Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-03-03 / 9. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik olda hogy senki se akadjon rá. A pénz legalább megmarad a családjának. Szinte vígan fordította vissza a lovát. Megkönnyebbülése kitartott hazáig. Aggódva futott szembe a felesége. — Mit rendelt a doktor? Még tréfált is a vén kántor, hogy megnyugtassa. — Nekem semmit, neked fiatalabb férjet. Gsak mikor az asszony kiment a szobából, akkor sápadt el ismét. Leült a rozoga harmóniumhoz és elkezdett játszani, eldu- dolta utolsó dalát: — “Már elhagylak drága szállásom, Nehéz nekem tőled való válásom......” Végül átszellemülten a kilencvenedik Zsoltárba kezdett. Egész lelkét beleöntötte a szárnyaló hatalmas énekbe. “Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, Téged tartottunk hajlékunknak-....” — Az ajtó mögött reszkető felesége nem bírta tovább hallgatni. Dideregve lopód- zott melléje. —■ Feküdjünk le, lelkem! A félig kimúlt emberek gőgjével ütötte fel fejét. — Te vagy? Jó, hogy itt vagy. Látni a- karom a gyermekeket! Szipogva sompolyogtak be a. nélkülözésektől fejletlen, gyengén ruházott gyermekek. Apjuk vonagló arccal elnézte és sóhajtva megintette őket. — Én itthagylak, de ti jók legyetek! — Anyátokat ne kesergessétek! Ösztövér karjait széles gesztussal felnyújtotta az égre, s prédikációsan végrendelkezett. ^ —Egyebet nem hagyhatok, de nektek hagyom az Istent, ő megtéríti nektek ezt a keserű földet. Ha megteremtett, tartson is el! Tőlem ne várjatok semmit, mert én nektek csak bajt, nyomorúságot, éhezést, megaláztatást adósságot, igazságtalanságot hagyhatnék!---- Most pedig takarodjatok a szemem elől, mert meghasad a szivem, ha rátok nézek! Itt volt az utolsó pillanat, meg kellett valósítania szándékát. Minden lelkierejét összegyűjtötte, vette kampós pálcáját, de tervét nem merte feleségének bevallani. — Megyek az asztaloshoz, — lihegte fehéren, — koporsót méretek. Megcsináltatom az utolsó gúnyámat. — Az Istenért, feküdjék le! — sikoltott az asszony, de a vén kántor keményen intett. ■— Senki utánam ne merjen jönni! Lépésről lépésre erősödött. Utolsó áldozatának nagy érzése hevitette. — Maradjon kenyérre a temetési költség ! És ment meghalni, örökre elrejtőzni a székely rengetegben. Nem látta senki, mikor a falu végén letért az Olt partjára és a bokrok között eltűnt, mint egy fekete üdére. Az erdő alatt elbotlott az ösvényen s hiába erőlködött, nem birt talpra állni. Kínosan, négykézláb félremászott a viz partjára. Kezeire támaszkodva nehezen felült és mégegyszer szembe nézett a lenyugvó nappal. Piros habfénylet a szája szélén, pal. Piros hab fénylett a szája szélén, nat lepte meg. Elhatározása megingott.— Fájdalmas vágy járta át, hogy otthon pihenhessen az öreg nyoszolyában, övéinek puha simogatásában, vigasztaló szó közt, amiben ők sem hisznek. Egyetlen ujját sem bírta mozgatni. A teljes tehetetlenség rászakadt — Hiába való volt minden, — gondolta leverten. — Holnap itt kapják meg a meredt testemet. ívt.uuuu.i i.L.ivti. u.M eirnuulnom. Vén szamár létemre elérzékenyedtem a drága időt. Végül is belefásult mindenbe és apatiku- san nézte a nap fényében ragyogó vizet. Hirtelen felfigyelt. Valami bámulatos változást vett észre az Oltón, az egész környékén. A haldokló szemek utolsó szivárványjátéka volt ez. Az emberi szem, mielőtt végleg lecsukódnék, a színek gyönyörüjátékát játsza végig, s a haldokló kántor mosolyogva feledkezett bele. Most szemei kínosat rándultak, a titokteljes fény megváltozik és uj igézet borul a tájra. A mohára veti magát a vén kántor és liheg a belső boldogságtól. Sokszázesztendős fák gyertyái égnek fölötte s a nagy székely ravatalt díszíteni kezdi a Teremtő. — Szivárványszínű hullámzás \eri át a bokrok sűrűjét, fák koronáját, melyekből kék folyondárok csüngenek alá csodálkozó virág- kelyhekkel rakottan. ’ Különös növények és levelek szinhalmaza tm..yosul minuenütt. Fehér, kék, zöld, lila, ezüst, vörös, smaragd és ki tudná, hány szin keveredik és ki tudná, hány szin keveredik szédülő tekintete előtt. Az elmerengő ember megpihent. A halál előtti nyugalom ereszkedett rá és élvezte. Nem fájt semmije. Könnyű lett a test, lelke. Csak a színek csodás játéka halványult el, lassan fakult, távolodott, majd hirtelen megszakadt. Minden a régi szürkeségbe és piszokba sülyedt vissza..... Végül az utolsó