Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1941 (41. évfolyam, 13-19. szám)

1941-08-01 / 15. szám

10 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA EGYHÁZI HÍREK UJ MAGYAR TANSZÉK Egyházunk minden komolyan gondolkozó fia őszintén sajnálta annak idején, hogy magyar éle­tünknek egyik fontos munkaeszköze, főiskolai magyar tanszékünk a lancasteri kollégiumban, megszűnt. Azóta állandóan éreztük és pedig nö­vekvő mértékben, hogy milyen nagy szükségünk volna a lelkészképzés folytatására: már is lel­készhiány mutatkozik. Most hát nagy örömmel fog eltölteni min­denkit az a hir, hogy uj magyar tanszéket próbál felállítani anyaszentegyházunk, — egyelőre csak kísérleti formában, később remélhetőleg egészen kiépítve és állandó jelleggel. Az uj próbálkozás­nak több előnye is van a régi felett. Az egyik az, hogy olyan vidéken fekszik Elmhurst College, ahol az iskolához közel nagy magyar telepek vannak: Chicago külvárosa Elmhurst könnyen megközelíthető a Magyar Sión egyházmegye bár­melyik részéről. A másik az, hogy co-educational intézet: ahol fiuk és leányok egyaránt tanulhat­nak ; igy hát nem lesznék kizárva a magyar tan­szék jótéteményeiből a magyar leányok sem. A harmadik az, hogy ott diakonissza-pályára is ké­szülhetnek leányaink, — és e téren oly nagy szükség van rájuk, hogy most is legalább négy leánynak tudnánk munkát adni gyülekezeteink­ben. A negyedik az, hogy az uj tanszék betöl­tésére egy volt budapesti reáliskolai tanárt nyer­tünk, akinek egyetemi szakképzettsége van a magyar nyelv tanítására, tehát e munkának vég­zésére. Dienes Barna volt homesteadi, jelenleg chicago south-sidei lelkészünk, a Magyar Egy­házkerület elnöke egyelőre csak lelkészi teendői mellett fogja ellátni ezt a tanszéket, amit bizo­nyára teljes idejű munkává fognak kiegészíteni, amikor a tan'ulók száma ezt indokolttá teszi. Most hát rajtunk áll egyedül, hogy újra va­lósággá legyen magyar tanszékünk. Egyedül at­tól függ, hogy odairányitjuk-e majd fiainkat és leányainkat ebbe a református kollégiumba, saját egyházunk főiskolájába. Költségei semmivel sem nagyobbak, sőt határozottan alacsonyabbak, mint a legtöbb elsőosztályu főiskoláé; egy évi taní­tás, lakás és teljes ellátás öt és hatszáz dollár közötti összegbe kerül, amiből 120 dollárt elen­gednek azoknak, akik egyházi munkára készül­nek. Az iskola teljes college-képzettséget ad, mintegy 400 tanulója van, 70 éves intézet. Akár az iskolától, akár Dienes Barna tanár­tól bárki kérhet további felvilágosítást azon le­hetőségek felől, amiket ez az uj berendezkedés nyújt ifjainknak. Komolyan kérjük a szülőket, hogy már most szeptemberben próbálják meg Elmhurstbe küldeni gyermekeiket, hogy az ame­rikai kiképeztetésen kívül magyar oktatásban is részesülnek. Az uj tanárra és munkájára pedig Isten gazdag áldását kérjük! LELKÉSZEGYESÜLETI GYŰLÉS Minthogy az elmúlt három esztendő alatt egyáltalán semmi életjelt nem adott magáról az országos Lel­készegyesület, mindenki arra a szomorú következtetésre jutott, hogy már meg is szűnt ez a református szerve­zetünk. Gyűlést sem tartottak ez idő alatt. Most az­tán végre Dókus Gábor elnök és Nagy Ferenc titkár gyűlésbe hívják össze a lelkészeket szeptember 2. nap­jára Ligonierba. Reméljük, hogy minden lelkészünk el­jön, aki csak megteheti ezt. Ilyen időkben, mint a mostani, nélkülözhetetlen ennek az egyesületnek a mun­kája. AZ ÁRVAHÁZ ÜNNEPE A Ligonieri Bethlen Otthon megújított aggmenhá- zának és uj árvaházi épületének felavatását 1941 augusz­tus 31-ikén, vasárnap tartják meg. Az ünnepély sor­rendje : 1. Délelőtt 10 órakor (Daylight saving time) az öregeknek átadandó épületen eszközölt javítási és át­alakítási munkálatok bemutatása beszéd és ima kísére­tében. 2. Délelőtt 11 órakor istentisztelet a Ligonier vá­rosában levő High School Auditóriumában több lelki- pásztor szolgálatával. 3. Délben 12 órakor az uj árvaházi épület avatása magyar és angol beszédek és imák kíséretében. 4. Délben 1 órakor ünnepi bankett az uj árvaházi épület hatalmas ebédlőjében és amennyiben szükség lesz rá, többi szobáiban. Aki csak teheti: menjen el e szép ünnepélyre. Aki nem mehet el: küldjön adományt, hogy azzal is segitse e nagy épitkezést. GYÁSZÁBAN FORDULJON BIZALOMMAL LUKÁCS ISTVÁN ÉS FIA MAGYAR TEMETKEZÉSI INTÉZETHEZ Uj kápolna: Régi kápolna: 12014 BUCKEYE Rd 2728 WOODHILL Rd LOngacre 7524 CEdar 0593 CLEVELAND, OHIO $ Ha gyász éri családját, forduljon bizalommal % 1 IFJ. B. NAGY ISTVÁN 1 TEMETÉSI VÁLLALKOZÓHOZ jjj Legkisebbtől a legnagyobb temetésig mindet áj egyforma pontossággal végez. $ 2104 West Street Munhall, Pa. jjj Telefon: Homestead 2870 I Potti Bros. Temetésrendezők Funeral Homes Sth Street FAIRPORT HARBOR, O. I AMBULANCE SERVICE Phone: 6192 »I -------­I ASHTABULA HARBOR, O. ÍJj Lake Ave. at West 7»t Phone 5380

Next

/
Thumbnails
Contents