Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-02-10 / 6. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA BÍZVA hogy az ur jézus KRISZTUS ERŐT AD, MEGÍGÉREM hogy mindenkor azt fogom cselekedni, amit Ő kivan, hogy cselekedjen. Életem szabályává teszem azt, hogy a Bibliát mindennap olvasom, imádkozom, egyházam munkáját segítem, az istentiszteleteken és a C. E. összejöveteleken részt veszek. 1881-ben, 56 évvel ezelőtt, feb.- ban ezzen a fogadalommal, ezzel a célkitűzéssel, indult el, Dr. Clark Ferenc lelkész vezetése mellett, egy kis csapat ifjú. Jézus azt mondotta: “én mindenkor azokat cselekszem, amelyek kedvesek előtte!” Ezek az ifjak is ezt akarták: hogy ők is azt* cselekedjék, ami Isten előtt kedves és ennek cselekvésére nyerjék meg az egész világ ifjúságát. Lehet e felségesebb látomás, értékesebb életcél, mint Isten kedvében járni, Krisztusért és Egyházért úgy élni, hogy ha Isten lát minket, örömmel mondhassa: “ezek az én szerelmes gyermekeim, akikben én — gyönyörködöm!” 56 évvel ezelőtt elindult egy kis csapat, a C. E. csapata, és ma már az egész világon, nyolcvanezer C. E. szövetségben, több mint négy millió tag van a zászló alatt, melynek jelszava: KRISZTUSÉRT, AZ EGYHÁZÉRT! Te ott vagy-é? ígérd meg ma: “Bízva..... azt cselekszem, ami előtte kedves.....” Dr. U. F. Szüntelen imádkozzatok! írja Nt. Id. MURÁNYI JÁNOS VI. A Jézus által tanítványai számára adott minta-imádság második kérése ez: “Jöjjön el a te országod.” Jézus azért született, Őt Isten arra szentelte fel és azért küldötte e világra, hogy hirdesse az Isten országának evangéliumát, hogy bizonyságot tegyen. Ő Isten országának küldötte vagy apostola és bizonyságtevője vagy martyrja. Követőinek ezt parancsolja: “Keressétek először az Isten országát és annak igazságát, akkor mindenek, amik szükségesek az életre, megadatnak nektek.“ Ezekből látható, hogy mennyire nagy- fontosságú az, hogy hitéletünkben tiszta fogalmunk legyen az Isten országáról. — Erre nézve eligazít bennünket az a szó, melyet a biblia eredeti nyelvében találunk erről. Ez a szó: “basileia”. Azt jelenti: királyság. Tehát Isten országa — Isten királysága. Olyan élet, olyan ország, amely felett Isten uralkodik. Csak Isten, ő rajta kívül pedig senki más. Az az élet az egyedüli boldog, dicső és áldásos, — legyen az egyeseknek, családoknak, egyesületeknek, társadalomnak, egyházi vagy állami intézményeknek élete — amelyben és amely felett egyedül Isten uralkodik. Szivünknek ezutáni epekedését, szent vágyakozását fejezi ki tehát ez az áhitatos| fohász: “Jöjjön el a te országod!” De csak az vágyakozhat ilyen teljes odaadással az Isten országa után, csak az éhezheti és szomjuhozhatja annak igazságát, csak annak lehet ez a fohász igaz könyörgése, akinek gondolkodása és lelki élete annyira megváltozott, megújult és megvilágosodott, hogy mindennél drágábbnak és értékesebbnek tartja az Isten országát: az igazság uralmát, amelynek nemcsak mindent érdemes alárendelni; de azért mindent érdemes feláldozni is. Az Isten országa azonban csak Jézus életének és lelkének befogadása által lehet a mienk. Mert ez csak ő benne jelent meg. Ő volt annak a “Felkent”-je (“Krisztus”-a) Ő annyira “gazdag volt Istenben” és annyira tudatában volt annak, hogy ő azt a legértékesebb életet éli, amelyben: “együtt mélység és magasság, tiszta fénylő világosság”, hogy más életet nem is tartott életnek. Más élet csak tengődés. Azért mondotta: “Én vagyok az élet”. “Én vagyok az élet kenyere.” “Azért jöttem, hogy életetek legyen és bővölködjetek.” S az ő befogadása által ennek az életnek voltak részesei a tanítványok. így bennük is volt az Isten országa. Ez van jelen az ő igaz tanítványaiban ma is és azok gyülekezetében. De ebből az is nyilvánvaló, hogy az Isten országa nem képzelődés, nemcsak eszmény és nem álom, nem délibáb, hanem valóság. És pedig nem csak a síron túl. Nemcsak a földön túl. Hanem a síron innen is. Itt a földön is. Sőt: “a valóságok valósága” az. Az Isten országa fokozatos érvényesítésének biztosítására alapította Jézus az Ő anyaszent egyházát, mint az igazság oszlopát és erősségét, “felépítvén azt az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegelet kő maga a Jézus Krisztus, akiben az egész épület szép renddel rakattat- ván, növekedik szent templommá az Urban, akiben a tagok együtt építtetnek Isten hajlékává a Lélek által.” Azért az egyházaknak az a hivatásuk, hogy az egyénben és a társadalomban megvalósítsák, diadalra