Reformátusok Lapja, 1951 (51. évfolyam, 2-22. szám)

1951-06-01 / 11. szám

10 REFORMÁTUSOK LAPJA kém ezt Isten adta és most én az ö dicsőségére adom. Aztán jönnek a többiek, ezer, kétezer, ötezer dollárral, nem az önzés pénzével, de azzal a pénzzel, amelyet áldo­zatos lelkek glóriás fénye ölel körül, Istennek pénzével. Toledo magas tornyát túlhaladja a gyülekezet hite, lelki élete, ékesen világit cselekedete. Detroit uj orgo­nája, három uj harangja, templomának uj dísze szorgos munkáról, áldozatra kész szivekről beszél. Nagy esemé­nye a három “Szabadság-harang” felavatási ünnepe. 10 lelkész, polgármester, tanácsosok, előkelőségek és 2,000 ember vett részt az ünnepen. Cleveland West Side Kál­vin Terme egy szent név hordozója, amely névre büszke a gyülekezet és kiéli azt kálvinista volta tisztaságában, hite gyakorlásában. Egy cent adósság nélkül építette fel s az áldozathozatalban e téren uj példát adott. Mily magasztos lelkek, mennyire nemes szivek vannak az egyházmegye gyülekezeteiben! Ashtabula-Conneaut, Columbus, Buffalo uj lelkésze­ket nyert, akik felé és gyülekezeteik felé nagy remény­séggel tekintünk és tudjuk, hogy a múló hónapok folya­mán bekapcsolódnak abba az építő, Krisztus szive sze­rinti adakozó árvákat, aggokat, elesetteket segítő mun­kába, amelyben a Tóparti Egyházmegye első helyen áll nemcsak a Magyar Egyházkerületben, hanem a többi magyar református közösségekben is. Dayton uj gyüle­kezete a Magyar Egyházkerületnek s ezen keresztül az egyházmegyének. Most jöttek haza — magyar testvérek közösségébe. Isten hozta őket. Testvéri kezet nyújtunk feléjük, hogy együtt haladhassunk Krisztus nyomdo­kain szent célunkért. Az egyházmegye gyülekzeteiben 3,718 tag van. A múlt évben 175 keresztelés, 218 konfirmálás és 92 el­halálozás volt. Az egyházmegye gyülekezeteinek vagyoni értéke $1,515,000.00. Adóssága $102,860.00, amelyből 100,000 dollár az Első Egyházé, amiből e sorok Írásakor már $20,000-t kifizettek. Tartalék alapokon van 49,860.00 dol­lár a gyülekezeteknél. Ez utóbbi összegben nincsen benne a gyülekezeti forgőtkéken levő összeg, amely biz­tosan szintén közel van 80-100,000 dollárhoz. Az egyházmegye gyülekezetei Bethlen Otthonunk se­gítésére adtak 3,003 dollárt. Az apportionmenti adakozás folyton növekvőben van és Isten segítségével e téren is igyekszünk eleget tenni kötelezettségeinknek. A múlt évben apportionmentre $3,955.75-t adtak gyülekezeteink. Toledo 100 százalékos volt. Egyházkerületi tagsági járu­lékát minden gyülekezetünk befizette. Igyekszem színes, szép, Istennek és embernek tetsző virágbokrétát kötni a hit cselekedeteiből. Mélyre evez­tem, hogy a drága gyöngyöket megtaláljam. íme ezeket az egyházkerület színe elé helyezem a Tóparti Egyház­megye részéről. Daróczy Mátyás, egyházmegyei elnök. Kováts Margit EGY KICSI, FEHÉR HÁZ... "Enyém az ezüst és enyém az arany, — ezt mondja a seregeknek Ura." Aggeus 2:8. Kényelmes, jó homokösvényen vígan gurult a kerékpárom. Jóval kívül volt a városon a te­lep, ahova igyekeztem. Két oldalt fiatal nyírfák szegélyezték az utat; mellette virágok nyíltak, pipacsok, szarkaláb és fehér margaréták. Fölöt­tem kis szürketollu pacsirta énekelt. Olyan szép is a természet! Az a félóra nem tűnt fel hosszú­nak. Célomhoz egyre közelebb jutottam. Azt az embert mentem meglátogatni, aki el­veszítette mind a két lábát. Ő volt az, aki bi­zonyságot tett előttünk, hogy nagy békességet talált és nagy boldogságot az Ur Jézusban. Meg akartam lepni, hogy meglássam, vájjon otthoná­ban is olyan békességes-e? Nem volt könnyű megtalálni, mert utcane­vek és házszámok sehol sem voltak; nem is ta­láltam meg másképpen, minthogy kérdezgettem: hol lakik az a szegény ember, akinek hiányzik a két lába? így már mindenki tudta, kiről van szó. Pár perc múlva szemben álltam vele. Egy kis ház előtt valami gorombára gyalult deszkát sze- gezgetett. Igen megörült, mikor meglátott, barátságo­san üdvözölt, hellyel kínált meg. Csak azt saj­nálta, hogy felesége nincs otthon, — de hát va­lakinek kenyeret kell keresni, mondotta. Kérdésemre, hogy mit csinál, mosolyogva felelt: ajtót készít a házára, mert házat építettek a feleségével. Közben egészen titokzatosan mo­solygott. — “Igen,” mondotta, “egyelőre nem ka­pok semmiféle segélyt sehonnan, feleségem meg nem tud annyit keresni, hogy a lakbért kifussa. Volt egy kis telkünk. Régebben terveztünk rá egy kis fehér házat, piros cseréppel, muskátlival az ablakban, — akkor még egészséges voltam. Ennek az álmunknak most már örökre vége! De a telken van most is egy kicsi ház, az a mienk. Oda csinálom az ajtót. Ha készen leszek az aj­tóval, be is költözünk. Olyan kevés kell. az em­bernek, ha megelégszik azzal, amit az Isten adott.” Aztán kért, hogy menjek el vele és nézzem meg, hol fognak ők lakni. Boldogan, mint egy gyermek, indult el velem, hogy megmutassa a büszkeségüket. — Már nagyon sok házat el­hagytunk, jóformán nem is volt előttünk több ház, és mi még mindig mentünk. Egyszerre egy veremhez értünk, — megállóit, — azt mondja örömmel: “ez a mi házunk! Feleségemmel csi­náltuk. Ő ásta a földet, én meg lapátoltam. Né­gyünknek van benne férőhely. Félig-meddig már be is pakoltunk.” Kerékpáromat lefektettem a földre s egé­szen közel mentem a földkunyhóhoz. Ajtaja még nem volt rajta s igy kívülről is jól tudtam látni. Az egész egy körülbelül négy méter hosszú és négy méter széles üreg volt, körülbelől két mé­ternyire leásva a földbe. Teteje gerendákból és gallyakból volt összerakva, földdel fedve. Lép­csője is földből csinált lépcső volt. Le is men­tem. Mikor leértem, megborzadtam; nemcsak azért, mert pont akkor esett az ágy tetejére egy nagy béka a “tetőről”, hanem összeszorult a szi­vem attól a gondolattól, hogy ebben az élők számára berendezett sirveremben fognak lakni az én testvéreim: emberek, akiket Isten saját

Next

/
Thumbnails
Contents