Reformátusok Lapja, 1951 (51. évfolyam, 2-22. szám)

1951-02-01 / 3. szám

evewGeuceo eoo Re forms o cborc«

KIÉ VAGY?

Nem önmagadé. Nem te alkottad önmagadat. Sem testednek, sem telkednek nem te voltál a terem tője. E világba nem hoztál magaddal semmit, ki sem viszel abból semmit temagad- dal. Nincs semmid, amit te magad állítottál volna elő; sőt nincs semmi, amit nem kaptál volna mástól. ' (

Kitől? Uradtól. Ő adott mindent, amid van. Neki tartozol mindennel, életeddel is. Ami birtokodban van, az mind az Ő tulajdona. Rád csak ideiglenesen bízta, hogy legyen nálad, amíg a földön jársz. Te légy az Ő letéteményese, bizományosa, — vagy ahogy könnyebben értjük: sáfára. A sáfár sohasem a magáéban gazdálkodik; neki mindenről számot kell adnia, amit reá Ura bízott. A sáfár csak birtokos: az Ur a tulajdonos. A sáfár szegény, semmije sincs, ha magának akar élni; de a hű sáfár: minden az övé, ami Uráé.

Nézz Jézusra, a tökéletes sáfárra. Istállóban születik, szegénységben él. Ácsműhelyben nő fel. Tanításaiért, csodáiért sohasem kapott semmit. Otthona sohasem volt; gyakran aludt kint az ég alatt. Bizonyosan gyakran éhezett. Amikor nem gyalog ment, a más hajóján, a más szamarán ment. Pénze sohasem volt; kis csapatának pénztárosa tolvaj volt. Mikor a sokaságot megvendégelte, mástól kellett hozzá kérni a kenyeret meg a halat. Utolsó vacsoráját is kölcsönkért házban költötte el, és ami vérdíjat Judás kapott érte, az rabszolgának az ára volt. Nem volt miből fogadni helyettest, így maga vitte keresztfáját, mert tanítványai is elfutottak mellőle. Egyebe nem volt, amiről végrendelkezzék, így anyját hagyta Jánosra; köpenyén katonák osztoztak; békességét hagyta tanítványaira; bünbocsánatot adott a másik kereszten függő latornak; lelkét Istennek ajánlotta, akitől kapta, életét pedig a világnak hagyta. Kölcsönzött ruhákban, kölcsönzött sírba temették testét. Mi pedig apostolával együtt

mondjuk: “Hála legyen az Istennek ezért a kibeszélhetetlen adományáért; mert bár gazdag volt, mi érettünk szegénnyé lett, hogy mi az O szegénysége által meggazdagodhatnánk.” Minden igazi sáfárságnak ez a titka.

Jézus azért jött, hogy betöltse a törvényt. Mi pedig megszegtük mind a tíz parancsolatot is, tetejébe még a tizenegyediket is, amiben Isten tizedet kíván mindenünkből. Megszegtük Jézus két főparancsolatát is. Pedig a zsoltáríro igazat mondott: “Tökéletes az Isten törvénye.” Ha betartottuk volna: nem jutott volna világunk mostani szomorú sorsára.

De mi még mindig megtarthatjuk és megmenthetjük! lelkünket. Helyesebben el sem veszíthetjük, ha hű sáfárok módjára visszabo- csátjuk annak rendelkezése alá, akié. Egész életünkkel és minden vagyonunjkkal együtt. Mert mindez az Övé, a kegyelmes Istené. És ez nékünk mind életünkben, mind halálunkban egyetlenegy nyereségünk és fővigasztalásunk.

DICSÉRET

Én Istenem, ki tündöklő világok Ezer szemével nézel szerteszét,

A tengerek zúgását fönt vigyázod S a zümmögő bogárka halk neszét.

S míg lábaimnál rózsák illatoznak,

Selymes mezőkkel erdők harmatoznak: Szívünket is, míg fölkel uj napod,

Virrasztó gonddal betakargatod.

Hol a himnusz, az angyalok karával Mely zengené neved dícséretét?

Esengő lelkem forró sóhajával Galambként szárnyal, én Atyám, feléd. Derengő hajnal sugarát kiönti,

A Mindenség Királyát így köszönti;

Én bizodalmám csak Beléd vetem,

— Nincs ennél zengőbb hálaénekem!

BAJA MIHÁLY