Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-02-03 / 5. szám
8-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA INNEN ONNAN A TUDOMÁNY FEJLŐDÉSE 1936-BAN Az alábbiakban ismertetjük röviden a- zokat a tudományos teljesítményeket, amiket amerikai és idegen tudósok és felfedezők a tavalyi év folyamán az emberi tudás különböző terein felmutattak. Repülés-Légha j ózás Robert Goddard, a Clark Egyetem tanára értékes kutatásai a rakéta-lövés terén, 7,500 láb merőleges irányú magassági, és 7,600 mértföld óránkénti sebességet eredményeztek. John Hays Hammond, Jr. uj szabadalma lehetővé teszi, hogy a repülő a ködtakarta repülőteret — televízió — utján megtalálja. A televíziós készülék a repülőtér képét feltárja a pilóta előtt. A Pan-American Airways China Clipper repülőgépével rendes járatot létesített a Csendes Óceán két partja között. Vegyészet: A Columbia Egyetem kísérleti intézetében sikerült a “beri-beri” néven ismert betegséget vegyi ütőn előállítani. ( A be- ri-beri keleti betegség, ami főként a túl sok fényezett rizs fogyasztása folytán áll elő.) Theodor Hofius, német tanár uj metódust talált fel, aminek révén a tejet hónapokig lehet konzerválni. A tejet magas nyomással oxigénnel pakolják és hütött formában szállítják. Olasz vegyészek mesterséges utón állítottak elő gyapjút termékekből. Más országokban folytatott kísérletezések szerint a gyapjú-pótlék nem olyan erős és rugalmas, mint az eredeti anyag. Dr. N. M. Phatak, C. D. Leake, a ca- lifprniai orvosi fakultás tanárainak sikerült egy rendkivül hathatós fertőtlenítő szert készíteni a rozs hüvelyéből. Teddingtoni angol vegyészek a tenger vizet — kémiai utón praktikus hazsná- latra friss vizzé változtatják. A találmánynak felette nagy gyakorlati értéke van. Mérnöki tudományok: A Boulder Dam és ez ezzel együttműködő áramtelepek a Colorado folyón elkészültek és ma már Los Angelest látják el árammal. A San Francisco Bay Bridge néven ismert hidóriást, ami San Franciscót Oak- land-dal köti össze, megnyitották a forgalom számára. Ugyancsak nyitva áll a közlekedés számára az uj new yorki Tribo- rough Bridge, ami 17 és fél mértföldre terjedő vasbetont és acél huzalt képvisel. A new yorki “világkiállítás” területén a munkálatokat megkezdték. A kiállítás 1939-ben nyílik meg New Yorkban. A napfényerő felhasználásával Dr. Charles G. Abbot, a Smithsonian Institution szaktanárának sikerült egy kis gőz gépet mozgásba hozni. Orvosi tudományok: A copenhagai Steno Memorial Hospital kísérleti intézetében Dr. H. C. Ha- gerdon előállította a protomaine isulinatot amit a cukor betegség terén az insulinnal együtt a cukorbetegség súlyosabb eseteiben fogják alkalmazni. A Columbia Egyetem ideggyógyinté zetének tanárai egy metódust dolgoztak ki, amivel a szaglás érzékét és intenzitását mérni lehet. Ez a metódus fontos szerepet játszik az agydaganatok helyzetének pontos megállapításában. Dr. S. W. Rason, a Northwestern E- gyetem tanára az agyban egy idegmechanizmust talált, ami a test hőmérsékletét mint valami hőmérő jelzi és egyensúlyozza. Valamikor a halálos Addison betegséget most csekély potassiumot és megfelelő mennyiségű savakat és más vegyi anyagokat tartalmazó diétával gyógyítják a Mayo klinikán. Dr. E. P. Brady, a Washington Egyetem tanára az ezüst nitrát utján történő vizsgálattal a fog-porcellán hibáit megállapítja és ily módon elejét tudja venni a fogazat romlásának. Jó eredménnyel oltottak be CCC munkásokat a poison ivy néven ismert növény marása ellen. A szérumot J. M. Blank dr. és Dr. Arthur F. Coca orvosok állították össze. A BEVÁNDOROLTAK VÉDELME. Az American Committee for the Protection of the Foreign Born, amely New Yorkban a bevándoroltak védelmére alakult, konferenciát tartott, amelyen elhatározta, hogy a kongresszustól a bevándorlási és polgárositási törvények drasztikus revízióját fogja követelni. A szervezet olyan bevándorlási, törvényt akar, amely társadalmi, vallási, politikai és gazdasági nézet vagy hovatartozás miatt senkit sem zár ki vagy deportál. Olyan polgárositási törvényt akar, amely a mai magas illetékeket leszállítja, a polgári tudnivalókat mérsékli és a polgárjog megadását se faji, se politikai, se békebarát meggyőződés miatt nem tagadja meg, hanem megengedi, hogy az ország minden, még nem polgárosodott lakosa polgárrá legyen. Valóságos csoda volna, ha az idegengyűlölet a kongresszusban már annyira megszűnt volna, hogy egy ilyen radikális bevándorlási és polgárositási program megvalósítását remélni lehetne. KIADÓ KÖZLÉSEI MINDENKINEK küldtem előfizetési felhívást. A válaszok szerint többen felvették az előfizetést: “barátok”, “kollegák”, “lapképviselők” ÉS NEM KÜLDTÉK EL NEKEM! Kérem őket, küldjék a pénzt azonnal. NYUGTÁZÁS. — Brooklynból Nagy Albert $6. — Freemanról Buroczi Mihály $2. — Conneautról Kish András $3. — Sharonból Horváth Mihályné $4. — Mc- Keesportól Márton János $5. — Detroit- ból Horváth György $2. — Aurorából Vajda András $3. — Fairbankról Hajtó András $4. — Canonsburgból Oláh András $2. — W. Homesteadról Kovács Lajos $2. — Toledoból Bosnyák Mihály $2. — Detroit- ból Rudai András $2. — K. Pores János $2. Tukacs Gedeon $2. Szabó Márton $1. — Köszönet. AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET A legnagyobb es legrégibb magyar református intézmény. Az Egyesült Államok Congresszusa által hozott külön törvény alapján kiadott Charterje feljogosítja az Egyesült Államok minden államában való működésre. GONDOLJA Ma tiz állam felügyelete alatt működő, biztos alapokra épített intézmény. Tagjairól minden körülmények között gondoskodik, sőt tagjai árváinak is gondos nevelést ad Ligonier, Pa.- ban levő árvaházában, ami az egyedüli szeretet intézménye Amerika magyarságának. MEG A DOLGOT Életbiztosító okmányainak KILÉPÉSI KEDVEZMÉNYEI vannak. Ha a tag nem akarja tovább fizetni illetékeit, tartalékát két évi tagság után kiveheti akár készpénzben, akár életbiztosításban. Önmagával és szeretteivel tesz jót, ha ezen, minden körülmények között biztos és mindenkor magyar intézménynek a tagjává lesz. További felvilágosítást szívesen ad: ÉS NE . I VÁRJON, AMÍG MOLNÁR ISTVÁN, TITKÁR 900 Chandler Bldg. 1327 “I” St., N. W. Washington, D. C. vagy lakóhelyén működő osztályunk titkára, vagy egyháza lelkésze ELKÉSIK II