Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1941 (41. évfolyam, 13-19. szám)
1941-08-01 / 15. szám
8 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA MUNKACSERE Irta: PÉCZELY JÓZSEF Az ember leeresztette a kaszát. — Elég! — dörmögte. Aztán nekifogott a marokverésnek: így van az, szaladgált a fejében, ha a kaszás után nincs marokverő! Hiszen, ha az asszony!. . . Fújt egy nagyot. No, ezt nem hagyja annyiba. Ha feleség, hát legyen feleség. Segítsen. Otthon úgyis csak szöszmötöl egész nap. Már a telehold belevigyorgott a bágyadozó szürke estbe, amikor az ember betaszitotta az utcaajtót. A menyecske éppen asztalt terített az ámbitus alatt s aztán egyszeriben hozta a jó meleg ételt. Az ember nyelt egy kesernyését. Azzal együtt lenyomta a szándékát is. Előbb eszik. Majd csak azután... Úgy is tett. Mikor az utolsó falatot lenyelte, megköszörülte a torkát: — Hallod-e! Ennekutána nem igy lesz! A menyecske kérdőleg nézett az emberre. — Hát hogy ? — Úgy, hogy te is kigyüssz, oszt vered utánam a markot! — Én? — Te, te! — Hát az itthoni munka?. . . Mi lesz az itthoni munkával ?.. . A gyerek, malacok, tehén, takarítás ?. .. Azt elvégezheted délig! Sokszor még estig se! — Az csak beszéd!.. . Ugyan mi számottevő dolgod van neked? Semmi! Ha én nekifognék, egy óra alatt cakumpakk tennék mindent! — Kend ? — Én! — Hát akkó, — egyenesedett ki a menyecske, — toróbálja meg kend! Cseréljünk munkát! Holnap én megyek ki aratni! Nem először lesz kasza a kezemben! Az csak egyféle! De kendnek itt lesz százféle dolga is holnap! Az ember legyintett a kezefejével, ami a menyecskét még nagyobb tüzbe lobbantotta. Úgy pergett a nyelve, mint a motolla, amint egymás végébe sorakoztatta: — Az ágyakat fölvetni, a szobát kiseperni, a bútorokat letörülgetni, a tehenet megfejni, kihajtani, a malacokat ellátni, az aprójószágoknak vizet, ocsut adni. Vigyázni, hogy a héjjá közibük ne csapjon. Van egy kis tarka ruha, azt kimosni, kiteregetni. A Janikát megmosdatni, felöltöztetni, fésülni. Vigyázni rá egész nap. Van egy köcsög tejföl, abból vajat köpülni. Ebédet, vacsorát főzni! Az ember a szapora szavakra csak a vállát rángatta: — Egy órai munka az egész. Azaz, hogy az nem is munka! A menyecske két szeme szinte szikrázott: — Jól van! Rendbe van!. .. Hát akkó holnap én megyek ki aratni! S másnap hajnalban csakugyan a menyecske vetette vállára a kaszát. Az ember nevetve dobta utána: — Eriggy! S leült a pitvar előtti lócára. Elővette a pipát. Megtömte. Majd masinát rántott. Még a szemét is behunyta azidőre, amig tűzre kapott a trafik. Aztán szétvetette a csizmákat s elnézegette a piszmogó aprójószágokat. Közbe azt számitgatta, hogy mihez is fogjon? — Egy füst alatt, — igy kálkulált, — okkal- móddal többet is lehet végezni. Azért nem boldogulnak az asszonyok, mert az eszük nem ér odáig! Lám, ott a vaj! Mindjárt hozzá is látott. A tejfelt beleön- tötte a köpübe s fölkötötte a hátára, hogy amig ide-oda ténfereg, azalatt a tejföl mind magától kiköpülődik. Az ágyakat egy-kettőre leteritette. Négy-öt sepriirántással a takarításon átesett. Majd befordult a kamrába, egy szakajtóba ocsut szedett s azt kiszórta a baromfiaknak. A tehenet megfejte, a malacoknak csávát készített.. . Az idő szaladt. Nem baj. Hisz alig van már hátra valami munka. De mi lesz az ebéd? Ezirány- ban nem tett semmi említést az asszony. Megcsóválta a fejét. Közben megbotlott a tarka ruhába. Fölnyalábolta s belökte a kamarába. Hát még mit nem? Talán hogy még mossak is? Amint vitte, földöntött egy cseréptálat. Abból kiömlött a beáztatott tengeri. Erről eszébeötlött, hogy a libákat is meg kellett volna tömni. Megvakarta a tarkóját. . . Egyszerre hangos sivalkodás csapódott a fülébe. — Ez meg a Janika! Leszaladt a kertbe. A gyerek ott feküdt a földön. Lába az égnek. Egy nagy darázzsal hadakozott. — Megszűrt? Lehajolt, hogy fölemelje. Erre a tejföl mind a Janika nyakába zudult... Ekkor már kifogyott a béketürésből. A kö- pülőt földhözvágta és sebes léptekkel kiindult a földre. . . * Az asszony egy kereszt árnyékában heverészett.
