Reformátusok Lapja, 1950 (50. évfolyam, 8-24. szám)
1950-05-15 / 10. szám
14 REFORMÁTUSOK lapja SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ MÁRIA LORÁNTFY ZSUZSANNA •••—^•(8)^^—••• A magyar reformáció legnagyobb női alakjának regényes élet-története MÁSODIK RÉSZ: •• ^fujarsruz. Eszterházy kétségbeesve lépett közelebb. Nehezen kapott bebocsáttatást, mert a császár már befogta fülét, ha örökösen Erdélyről beszélt neki. Nem akarta, hogv most egyszerre végetérjen a kihallgatás és ne nyerjen cselekvési szabadságot. Elhatározta, hogy ha kell, erővel is kényszeríti a császárt a tettre: — Felséges uram! Kegyeskedjék fontolóra venni, hogy ez az ember egyre veszedelmesebb! Fiát már maga mellé emelte a fejedelemségbe. Még azt sem remélhetjük, hogy valami hamari halál végetvet pöffeszkedésének. Mellette a fia, — bár hiszen azt kézben tartjuk. Csak a végszavakat kikapkodva kérdezett a császár: — Kézben tartjuk? — Igen. Bátorkodom tudatni felségeddel, hogy Isten irgalmából katholikára vetette a szemét az ifjú Rákóczy. Báthory Zsófia kisasszonyt pedig igazgatja az édesanyja. Hithü katholika Zakrzeska Anna és soha bele nem egyezik, hogy eretnekké legyen a lánya. Ez valamivel jobban érdekelte a császárt. Emlékei között kezdett keresgélni. Nézegetett a kis fogadóterem márványoszlopai között, mintha onnan várna segitséget. — Dehiszen már áttért a kézfogó ünnepségek alatt? — Nem biz az. Már a menyekzőt is elhalasztották, hogy ráverjék a hithagyásra, de a kisasszony még tartja magát. Pedig háboro- dottan szereti a Rákóczy-fiut. Most már egészen felébredt a császár. Előrehajolt és nézegette Eszterházy nagy szakállát. OROK TARSAK Soha nem értette meg, hogy tud ilyen dús szőrözet nőni egyetlen ember ábrázatából. Neki nagy gondja volt, hogy a meglevő vékony ba- j úszót kedve szerint forgattassa borbélyával. Ha neki ilyen szakálla lett volna, bizony nem eresztette volna szabadon. Kitalált volna valami soha nem látott, uj módit a viselésére. De erről nem beszélhetett. Kicsi korától arra nevelték, hogy elhallgassa azt, ami érdekli és érdeklődést mutasson unalmas dolgok iránt. A szakáll iránti érdeklődésre borította tehát a Rákóczy-ház ügyeit. — Akkor meg térjen át a Rákóczy-fiu. Kétségbeesetten emelte kezét ég felé Eszterházy. Sokkal nehezebb dolga volt most, mint az előző császárok idejében. Itt néha az értelem fel-felcsillant a kidülledő kékszemben. Nem lehetett olyan könnyen irányítani, mint szerette volna. — Az ám, csakhogy akkor letennék a rendek. Apja is kitagadná. Maga szavával mondta, hogy inkább eltemetné György fiát, sőt mindkettőt, de még ha száz volna, mind a százat is, semhogy Isten tisztességében kárt tegyen. — Hát temesse el őket! Most kitört a császár haragja. Felugrott és vékony hangján fenyegetni kezdte a nádort: — Nékünk evvel az örökös sópánkodással felhagyjanak kigyelmetek! Lippay kardinális egyre a Zrínyieket hajtogatja. Ha harcolnak a török ellen, az a baja, ha a török sanyarja az igaz hitü kereszténységet, az nem tetszik néki. Kigyelmed meg Erdéllyel nyaggat bennünket, de szüntelen. Nékünk tudnunk kell, mikor alszik, mikor eszik Rákóczy György. Egyebet sem hallunk, mint a felesége gyalázatát. Már pedig, nem férfi, ki felesége becsmérlését tűri, azt meghigyje kigyelmed! Pázmány kardinális elé- bünk adta, hogy kigyelmed mindig csak her-
