Reformátusok Lapja, 1950 (50. évfolyam, 8-24. szám)
1950-05-15 / 10. szám
12 REFORMÁTUSOK LAPJA JÓ ALAPOK A Magyar Protestáns Nők szolgálatát szervezte meg a landshuti, bajorországi gyülekezetünk. Munkatervükből érdemes és hasznos idéznünk azért, hogy a világon szétszórtan élő magyar protestáns nőtestvéreink hasonló munkáik meginditásánál ösztönzést kapjanak belőle. A Magyar Protestáns Szolgálat Landshuti Női Tagozata célja: “Tagjainak mindennapi imádságával és személyes szolgálataikkal cselekvő részt venni a gyülekezet mindennemű munkájában, beletagolódni a magyar protestáns menekültek gyülekezeteinek országos egyháztársadalmába, lelki közösségbe jutni és maradni az egész világon szétszóródó magyar protestánság pásztorlását végző Magyar Evangéliumi Világszolgálattal. Hasonlóképpen az imádság és szolgálat által mindinkább elmélyülni az otthon levő magyar protestáns egyházaink hűséges gyermekeivel való lelki egység és közösség átér- zésében és másokban is ébrentartani azt a hűséget és szeretetet, amely által minket Isten idegenben bujdosásunk napjainak beteltével hazavisz”. Munkájuknak négy főága van. Első a diakó- nia, a családlátogatás, beteglátogatás és a szegénygondozás. Második a hitbuzgalmi bizottság munkája, melynek feladata figyelni és az elmaradókat az istentiszteletek és bibliaórák helyéről és időpontjáról tájékoztatni. Harmadszor a kulturális és egyháztársadalmi bizottság feladata gondoskodni szeretetvendégségek rendezéséről, azok megfelelő műsoráról; nyilvántartani a kivándorlókat (a megérkezőket), kutatni azok uj lakhelyét és cimét és őket a Magyar Evangéliumi Világszolgálat gondoskodásába ajánlani. A házi munkacsoport a negyedik tevékenységi ág, mely közös vagy családok-közti összejövetelekkel végez el különböző munkákat. “Mind az egyes tagok, mind pedig a tagozat egyeteme fogadalmi kötelességének ismeri el, hogy kivándorlása esetén egész hitével törekszik a legközelebb található református, illetve evangélikus egyházközségbe és ennek női csoportjával együtt vagy azon kivül is a Magyar Evangéliumi Világszolgálat hálózatába imádságos és szolgáló buzgósággal beiktatódni”. GAZDACSERE. Németországban, Imbshausenben április közepén háromnapos konferencia folyt le, melynek főtárgya a Németországban maradó DP-k és menekültek átadása az IRO, a Church World Service és a World Council of Churches részéről a német politikai és egyházi hatóságok kezébe. Az átadás és átvétel előkészítése volt ez a konferencia. A jóakarat és a jóhiszeműség mindkét oldalon megvan a menekültek iránt, most csak az a kérdés, hogy mennyi gyakorlati szeretettel hajtják végre a műveletet a hat év óta mind szomorúbb sorsba hulló menekülteken, azoknak is a legszorultabb helyzetben levő tagjain, azokon, akik valami okból nem vándorolhatnak ki Nyugat-Európa országaiból. Az érdemi intézés az volt, hogy a németeket rá fogják birni az ottmaradó hontalan nem-német származású menekültek jogi és társadalmi helyzetének a német lakossággal egyenlő jogok és kötelességek melletti, törvényhozási utón való rendezésére. HALLD CSAK LEÁNY! “Halld csak leány, nézd csak; hajtsd ide füledet! Feledd el népedet és atyád házát. Szépségedet a király kivánja; hiszen urad ő, hódolj hát néki!” (Zsolt. 45:11-12.) Amikor Magyarországról eljövőben voltam, az utolsó estén imaközösségre jöttünk össze, ahol egyik lelki testvérem elkérve a Bibliámat, a fenti igét húzta alá vörös tintával s hozzá fűzte: ne felejtsd el ezt az igét. Átfutva a sorokon mosolyogva feleltem: Köszönöm, szem előtt fogom tartani. Magamban azonban kissé furcsának találva arra gondoltam, hát mást is választhatott volna búcsúzóul, nem éppen azt, amiben ez áll: “Feledd el népedet és atyád házát”. Hiszen mindenfelől hangzottak hozzám a “Sohase feledd el, hogy magyar vagy” és “Hazádat elesett állapotában se szűnj meg szeretni” mondások. Azóta tudom, ez a testvérem nem is ebben az értelemben akarta figyelmembe ajánlani az igét, hanem annak igazi értelmében: füleimet tartsam nyitva az Ur szavának hallására. Felejtsem el Sodomát, ahonnan jöttem, a pusztulás helyét, a bűn romlásának városát és a mennyei király kívánságára hódoljak és szolgáljak Néki, az én Uramnak. Engedjétek meg, magyar leányok, kik idegenben vagytok, hogy küldhessem ezt az igét szeretettel néktek, hátha védőül és erősítőül szolgálna nektek Urunknak ez az üzenete, mint nékem is. Láttam s igen sokszor találkozom leányokkal ma is, akik kikerülve az otthon fegyelmező, védő érődéi mögül, nagyot lélegzenek az ismeretlen, sokszor csábitó úgynevezett légkörből. Először talán félénken lépkednek, - de egyre jobban megrégeszednek, mindég nagyobbat lélegzenek és most már biztos lépésekkel rohannak tovább, az élet e csaló forgatagának tengerén. Kutatják, űzik a még ismeretlent, amig aztán összeverted, fáradtan, kimerültén, az életnek valami borzasztó nehéz, elviselhetetlen érzésével hullanak le az örvény fenekére, szinte élettelenül. Ez az Ige akkor is szól: “Halld csak leány!....” Természetesen vannak, akik nem úsznak be a veszélyes örvénylő vizekbe, hanem sokkal inkább igyekeznek nagy bölcsen az u. n. arany közép-utat választani, bizonyos mértéket tartani minden vonalon. Magam is megpróbáltam, de az Ur intéssel fordult felém mondván: “Nem szabad néked....”, Teljes odaadást, Néki való hódo- lást kíván ő. Elérkezünk a testi-lelki fáradság állapotához is, amikor nincs erőnk az Ige olvasásához, sem imádkozáshoz. Közömbösen megyünk tovább s próbáljuk harcolni az élet nehéz harcát a magunk erejével, mig a kimerültségtől ernyedten esünk össze. Egy-egy lépcső lefelé! Az ige itt is szól, “Halld csak leány, nézd csak; hajtsd ide füledet!....” Ismét vannak leányok, akik/ különös testi ajándékokkal vannak megáldva. Szépek, csinosak, ügyesek, nagy sikereket aratnak s haladnak