fénypont is elhamvadt. A halál öklével szemei közé vágott és örökre kioltotta. A testével pillanatok alatt végzett. A vén kántor felnyögött, kettőt hármat rúgott, lefittyentette ajkát, grimaszt vágott a világnak és anélkül, hogy észre vette volna, meghalt. Családja aggodalmak között várta haza. Mikor este sem jött, keresésére indultak és éjfél körül vetődtek haza. Sírva virrasztot- ták végig az éjszakát, minden apró neszre felrettenve, de a vén kántor már aludt___ Reggel a falu is keresésére indult. Frissen sült kenyeret vetettek az Oltba. Ahol a kenyér alámerült, ott kell lennie a holttestnek, mintha a halott ember nyúlna fel a mélyből a sokszor nélkülözött kenyér után, hogy a hóna alá csapva, magával vigye hosszú útjára. A kenyér lebegett a habokon, apró halak úszkáltak a körülötte, hozzá kapkodtak, örvények megforgatták de sehol el nem merült. A csáklyás halászok is hiába kotorták végig a vizet. Egy másik csoport az erdőket cserkészte végig. A kétségbeesett gyermekek minden bokorba bekiáltottak: — Édesapám! Hol van? Az emberek is kiáltoztak. —Szóljon már kántoruram! A vén halott ki tudja melyik fatövében dermedezett. Ugyanúgy hajszolták a halottat, mint a vadászaton a vadat. Fejszefokkal megkongatták a fák oldalát, de a halott nem bukkant elő álmosan szédelegve a fák között. Végül megszokták a tragédiát és tréfálkoztak felette. — Biztosan vaddisznóval turatta meg a sírját. —A farkasok megfurustokolták. — Beállott remetének — kacagott a harmadik, — s valahol a medvével együtt szedi a málnát. Estére a hajtok hazatakarodtak. Másnap már csak a felesége és gyermekei keresték. Harmadnap ők is csak siratták. Negyednap dolguk után láttak. Egy hét múlva bizonyos elismeréssel emlegették eltűnését. — No, a szépen elleve! Egy hónap múlva az özvegy kántorné- hoz beállított a fejfafaragó Pajtis, vállán egy festett kópja fával. — Ezt a kántor ur sírjára hoztam. — Jól tudja, hogy nincs szegény uramnak sírja, — sötétedett el az asszony. — Nincs, de lesz! — ült le kinálatlanul Pajtis. — Má megbeszéltem a pappal is. Vasárnap lesz a temetés. Ha teste nincs is meg, temetés nélkül mégse hagyhassuk. — Jól mondja Pajtis, — egyezett bele az özvegy. , — Én jól! — búcsúzott a faragó. Hát osztán vasárnap. — Vasárnap^ — bólintott az asszony. Úgy is lön. Vasárnap összegyűlt a nép a kántori ház udvarán. Egy fekete posztóval leteritett asztalon feküdt a főtülvaló kopjafa. Az özvegy és az árvák az ősi pogány sirjel mellé állottak. Az emberek levették a kalapjukat és nézték, mintha a fa volna a halott. —Végül megfogták a kopjafát és a kántor képiben kivitték a temetőbe. Ott egy magas helyen beszúrták a földbe, a talpára rászegezték a táblát az együgyü felírással, ahogy Pajtis uram kieszelte: “Itt nyugonnék Márton Áron kántoruram, ha itt nyugonnék”. Búcsúszóul elénekelték a halott kántor kedvenc dalát: “Majd szétomol e porhüvely, mikor, vagy hol, még nem tudom.....” AB1BLIÁRÓL VI. EDUARD ANGOL KIRÁLY koronázásakor és ősi szokás szerint három birodalma jelképéül három kardot tettek eléje. Ekkor a király igy szólt: “Még egy kard hiányzik, a Lélek kardja: a Biblia, amely nélkül semmik vagyunk.” Ettől kezdve teszik az angol királyok a Szenti- rásra esküjüket. A FÖLDÖN körülbelül 5000 nyelv van. Ezek közül 954-re már lefordították a bibliát, illetve annak egyes részeit. 3000 olyan nyelv van, amelyre nem szükséges a bibliát lefordítani, mert azok a népek, amelyek ezeket a nyelveket beszélik, részben beolvadtak vagy pusztulás utján vannak, részben pedig igen közeli rokonai olyan népeknek, amelyeknek a nyelvén már van a bibliafordítás. De körülbelül 1000 olyan nyelv van, mégpedig jelentékeny népcsoportok nyelve, amelyen még nincsen semmiféle bibliaforditás. Az Ama- zon-folyó vidékén több száz néptörzs, — Ázsiában 200 nép van biblia nélkül. Sőt Afrikában, ahol 35 nyelvre az egész bibliát, 78 nyelvre az ujtestamentumot és 191 nyelvre a biblia egyes részeit már lefordították, még mindig él 300 nép, amelynek nyelvére a bibliának egy szava sincs lefordítva. EGY HOLLAND ÚJSÁG SZERINT mindent összeszámitva, az egész világon kb. 5400 olyan biblia van, amelyet 1450 és 1500 között nyomattak éspedig 124 különböző kiadásban. E bibliák fele német könyvtárakban található. Francia- országban van 660, Angliában 473, Egyesült-Államokban 399, Olaszországban 262 és 1443 a többi államokban.
