el az Ur Jézus Krisztus az Isten Országának vagy megmagyarázva: Isten országosának. Isten Országa karácsonyban kezdődik. Necsak menjünk el hát Bethlehembe, hanem nézzünk is bele abba a jászolbölcsőbe és lássuk meg benne az Istennek emberré lett Fiát. Ne csak Józsefre és Máriára hagyjuk azt, hogy beírassák magukat az Augusztus császár által elrendelt népszámlálásban, hanem mi is Írassuk be magunkat Isten Országának polgárai közé. Mert amiképpen Jézus Krisztus földre jövetele megváltoztatott mindent ezen a földön, éppen úgy meg fog változni minden a mi életünkben, ha tényleg odaállottunk az Ő megváltottál sorába. Bűneinket eltörli a megbocsátás, halálunkat feloldja az örökélet, és kárhozat helyett id- vesség lesz az örökségünk. Uj életet jelent hát számunkra a karácsony. Mondhatjuk igy is: ÉLETET jelent. Mert Jézus Krisztus nélkül nincsen életünk. “Amely életet most a testben élek: az Isten Fiában való hitben élem.” Siess már hozzánk, megváltó Urunk! Adjad, hogy végig benned bizhassunk, És szent Atyáddal megláthassunk, Mennyben tevéled lakozhassunk, Vigadhassunk. Légyen tisztesség te Felségednek, És szent Atyádnak, mi Teremtőnknek, És egyetemben SzentLéleknek: Dicsőség a Szentháromságnak, Egy Istennek! FIGYELEM, LELKIPÁSZTOROK! “EGYET CSELEKSZEM!” A lelkipásztor életének legnagyobb kisértése a kétlakiság. Minden labda-játékos tudja az egyszerű intés igazságát: “A szemed a labdán legyen! A lelkipásztori munka-beosztás maga kényszerit bennünket sokszor két-, sőt néha több- lakiságra. A speciálisan kiképzett munkások korát éljük s tőlünk ma is a “mindenes” (all- around man) szerepének betöltését várják. így leszünk az ellentmondások béna fiai: kaméleon természetűek, akiknek sem igazi gerincük, sem hathatósságuk nincsen. Az Istenben és önmagunkban való kételkedéssel velejár ez a kétlakiság. A népszerű lelkipásztor sokszor azonosítja a presbitérium, a közgyűlés vagy a polgári közösség szavát az Isten szavával. Az Ó-Testamentum hamis prófétáknak nevezi az ilyeneket. Elbukik az a lelkipásztor, aki nem tartja lelki szemei előtt állandóan azt, hogy neki első sorban és mindenkor a Krisztus hü sáfárának kell lenni! Jaj annak a lelkipásztornak, akiről hívei előbb-utóbb megtudják, hogy élete “kegyes (?) csalás”: mert bort iszik és vizet prédikál! Sok lelkipásztor, aki a városban vagy községben vezető férfiúnak képzeli magát, nem más, mint kifutó-fiu. Az elvilágiasodott lelkipásztor üres életére jellemző a következő tréfa: idősebb, tapasztaltabb, “öreg-róka” pap beszél a fiatabb- hoz: “Nem csekély tapasztalataim alapján, fiam, nyugodt lélekkel adhatok neked nagyon értékes gyakorlati tanácsot. Ha rohamos előrehaladást akarsz, két dologba ne üsd bele az orrodat, két dolgot kerülj: a politikát és a vallást!” (Egyházi, tósztoló vacsoráinkra ugyancsak alkalmazható ez: papjaink ócska vicceket mondanak, presbitereink pedig “delegátus vagy magyar testvé- reink”-eznek.) A világ legsilányabb és legboldogtalanabb teremtménye az a lelkipásztor, aki csak a félszivét adta oda hivatásának. Két véglettől őrizkedjünk: szenteskedésünkben ne próbáljunk Messiásnak látszani, sem pedig a megbízatás, a küldetés tudata nélkül ne alacsonyodjunk le az irnok-lelkipásztor szerepére. Melyikünk merné bátor lélekkel állítani azt, amit az öreg Dr. C. Morgan mondott önmagáról? Egy alkalommal egyik csodálójá ezt mondotta a nagy prédikátornak: “Ön igazán tud prédikálni és erre jogosan rátarti.” Dr. Morgan egyszerűen és öntudatosan igy felelt: “Egy pillanatig sem haboznék a felelettel: hát igen, valóban tudok prédikálni. Mert talán egyebet sem tudok. Még a barátaim sem mernék azt állítani, hogy tudok énekelni vagy golfozni. De egyet tudok: PRÉDIKÁLNI. És ez az egyetlen dolog, amit tenni akarok. Boldogtalan lennék, ha nem tehetném!” (Mi meg óh hogy menekülnénk sokszor ettől a szörnyű mesterségtől! De talán nem is egészen csak mi, lelkipásztorok, vagyunk felelősek ezért a megfutamodásért. Előbb-utóbb a lelkipásztor olyanná lesz, mint a gyülekezete, a gyülekezet pedig átalakul a lelkipásztor képére. Ha ez határos időn belül meg nem történik, vagy a gyülekezet lázad fel, vagy a lelkipásztor fut meg. Végeredményben sem a gyülekezet, sem a lelki- pásztor nem nagyon panaszkodhat. Előbb-utóbb minden gyülekezet olyan lelkipásztort kap, amilyet megérdemel, és minden lelkipásztor is olyan gyülekezetei kap, amilyet megérdemel.) Dr. Morgan aztán tüzes szemekkel folytatta: “Jaj annak a lelkipásztornak, akinek MEGÉLHETÉS az igehirdetés! Boldog az a lelkipásztor és a kétlakiság borzalmas terhétől mentes, aki számára élet a prédikálás!” Paál Gyula
