Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-07-28 / 30-31. szám
“Az ég é« a föld elmúlnak, de ax én beszédeim semmiképen el nem múlnak“ Máté 24:35. REFORMÁTUSOK Entered as Second Class Matter at the | Post Office at Akron, Ohio, on 15th j September, 193S. LAPJA VOL. XXXVIII. ÉVFOLYAM AKRON, OHIO, JULIUS 28, 1937 No. 30—31 A Lélek Irta: Erdős Renée A Lélek fölemelkedett szárnyain és ettől nagyon boldogan érezte magát. — Milyen könnyű vagyok! — gondolta magában és hirtelen emlékezett arra, hogy egész földi életén át, öntudatlanul mindig ezt a könnyűséget kereste, amely- lyel fölemelkedhet a dolgok fölé. Hányszor tett magának szemrehányást azért, hogy ez nem sikerült neki. — Úgy látszik, ehhez előbb meg kell halni — gondolta magában — az élőknek nem sikerül. Most tehát könnyű és vidám volt és mint egész földi életében mindenkor, most is a kötelességei jutottak eszébe, mindazok a dolgok, amikkel tartozott valakinek s a mikkel valakinek jót lehet tenni s amivel megédesítheti az életét azoknak, akik keserűségben élnek. Legelőször az anyja jutott eszébe s miután ez közel volt hozzá, odasietett a házhoz, ahol lakott. Bámuló örömmel látta, hogy nincsenek előtte zárt ajtók. Mindenen keresztül suhanhat és beléphet az anyja szobájába is, anélkül, hogy az észrevenné, vagy tudna róla, hogy ott van. íme, a szegény édesanyja lámpája még ég az éjjeliszekrényen. Ő maga azonban nem olvas, mint ez szokása volt későig, néha éjfélutánig is. Nem, nem olvas! Csak ott fekszik az ágyban, mellén összekulcsolt kezekkel, lehunyt szemmel, mintha imádkoznék. — Anyuka — súgta halkan a lélek — miért nem alszol? Öreg vagy, fáradt vagy, szomorú vagy, pihenned kell, erőt gyűjtened minden napra. Hiszen kötelességeid vannak, anyuka! Azért, mert én meghaltam, nem kell neked folyton virrasztanod! Aludj! Az öregasszony most összerezzent, egy kicsit arrafelé forditotta a fejét, ahol a Lélek láthatatlan fénnyel ott állt a szoba közepén. Valami megnyugvás szállta meg hirtelen. A másnapi dolgaira gondolt. Bizony, nehéz napja lesz megint. Hogy jól végezhesse el a dolgát, aludnia kellett, hogy az idegei felfrissüljenek. De hogy tudjon aludni, mikor igy éjszakánként mindig a lányára gondol és vele foglalkozik? A ráemlékezés többet ér, Mint az álom és pihenés. Az többet ér, mindennél. Most mégis búcsút vesz tőle. Nem akar többet sírni. — Lucy — suttogja maga elé — Lu- cykám, jó éjt! Nekem most aludni kell. —Jó éjt! — feleli halkan a Lélek és még ott áll és vár, amig édesanyja keze kinyúlik és eloltja a lámpát az éjjeliszekrényen. Ekkor titokban és pajkosan oda is hajol az áldott anyai kézhez, hogy egy csókot leheljen rá. Az anya úgy érzi, mintha egy finom, hűvös fuvalom érte volna a kezzét • s az most olyan jólesőn áradt szét egész testében, hogy gyorsan lehunyta a szemét és mint valami csoda folytán, hamar elalszik. A Lélek ekkor átsuhan a másik szobába, ahol egy férfi ül az asztalnál és dolgozik. A Lélek megérinti a férfi vállát és halkan a fülébe súgja: — Bátyám! A férfi most leejti kezét az asztalra és egy percre lehunyja a szemét. — Erős légy, kedves testvérem — súgja a Lélek — és bird tovább a harcot — anyánkért, aki egyedül maradna, ha te nem volnál mellette. Erős légy, testvérem! A férfi fölnéz. Mintha valaki volna a szobában. Hallja a szavakat. Körülnéz és keres, de nem lát senkit. — Hallucinálok — gondolja magában — Mintha Lucy hangját hallottam volna. — Nekem most el kell utaznom — mondja a Lélek. — Te állj őrt a szenvedés kapujánál, amig majd