Reformátusok Lapja, 1950 (50. évfolyam, 8-24. szám)
1950-05-15 / 10. szám
REFORMÁTUSOK lapja 11 EVANGÉLIUMI VILÁGSZOLGÁLAT Rovatvezető: Szigethy Béta A Magyar Evangéliumi Világszolgálat Barátai Társaságának tagjai: Az Evangéliumi és Református Egyház Magyar Egyházkerülete és magyar gyülekezetei Az Amerikai Egyesült Államok Presbiteriánus Egyházának magyar gyülekezetei Az Amerikai Független Magyar Református Egyház Az Amerikai Magyar Református Egyesület Közremunkáló, imádkozó és adakozó egyének MEGRENDÜLT A HITE Hét évtizedes rendes élet után jött az öt év menekülés, arra pedig a kivándorlás után az a helyzet, melyben a levéliró szavai szerint “koldusokká lettünk, kik rokonaink kegyelemkenyerén nézünk a bizonytalan jövendőbe”. Ezért Írja, hogy “az írott Istentiszteletekben olyan szépen ecsetelt Istenben való hit énbelőlem már kiveszett. Becsületben eltöltött hosszú élet jutalmaként az Alkotó jónak látta ide juttatni bennünket”. A történtek “kiirtották belőlem a Mindenható igazságosságába vetett hitemet!” Mint előbb két évtizedes kisebbségi sors, majd ugyanazon menekülés nehézségeinek részese joggal fejezhetem ki gondolataimat az idézett levéllel kapcsolatban. Minden csapás célja a megtérés. Betegség, háború, szegénység mind azt szolgálják, hogy az ember alapvetőleg észhez térjen és megtérjen. A megtérés pedig nem csupán az erkölcs dolga, nem csak a külső rossz cselekedetek és téves szokások elhagyása. Sokkal alapvetőbb dolog: Elsősorban az elme átváltozása, megújulása. Azt kell belátni, hogy ez az emberi világ és az ember úgy, amint ma van, rossz, helytelen, téves. Nem az Isten hibás és rossz, hanem az ember. A bajoknak tehát nem az Istenbe vetett hitet kell kiirtaniuk, hanem a mai emberben való hamis bizalmat kell felszámolniuk. A bajok arra valók, hogy a jelenlegi emberből (magunkból is!) és jelenlegi társadalmunkból ábránduljunk ki és kezdjünk hdzzá határozottan ahoz, hogy az Isten által akart “uj eget és földet”, az újjászületett embert és társadalmát építsük fel. Uj látásokat, uj törekvéseket, uj erőkifejtéseket kell kiváltania a mai emberi gonoszságnak. Ahol nem jön felszínre ez az uj látás, ott valami ferde elképzelésű ember-isten hitünk volt, de soha sem volt hitünk az igazi Istenben, a Lélekben és az Igazságban. Meg kell értenünk, hogy “az egek az Urnák egei, de a földet az ember fiainak adta” (Zsolt. 115:16.). Azt kell megérteni, hogy az embernek kell uralkodnia a földön mindenen a teremtés történetében adott isteni parancs szerint: “Uralkodjatok....” (I. Móz. 1:28). És ahogy uralkodik az ember, olyan a földi élete. Ha rosszul, akkor rossz; ha jobban, akkor jobb; ha Krisztus szerint, egészen jól, akkor egészen jó az élete! A gonoszságok, a hibák, hiányok tehát az emberekből, a mai krisztustalan emberekben való hitből ábrándíthatnak ki, de nem az igaz Istenből. Az emberi gonoszságot kell legyőzni, minekünk. Erre pedig_ az Isten a lehető legjobban felfegyverzett: “Álljatok elő, körülövezvén derekaitokat igazlelküséggel és felöltözvén az igazságnak mellvasába és felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliumának készségével; mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; az idvesség sisakját is felvegyétek és a Léleknek kardját, mely az Isten beszéde”. Az igazság Igéje áll rendelkezésünkre Krisztus tanításaiban. Ha mi és embertársaink ezt nem használjuk, le- het-e panaszunk a Lélek-Istenre, aki pedig felszerelt e leghatalmasabb fegyverrel? Lehet-e panaszra joga annak a nemzetnek, mely nagyszerűen fel van fegyverezve a gonosz ellenség legyőzésére és mégis érthetetlen ostobául tétlenül nézni a gonosz garázdálkodását? És lehet-e Isten ellen panaszra joga a keresztyén embernek azért, mert hitvány a világ, — ha nem él a neki adott pompás fegyverzettel?! Az Isten nem szolgál ki minket! Nem ez a gondviselés. Hanem az Isten eszközöket, erőket ad nekünk arra, hogy azokkal mi küzdjük ki jobb sorsunkat. Ez a gondviselés legnagyobb megnyilatkozása az ember életében. Legyünk elégedetlenek önmagunkkal, mindaddig, mig teljes mértékben nem adjuk magunkat Krisztus szolgálatába. Akkor minden a legtökéletesebb lesz és nem lesz panasz, hanem csak Isten-dicsérés. De a dicséretmondó száj a miénk és nekünk kell élni vele. Kivel alkosson uj földet az Ur, ha nem azokkal, akik híven követik parancsait? * "Jóleső érzés tölt el minden sor olvasásánál”, írja Indochinából az egyik ott levő testvérünk, amikor megköszöni küldeményeinket. — Hányszor voltunk igy mi a nyugateurópai menekült életben, mikor Amerikából egy-egy levelet, lapot kaptunk! A már ide átmenekült, bveándorolt testvéreimet kérem: tegyék lehetővé a Világszolgálat céljára való adakozással azt, hogy minél több olyan szétszórtságban élő magyar tudja olvasni kiadványainkat, aki vágyakozik Isten után.
