Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-07-28 / 30-31. szám
2-ik olda. AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ♦-------------------------------------------------------------* DÉLBEN MEGKONDULNAK HARANGOK, ünnepélyes, komoly hangjuk végig- ömlik a házakon, az utcákon, behatol szivünkbe. Tudod-é miért szól nemcsak a magyar, de a világ minden országa katholikus templomájiak harangja ? Isten figyelmeztet, de amellett a magyar hősiességet hirdeti. Ugyanis mikor a török elseprés- sel fenyegette az egész müveit Európát, hóditó útjában legelőször Magyarországot találta. A török közeledtére megrémült egész Európa. De a magyarok nem veszítették el szivüket és bátorságukat. Nem veszítette el különösen Hunyadi János és Kapisztrán János. Sereget gyűjtöttek és szembe száltak a törökkel. A csata Nádorfehérvárnál volt. Itt több napos küzdelem után úgy elverték a törököt, hogy elvették kedvét a további hódítástól. A müveit nyugat. Európa, megmenekült. A magyar vitézség, önfeláldozás mentette meg. Ennek a győzelemnek örömére rendelte el a pápa, hogy minden délben, minden katholikus templomban konduljanak meg a harangok és hirdessék a magyar lélek önfeláldozását. Megkondulnak a harangok! Ha halljuk, jusson eszünkbe, érezzük meg: nagy, dicső nemzet gyermekei vagyunk mi. A dicső mult, a magyar lélek nemessége, kötelez! Arra kötelez hogy ne hozzunk szégyent erre a névre. Más eszközökkel, más fegyverekkel, más körülmények között élünk és harcolunk. De ma is harc az élet. Mutassuk meg, hogy bátor, vitéz harcosai vagyunk Istenünknek, fajunknak, az emberiségnek. A dicső múlt is erre kötelez! Dr. U. F.------------------------—------------------------------------------------<& — Istenem — gondolta a Lélek — az én uram szomjas és fáradt! Ilyenkor, amig én mellette voltam, mindig kimentem a konyhába, a jégszekrényben el volt készítve a gyümölcssaláta, behoztam és megettük ketten. Miért, hogy most nem kapja meg a gyümölcssalátáját? Gyorsan átlebbent a cselédszobába, amely a lakás túlsó felén volt s ahol az öreg szakácsnő aludt. Megállt az ágya előtt és megérintette a vállát. — Róza — mondta neki halkan — te alszol? Elfelejtetted, hogy az ur ilyenkor már várja a gyümölcssalátáját, mert kimerült és szomjas? A szakácsnő hirtelen felriadt álmából. Mióta az asszonya meghalt, gyakran megtörtént vele, hogy éjszaka minden ok nélkül felébredt és arra gondolt: nem felejtett-e el valami kötelességét előtte való este? Most is hirtelen eszébe jutott, hogy nem szólt a gazdájának, hogy a gyümölcssaláta ott van a jégszekrényben. Gyorsan magára kapta a ruháját, be- lebujt papucsába, kinyitotta a jégszekrényt, kivette belőle a kis gyümölcsös tálat és gyorsan bevitte a gazdájához. — Ejnye, Róza — mondta az ur neheztelő hangon — hát maga felkelt az ágyból, ahelyett, hogy aludna? Minek ez? Én magam is betudtam volna hozni. — Nem is aludtam — füllentett jókedvűen az asszony — és attól féltem, hogy a nagyságos ur elfelejti. Letette a tálacskát egy kis asztalra mellé tett egy kis kanalat és egy pohár vi- vizet, aztán visszament a szobájába. A fáradt ember leült az asztalka elé és kezébe vette a kanalat, de megint letette. Szemeit elborították a könnyek és csak nézett arra a helyre, ahol azelőtt az asz- szonya szokott ülni, ragyogón és vidáman, vele szemben a karosszékben és kitálalta számára a gyümölcsöt. — Édes uram — mondta a Lélek — nem szabad mindig rám gondolni! Neked kötelességeid vannak és nincs semmi értelme, hogy most ne egyél a gyümölcsből amit megszoktál. Vedd kezedbe a kanalat és egyél. Hiszen itt vagyok! A fáradt férfi kezébe vette újra a kanalat vett egy keveset a gyümölcsből. Lassan gépiesen megette. A lélek mosolygott. :— Látod, édes uram — mondta neki — én azt szeretném, ha minden úgy menne a te életedben tovább is, ahogy addig ment, mig én melletted voltam. Ha te az én .tanácsaimat nem felejtenéd el, ha továbbra is a régi jó és erős ember maradnál, s amilyennek én szerettelek téged. Nem szabad, hogy miattam ne szeresd az életet, nem volna igazságos. És nem szeretném, ha a te szenvedésed zárkózottá