juttassák az Isten országát. Ebben és ennyiben van létjogosultságuk. Azért, aki helyesen tudja mérlegelni és értékelni életét és hivatását a világban, az államban és az egyházban, az — akár mint honpolgár, akár mint egyháztag, akár mint ember — az Isten országa magasztos céljának szem előtt tartásával teljesiti minden kötelességét. Egész életében és életével hirdetője (apostola), bizonyságtevője (martyrja) és felkentje (Krisztusa) az Isten országának, melynek “oda szenteli magát”, mint Jézus. Legfőbb törekvése az, hogy terjedjen az Isten országa. Legfelségesebb imádsága ez: “Jöjjön el a te országod!” És tudja, hogy imádsága meghallgatást talál, mert minden esemény által ami történik, közelebb jő az Isten országa. De mint mindennek, úgy az Isten országa: az igazság uralma eljövetelének is Istentől rendelt ideje van, ki előtt ezer esztendő csak annyi mint egy nap. És előtte teljesen bizonyos az, hogy Isten bölcsessége, mely minden emberi értelem felett van és az ő kegyelme, mely mindenekre elégséges, úgy intézte és intézi az események folyását, az országok, népek, intézmények és egyesek idejét és helyét úgy jelöli ki, azok elé általuk leendő megvalósításra célokat úgy rendel, eszközöket a célok megvalósításához úgy ad és enged, hogy azok kifejtésével, összeomlásával vagy esetleg elpusztításával föltétlenül az Isten országának eljövetelére tesznek szolgálatot és azt mozdítják elő. A keresztség írja NÁNÁSSY LAJOS (Folytatás) Az egyes keresztyén felekezetek hittudósai a keresztség magyarázása alkalmával különböző emberi véleményekhez jutottak el, amik bekerültek a keresztyén felekezetek hittanába. A római katholikus felfogás szerint a keresztelés okvetlenül szükséges az üdvösséghez és igy azt tanítják a római katholikusok, hogy a kereszte- letlenül elhunyt kisdedek haláluk után nem a mennyországba jutnak, hanem a pokol szélére (limbus infantium,) ami nem a gyötrelem, hanem a boldogság hiányának helye. Az általános protestáns felfogás szerint pedig a keresztelés nem föltétlenül szükséges az üdvösséghez és igy a keresz- teletlenül elhunyt kisdedek a mennyországba kerülnek. Nagy bajokat okozott a Krisztus Egyházában a hittudósok vitája és ellentétes felfogása. Szerintem az üdvösség egyedül Istennek kizárólagos joga és nem bízta a hittudósokra, hogy kinek Ígérgessenek üdvösséget, vagy bünhödést. Az bizonyos, hogy Krisztus maga parancsolta a szent keresztséget, tehát azt nagyon komolyan kell vénünk, mert annak elhanyagolása bűn. Krisztus nem puszta szertartást rendelt, amikor a keresztséget szerzetté, hanem azt a bűnök bocsánatával és az újjászületéssel kötötte össze. A keresztség tehát Isten által rendelt kegyelmi eszköz, minként az úrvacsora, ige, imádság és Anyaszentegyház. Ezek azok az Isten által rendelt csatornák, amelyeken keresztül folydogál számunkra az üdvösség vize. Isten azonban nem kötötte magát azokhoz a formákhoz, amiket a mi számunkra rendelt és az üdvösséget adhatja ingyen kegyelméből úgy, amiként Ő akarja. Tőlünk joggal megvárja, hogy megbecsüljük azokat a kegyelmi eszközöket, amiket számunkra rendelt és éljünk azokkal. Emberi gyakorló ésszel nem tudom felfogni, hogy egy gyermek, aki cselekedeti bűnöket nem követett el, csak az Ádám romlottságának hajlamát örökölte, váratlan, egy pillanat alatt bekövetkezett halálozás miatt, noha szüléikben meg volt a komoly szándék, hogy megkereszteltessék: miért jutna a boldogtalanság helyére? Megnyugtat az a tudat, hogy az idvezités Istennek dolga aki irgalmas és kegyelmes. Viszont, ha a szülők szándékosan elhanyagolják kis gyermekeiknél a keresztség felvételét, sőt lelki- pásztoraiktól is olyan tanítást hallanak, hogy az nem feltétlenül szükséges az üdvösséghez : emberi okoskodással nem bírom belátni, hogy ilyen esetekben Isten miért volna köteles idvességet ajándékozni, amikor Ő megbüntetheti a szülők bűneit gyermekeikben harmad és negyed iziglen és kérdőre vonja a pásztorokat, a- kiknek hanyagsága miatt egy lélek is elveszett. Ismét azzal nyugtatom meg magamat, hogy az idvezités az Isten felségjogai közé tartozik és Ő nemcsak igaz és szent, hanem irgalmas és könyörülő is. Azt azonban a hittudósok elágazó okoskodása és bölcselkedése dacára is tudom, hogy a keresztséget maga az Ur Jézus Krisztus parancsolta, tehát azt komolyan kell vennem és gyakorolnom. Ha nekem nagybeteg gyermekem volna, akinek földi napjai meg vannak számlálva, igyekeznék a keresztség kiszolgáltatása alkal-