visszajövök. És elsuhant megint, úszott a légben, könnyedén, mint a szellő és ragyogva, mint egy láthatatlan csillag. Gyorsan átrepült a határon, ahol földi életében annyiszor kellett várakoznia. Megnézték az útlevelét, átkutatták a bőröndjeit, nincs-e valami elvámolnivalója ? Most úszott a vonat fölött, a felhők fölött, erdők és vizek fölött és mindent nagyon szeretett, amit maga alatt érzett. Tájat és embereket s az éjszakát is, mely hűvös és borús volt. De ő nem érezte. Nem fázott. Életében annyit fázott és sohasem szeretett éjszaka utazni. Most mindez olyan szép volt! — Úgy látszik, — gondolta magában — ez a tökéletes boldogság! Igen hamar odaért a városba, ahol az ura lakott. Meg kell néznie, mit csinál most a magányos ember és hogy rend van-e körülötte? Tudta, hogy ébren találja. Benn ül a dolgozószobájában az íróasztala mellett, egyedül. Mit tehet egyebet ez az ember, aki egész életén át dolgozott, hogy elfelejtse magányát és szenvedését, hogy elfelejtse vsezteségét, mely az ő halálávl érte? Egyetlen menedéke a munka .. . Belebbent az ismerős szobába. Körülnézett. Hála Istennek, minden rendben yan — gondolta magában, ahogy látta, hogy a szalonban a nagy szőnyegeket már fölszedték a nyárra, csak a kicsinyeket hagyták ott és az ülőbútorokra felhúzták a virágos kretonokat. Az ő arcképe ott van a zongorán. Előtte egy vázában néhány szál rózsa. Ettől meghatódott egy pillanatra, aztán besurrant az ura dolgozószobájába és Aratáskor Irta: Nánássy Lajos A földmivelő gabonájának nagy részét már learatta. A magvetés után örvendezik a gazdag gyümölcsözésnek. Idvezitőnk azt mondja: “Más a vető, más az arató.” Nem azt érti ez alatt, mintha a lelki élet terén nekünk is nem ugyanolyan buzgalommal és fáradsággal kellene vetni a keresztyén élet idvességre nevelő magvait, mint a füldmivelőnek, hanem azt, hogy mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ott is arathatunk, ahol nem vetettünk. Az Ur Jézus Krisztus elvégezte érettünk a váltság munkáját. Ez volt az ö nagy magvetése. Isten ő benne tökéletesen kijelentette magát számunkra és az apostoli iratokban olvashatjuk vallásunk örök igazságait. Ez is olyan magvetés, amit érettünk mások végeztek. Mögöttünk, magyarok mögött kilencszázéves keresztyén és több, mint négyszázéves református múlt áll vértanukkal, hitvallókkal, hősökkel, gályarabokkal és kegyes elődökkel. Milyen sok ezeren vetettek érettünk, hogy mi boldogan arathassunk! Becsüljük meg ezeket a drága értéke' két, mert különben felelősségre von ben' nünket az aratás Ura! Gyűjtsük be és éfs tékeljük azokat a terméseket, amik készen állanak rendelkezésünkre. De ölbe tett kezekkel mi se álljunk meg tétlenül. Vessük mi is a magunk és utódaink gazdagítására. Az apostol elősorolja azokat az értékes gyümölcsöket, amit nálunk is a magvetés munkáját kívánják: szeretet, öröm, békesség, béketürés, szívesség, jóság, hűség, szelidség, mértékletesség. Vessünk hát hűséggel és kitartással. Mert aki bőven vet, bőven is arat! megállt annak a karosszéke mögött. Belenézett a könyvbe, ami az ura előtt volt és meg volt elégedve. — Édes uram — mondta neki — örülök, hogy ezt a könyvet elolvasod. Amig itt voltam veled, sokszor kértelek, hogy olvasd el, sohasem akartad. Igaz, hogy nagyon elvoltál foglalva mindig. De ugye nem bántad meg? A férfi fölemelte fejét a könyvről. Kissé kábult volt már a hosszú olvasástól és most úgy érezte, hogy abba kell hagynia. De nagyon szomjazott, a torka száraz volt. Valami hiányzott neki és hamarjában nem tudta mi az.