és önzővé tenne téged. Ha elzárkóznál az élet és a világ elől. Tudod, hogy én szerettem az örömöket. Szeresd te is! A férfi eltűnődve nézett maga elé a semmibe. — Édes uram — mondta a Lélek — hűvös van. Kelj föl és csukd be az ablakot, nehogy, meghűlj! Miért nem vetted fel a melegebb házikabátodat? * Szeszélyesek ezek a tavaszi éjszakák. A férfi most megérezte az ablak felől beáramló hideget, kissé megborzongott és fölkelt helyéről, becsukta az ablakot. Aztán a szekrényhez lépett, kivette belőle a meleg kabátot és a másikat levetve, magára öltötte. — így — mondta a Lélek — most már nyugodt vagyok. Dolgozhatsz tovább, nem zavarlak! És elröppent onnan derűsen és elégedetten és szállt, szállt az űrben, mig végre megállt valahol és egy nyitott ablakon át beszállt egy szobába és leült egy ágy mellé és nézte azt, aki az ágyon feküdt és nem aludt, hanem töprengett élet és halál fölött és tűnődött azon, mi értelme van ennek a kettőnek? — Barátnőm — mondta a Lélek halkan — ha nekünk embereknek megadatott volna, hogy ezt a nagy titkot megfejtsük, akkor már régen megfejtettük volna. De látod, évezredek jönnek és mennek és ez a titok mindig titok marad! Van, ami az embert felülemeli minden gyötrelmen és minden kínzó kérdésen: az, ha teljesiti azt a kötelességet, ami neki a földön adatott. Ha jól és egész lélekkel teljesiti. A többit bízvást rábízhatja Istenre. . . — Lucy — mondta a barátnő magában — Mi értelme volt annak, hogy te elhagyj bennünket? Mire kellett az a halál? Mi értelme volt? Méirt kell meghalni a jónak és tisztáknak mikor a rosszak és a bitCserediákok Amerikában és Magyarországon Most szombaton szállnak hajóra Kennedy Cornelia és Lillian newarki tanítónők, akik a budapesti iparművészeti főiskolán fognak tanulmányokat végezni a magyar iparművészet és népművészet elsajátítására. Előzőleg már útra kelt Lipcsei Margit, Lyndhursti high school tanárnő, aki a Columbia egyetemnek volt hallgatója, ott is tanult meg magyarul. Ezeken kivid Urbán Ernő és Gaal Ede New Cana- ani illetőleg bridgeporti fiuk folytatják Magyarországon tanulmányaikat a következő iskolai évben. Utóbbi három mint ösztöndíjas hallgatók. Magyarországról heten látogatnak át amerikai egyetemekre, részben student- ek, részben már mint diplomás egyének. A három nő hallgató Kovács Maris (University of Chicago) Szabó Margit (már második éven University of California), Sebesta Vilma (Jacobi Fellow). A többiek Olgyay Aladár és Olgyay Viktor (Columbia School of Architecture), Kerekes János (Princeton) Oltai Rudolf (Wittenberg College). Bechky Irving, a Columbia magyar tanfolyam volt hallgatója most tért visz- sza két évi budapesti ösztöndíjas tanulmányáról és a Benjanim Franklin High Schoolban fog történelmet tanítani. A Columbia egyetemen szeptemberben ismét megkezdődnek a magyar tanfo- nyamok is, amelyekről felvilágosítást nyújt az egyetem katalógusa és a tanfolyamok vezetője dr. Takaró Géza 344 East 69th St., (Regent 4-5251.) alatti hivatalában a nyár folyamán, szeptember közepétől fogva az egyetemen is appointment utján. nösök életben mradnak? Ki akarta ezt? Kinek volt erre szüksége? — Barátnőm — mondta a Lélek szelíden — az ember gyarló és esendő és te mégsem látsz bele szándékaiba. Az Isten pedig örök, végtelen és kikutathatatlan. Hogy akarsz hát belelátni Isten szándékaiba? Ő jobban tudja, mint mi, kinek mikor kell meghalnia és miért. És azt is tudja, kinek kell itt maradnia az életben. Alázatosnak kell lenni, barátnőm és nem szabad számonkérni az Isten cselekedeteit. Ezt mondta a Lélek, aztán lehajolt az ágy fölé és rálehelt a virrasztó forró homlokára, amitől az lassan megnyugodott. Akkor a Lélek kilépett a szobából. Valahol egy ablak üvege megrezzent. Egy szekrény ajtaja roppant, az ablakok csipkefüggönyét meglebbentette az éjszakai szellő. A Lélek átszállt a kerten. Boldog volt, hogy láthatta és megvigasztalhatta azokat, akiket szeretett. Útjában megáldotta a virágokat, a fákat és a bokrokat, a tavaszt és az éjszakát s aztán repült, repült, két kiterjesztett, láthatatlan szárny- ! nyal és beleolvadt a Mindenségbe. . .