Reformátusok Lapja, 1948 (48. évfolyam, 24. szám)
1948-12-15 / 24. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA DICSŐSÉG - BÉKESSÉG Iria: WESSELÉNYI MIKLÓS johnsiowni lelkipásztor Karácsony estéjén gyorsabban, melegebben dobog a szív és mindenki jobban otthon érzi magát, mint máskor. Valami édes, meleg zsibbadás járja át az egész embert. Szinte halljuk a világ- történelem legnagyobb “Lakáskeresőjének” gyöngéd kopogtatását. Sok sziv-ajtó megnyílik, nyelvek oldódnak meg énekre, imádságra. Ez az egy este minden esztendőben egészen más, mint a többi. Oly nagyon a mai embernek való ez az este, mert Isten az Ő szeretetének kijelentésével gazdagítja meg az embereket, fény és melegség ömlik az égből lelkűkre. Egész valójukat delejes erővel vonja oda magához a nyomorúságos barlangistállóból sugárzó világosság: a testté lett Ige, a Gyermek. Correggio olasz festő hires képe előtt álltam egyszer, amely a jászolban levő gyermeket ábrázolja. Megkapó művészi ihletés árad belőle. Mély enjáró történelmi érzékkel szemlélteti a barlangistálló jelenetének értelmét. Csak a jászolban fekvő Gyermekről sugárzik fény, a Tőle távolodó térben előbb homály és árnyék, azután teljes sötétség nyeli el a környezetet. Ez a karácsony lelkének, jelentőségének leghívebb kiábrázolása. A Gyermekből sugárzó fény a legelső, hangtalan igehirdetés a sötétség felé: “ÉN VAGYOK A VILÁG VILÁGOSSÁGA: AKI ENGEM KÖVET, NEM JÁRHAT SÖTÉTSÉGBEN, HANEM ÖVÉ LESZ AZ ÉLETNEK VILÁGOSSÁGA.” Fény és sötétség, egymást kizáró valóságok állanak közel egymáshoz. Az első diadalmasan terjeszkedik és átveszi annak a birodalmát, aki ijedten hátrál. ... Ez a jelenet az uj élet isteni szimfóniájának lélekrenditő előjátéka. Nincs karácsony ott, ahol annak lelkét nem hittel, hanem csak érzelmekkel mérik, vagy bájos gondolatokkal próbálják kitölteni. Karácsony nemcsak égi nyelven s angyali ajkakkal énekelt öröm-himnusz, nemcsak jámbor pásztoremberek készséges, odaadó szeretetéből való gyönyörködés. Az is, de annál sokkal .több. . . . Uj ég és uj föld beérkezése, a világban és mibennünk. Uj fények napkelte, sötétség koporsóba tétele és temetése. A barlangistálló sötétsége a világnak az a kínos hiányossága, amelybe a Krisztus eljött; az a lelki erőtlenséget kitenyésztő valami, amely mind a mai napig enegesztelhetetlen megátalko- dottsággal kisajátítja magának az Isten világát s benne a legdrágábbat: az embert. A sötétség egy állandósult maradványa az első, az ősi bűn sötétségének, a fáradhatatlan sátáni cselszövésnek, a mely halálthozó ámítással azt susogta megejtően az első emberpár fülébe: “OLYANOK LESZTEK, MINT AZ ISTEN.” A teremtett mindenségben ezt volt az első átkos, pártütő beszéd az Isten ellen. Az ember saját kevélységének lett szánalmas áldozata. Számkivetettség és halál lett számára az aratás. A bűn végzetes mag; jaj annak aki azt elveti. Termését, a halált, világ végezetéig jajveszékelve várja az ember. -Milliók évezredeken át verejtékezve, öszetört lélekkel siránkozva várták az idők teljességét. Reménytelenül hallgatta az ember, hogyan hullanak a rögök a koporsóra; csak halált ismert, de nem feltámadást. Minden sors felett a halál látszott kimondani az utolsó szót. A sátáni tévtan helyrehozhatatlannak látszó csalódások és örök halál sötétlő özönvizébe fojtotta bele az emberiséget. Milliók léptek az első tragédia-készítők lábnyorhába és a bűn hullafoltos leikével építették a rut sebektől borított kegyetlen emberi történelmet. Karácsony a csodák éjjele, amikor az idők teljességében, a testté lett Igében uj élet érkezik s a holnapok küszöbén megtorpanva áll a múlt, a sötétség pedig rémülten hátrál a hóditó Világosság előtt. Egyének, nemzetek egymás ellen vívott ádáz küzdelme, kény ér harc, kin, jaj szó, panasz, durva ököljog és vér jog, igazságtalanság és szeretetlen- ség, az ember mindenféle pokoli találmánya riadtan menekül a jászoltól, oda ahonnan származott, ahová való: a sötétségbe. A gonoszság méhraja, amely elszívta a lélek kegyelmi mézét, legelő nélkül marad ott, ahová a Gyermek világossága sugárzik. A pokol nem bírja ki az eget, a sátán az Istent, a gonoszság a szentséget, a sötétség a világosságot. A sötétség nem bírja útját állani a Gyermekből sugárzó világosságnak. Rettegi az uj Ádámmal mérkőzést, kerüli a párviadalt, mert tudja annak önmagára nézve halálos kimenetelét. Ám ha kiszorul is valamennyire, végleg nem tűnik el, csak visszavonul a jászoltól—de a közelben marad. Nagyon fenyegető és veszedelmes a sötétségnek a világossággal való ez a szomszédoskodása, azért nagyon közel, döntő közelségbe kell húzódnunk Jézushoz, hogy biztonságos, határozott és erőteljes legyen a mi Tőle vett világosságunk, mellette állásunk. A testté lett Ige Isten válasza az égből arra a pártütő beszédre: “Olyanok lesztek, mint az Isten.” Amit a sátáni suttogásra hallgató ember munkált, az tragédia, halálok halála. Az Örök Irgalom azzal válaszolt, úgy gyógyított, hogy az Isten lett olyan, mint az ember... Itt ért véget, ebben a tényben az ember halálosan balga déli- báb-kergetése: Istenből ember lett s a halálból élet. Eljött Isten a Gyermekben, hogy megszabadítsa az embert legveszedelmesebb ellenségétől: önmagától. E magasztos igazság ereje ragadja meg édesen és erősen az ember érzésvilágát és örömben, imádságban, énekben önti ki magából a
