Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1941 (41. évfolyam, 13-19. szám)
1941-08-01 / 15. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 Az ember végigszalajtotta szemeit a búzatáblán s mindjárt látta, hogy itt se haladt a munka jóformán semmit. A kasza oda volt dobva a mesgye szélére. Fölvette s belevágott a búzába. . . Az asszony a kaszasuhintásra föltekintett. — Hát kend? Az ember hátraintett: — Eriggy haza! A menyecske egyszeriben tudott mindent, de azért fölkérdezte: — Miért? Az ember mintha nem hallotta volna, csak vágta a rendet. — Otthon rendbe van minden? Hogy ez a kérdés is süket fülekre talált, hozzáfűzte: — Akkó, talán tán én kinn is maradhatok markot verni ? Az ember leeresztette a kaszát. — Hallod-e? Ne veszkőggy! Menny haza, oszt főzz is valamit! A menyecske odasimult az emberéhez: — Olyan pergeltet főzök kendnek, hogy azt még a király is megehetné. Azzal sebesen megindult a mesgye vonalán hazafelé. .. Az ember hosszasan nézett utána. Majd amikor annak piros-babos fejkendőjét elnyelte a buza- tenger, ujfent nekidőlt a munkának. S most már a kaszája sokkal könnyebben suhant el a torzsokok fölött. VÉGÜL SÍRIG FEKETÉBE... Szebb volt Kiss Julis a nyárnál s bátrabb minden ibolyánál. Ifjú volt és élni jó volt, s ifjú szájjal nagyot csókolt. Gyermeket nevelt vagy hatot, magyar sorsban hat uj vakot. Siratta is őket s éjjel tele folyt a szive névvel, tele a két szeme könnyel, s a csendbe vájt tiz körömmel. Világ telében négy fia eltűnt... Sirt... Kis komédia. Belé is görbül, bele ám, bizony urak, bizony hazám! ... Amikor még harmaton hált, mondják, fehér ruhába járt. Azután pirosba, kékbe, s végül sírig feketébe. SINKA ISTVÁN LECKE A MÉRTÉKLETESSÉGRŐL A feleségem nem tűri a szeszes italt a házban. Mikor megtudta, hogy van egy kis ládával a pincémben abból a jófajta pálinkából, rám parancsolt, hogy azonnal öntsem ki mind a tizenkét üveget a levezető csatornába, mert ha ezt meg nem teszem, akkor... Már tudtam, hogy mi jönne ez után, hát azt mondtam, hogy megteszem. Le is indultam nagy busán a pincébe. Kinyitottam az első üveget és kitöltöttem a tartalmát a csatornába, egy kis pohárnyit kivéve, amit megittam belőle. Kihúztam a dugót a második üvegből is, és kiöntöttem annak is a tartalmát, kivéve egy kis pohárkányit, amit megittam. Aztán kihúztam a dugót a harmadik üvegből is, azt is kiürítettem a csatornába, egy pohárkával azonban abból is ittam. Aztán kihúztam a dugót a negyedik csatornából és betöltöttem annak is a tartalmát a pohárba, amit megittam. Aztán kihúztam az üveget a következő dugóból és megittam belőle egy csatornával, a többit beleeresztettem a pohárba. Aztán kihúztam a csatornát a következő pohárból és beletöltöttem a dugót az üvegbe. Majd a következő dugót kihúztam a torkomból, és letöltöttem a csatornát az üvegbe és megittam a poharat, aztán bedugaszoltam a csatornát a pohárral és leüvegeltem az italt és megittam a kitöltést. Mikor igy mindent kiürítettem, megtámasztottam a házat az egyik kezemmel és megolvastam az üvegeket, a dugókat és poharakat a másikkal, és összesen volt huszonkilenc. Hogy bizonyos legyek, mikor megint arra jöttek, még egyszer ujráolvastam és akkor hetvennégynek találtam; és amikor a ház is arra jött, akkor megint megolvastam, és utoljára is mind megszámoltam őket, a házakat is, az üvegeket is, a dugókat is és a poharakat is, kivéve egy üveget, meg egy házat, amit megittam. EGYIK BÜNÜNK Bűn az, ha az ember a célt eszköznek és az eszközt célnak használja. Korunk egyik bűne, hogy a sportot pénzszerzési eszköznek használja, holott annak rendeltetése a testedzés. Szomorú látvány azt, hogy a nagy football és baseball mérkőzéseken harmincezer ember kényelmetlen ülésből szemléli harminc fiatalember tornáját, holott fordítva kellene lenni. De ugyanily bűn az is, amikor, a társaskirándulásokat vagy piknikeket, bálokat azért rendezzük, hogy pénzt szerezzünk velők különböző célokra és ezek ennek következtében a legtöbb esetben elvesztik felüditő hatásukat. A cél ezekben a szórakozás kellene hogy legyen, s a pénznek csak eszközi jelentőségének volna szabad lennie.
