Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-02-03 / 5. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 7-ik oldal Tömegmészárlás Szörnyű vádat emelnek ez ellen a nemzet ellen azok a számok, amelyek az autó-; mobilok által végrehajtott tömeg gyilkos-} ságról beszélnek. Az auto-balesetek ebben az évben az évj végére harminchétezerötszáz embert fognak megölni. És a lakosságnak még csak a szeme sem rebben meg, mikor ezeket a számokat olvassa, hiszen a hétvégi véres krónikákat régen megszoktuk már. Mikor azt olvassuk, hogy egy-egy ütközetben pár száz embert megölnek, elször- nyüködünk, és a háborút barbarizmusnak nevezzük. Ha valahol elemi csapások tiz-husz embert megölnek, egész országra szóló mozgalmakat, gyászistentiszteleteket rendeznek. Mikor egy bányakatasztrófa két embert eltemet, tízezreket áldoznak és az egész világ lélegzetfojtva figyeli, hogy megtudják-e menteni őket az életnek. De nem tudunk orvosságot találni az ellen, hogy fél- és egész bolondok, éretlen tacskók és részeg emberek automobilokon száguldjanak az országutakon, és tömeggyilkolás szerszámait csinálják a kocsikból. Ahol véletlenül egy héten megsokalják a szerencsétlenségeket, ott egy-két hétig a rendőrök és a forgalmi bírók erélyesebbek, s ott a szerencsétlenségek száma pár napra megcsökken. De egy pár nap után az erélyeskedést megunják és a tömeges mészárlás újra szabadjára van eresztve. Az auto-gyárok tiltakoznak minden o- lyan szándék ellen, amely az esztelen és teljesen felesleges száguldást mérsékelni akarja és ezerszer bizonyítgatják, hogy a gyorshajtás nem veszélyes. Bár a bolond is tudja, hogy aki harminc mértföldes sebességgel ütközik valamibe, az megélhet, de aki hatvan mértföldes sebességgel ütközik össze, az többet nem fog autón utazni, hacsak a temetőbe nem autón viszik és kisérik. Józan emberek ezerszer beszélik, hogy ne engedjenek fiatal tacskókat a kocsihoz, a jómódú, vagy pöffeszkedő szülőkkel nem bírnak. És ha néhol, a tömegnyomás hatása a- latt a biró urak a részeg hajtókát szigorúan büntetik, az csupán addig tart, amig egy gazdag és “előkelő” személy nem esik abba a hibába. Vagy amig olyan embert nem szednek le a rendőrök részegen a kocsiról, akinek “politikai pull”-ja van. Mert akkor a szigorúság el van felejtve. A használt kocsi kereskedők százezerszám dobják az ócska, ütött-kopott rossz fékkel ellátott szemeteket a piacra és az utakra. Felelőtlen egyének ötven vagy még kevesebb dollárral vesznek egy kocsit és másnap már törnek, zúznak, gyilkolnak, a- nélkiil, hogy akinek kárt okoznak, annak kártérítést tudnának fizetni. És józan emberek hiába sürgetnek törvényt, hogy ezeket a felelőtlen elemeket távolítsák el az utakról az automobil-ipar útjába áll minden ilyen törvénynek. Ez a 37,500 gyilkosság olyan gyalázata a nemzetnek, amin néhány év vagy évtized múlva szégyenkezni fognak az utódok, de úgy látszik, hogy nincs időnk ezekre az állapotokra orvosságot találni, mert ha a munkánkat bevégezzük, ha egy, óra szabad időnk van, akkor — felülünk az automobilra és rohanunk valahová, — rendesen cél és ész nélkül, hogy a tömeggyilkosságban mi is részt kérjünk magunknak. KRISZTUS (Folytatás.) EL, JÚDEÁBA! A tirusi függöny mögött mámorosán szólt a nászi ének. Hajtsd nászkoszorus fejed édes rózsaigába, Hü szerelemmel urad kebelére borulj, Csókok s jázminok édes mámora, zápora hulljon: Nász istene jöjj, jövel ó Hymenaeus! Most megszólal az ifjak kara: Szikrázz, esteli csillag, a bársonyos alkonyi égen; Áldást szór sugarad, ha e boldog nászra tekintesz; Szivünkben szerelem szent lángját szitja a fényed: Nász istene jöjj, jövel ó Hymenaeus! A lányok kara sikoltva felelt: Ó gonosz estéli csillag a bársonyos alkonyi égen! Nézd a heves férfit s a szemérmes szüzet ez estén, S óvd és védd, mivel anyja szivéről elszakítottad, Nász istene jöjj, jövel, ó Hymenaeus! A fuvolák lágy, buja, érzéki melódiába kezdtek és a rózsa- koszoruzott táncosnők, akiknek a testén nem volt más, csak átlátszó, könnyű lepel, ringó, vértforraló, szemérmetlen táncba kezdtek. A csörgődobok a függöny mögérejtőzve, halkan kisérték a fuvolák bugását és a lányok táncát. Aurelianus, az előkelő gavallér, gúnyos mosollyal fordult Valerianus Flaccushoz, öreg barátjához. — Nézd, Valerianus, a gyöngéd szüzet és a heves férfiút, aki elragadja az ártatlant anyja kebeléről. Nézd! És halkan nevetett, mialatt az ifjupár felé emelte falernu- mi borral telt aranyserlegét. A menyasszony barnabőrii, ideges, vékony leányzó volt, akinek a szeme alján mély árkok sötétlettek. Széles, húsos ajka volt, melynek nyílásából néha fehér fogak villogtak ki éhesen. A vőlegény nőies fehérségű, magas fiatalember volt, fáradt vonásokkal és hideg arckifejezéssel. Szép vonásai voltak, szabályosak. De valami megmagyarázhatatlanul visszataszító volt e szabályos és szép arcban. — Az apja még zsoldos volt Hispániában, — suttogott Aurelianus. — Uj nemes, nem jól érezte magát idáig Rómában. Csak Trimalchio, a hadiuzsorás látta szívesen házában. — Ügyes ember, — súgta tovább borát szorgalmasan sziircsölve Aurelianus. — Ügyes és ravasz. Tudta jól, hogy a jó házasság pótolja a jó származást. A fuvolák, a csörgődobok és a cintányérok heves, lármázó muzsikába kezdtek. A tánc egyre vadabb, szilajabb volt, nem hallatszott át tovább, mit suttogott Aurelianus és Valerianus. Pedig érdemes lett volna oda hallgatni. A fiatal Pontius Pilatus esküvőjén voltak, Tiberius császár palotájában. Pontius Pilatus egy hispániai zsoldoskatona fia, akinek az apja a renegátok különítményének parancsnoka volt, mikor a hispániai lázadást le kellett verni. Árulásért kapta a pilumot, a dárdát, meg a nemességet. Fia idegenül ténfer- gett Róma előkelő köreiben. Az uj nemest, akinek szármzása homályos volt, nem fogadták be a gőgös római patríciusok. Elhatározta akkor, hogy szembeszáll ezzel a nemességgel, szembeszáll a sorsával és mindenáron naggyá lesz. A nagyság útja az ilyen származású ember részére kétféle. Az egyik ut: vak ezközévé lenni a hatalomnak, teljesíteni annak minden parancsát kétkedés nélkül. A másik ut: jó házasság. Pontius Pilatus egyszerre választotta mind a két utat. Minden szolgálatra kész udvaronca lett Tiberiusnak, majd jó házasság után nézett. Az előbbi volt a könnyebb, az utóbbi a nehezebb. Mert vájjon hogyan kössön jó házasságot ő, akit még nem fogadott be^ Róma patrícius-társasága? Körülnézett és meglátta a császári palotában ezt az árkoltszemü, ideges, nyugtalanvérü leányzót, akit Claudinának neveztek. Ki ez a Claudia? Claudia törvénytelen unokája Augustus császárnak és törvénytelen mostohaleánya Tiberius császárnak. Anyja Julia, Augustus leánya, akit a gyilkos és vérfertőző Augustus, ez az elvetemült véreb, kénytelen volt száműzni Rómából, annyira erkölcstelen életet élt. Túltett az apján és túltett az akkori Rómán is. Pontiusban, hol számzetését töltötte, ismeretlen apától született ez a gyermeke, Claudia. Mikor azután Julia férj- hezment Tiberiushoz, hogy annak negyedik feleségévé legyen, magával vitte gyermekét, Claudiát a császári palotába, ahol az tanúja és részese volt a hirhedt császári orgiáknak. Pontius Pilátus mindezt tudta. Rávetette szemét Claudáira. így okoskodott: Claudiának nincsen törvényes helyzete Rómában. Valódi nemes, családi hagyományaira büszke ifjú nem fogja megkérni a kezét. Majd megkérem én! A császár ideadja, mert boldog lesz, hogy nemes férjet talál ( laudia számára. Hálás is lesz irányában és én, mint a császár nejének veje, egyszerre az elsők közé emelkedem. 1 iberius tunyán, hájasán, szétterülve pihent heverőjén. Egy barnabőrü etióp ifjú állt a háta mögött rövid tunikában és pávatoll legyezővel legyezgette. Néha ajkához emelték a smaragdokkal kirakott aranyserleget, mert ő még arra is lusta volt, hogy maga vegye kezébe azt. (Folytatása következik)
