Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)

1937-06-09 / 23. szám

"Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem mólnak” Máté 24:35. REFORMÁTUSOK Entered as Second Class Matter . Post Office at Akron, Ohio, on lbu. September, 193S. LAPJA VOL. XXXVIII. ÉVFOLYAM AKRON, OHIO, JUNIUS 9, 1937 No. 23 SZAM Szeressük egyházunkat! Vegyük ki részünket becsületesen KÖZEGYHÁZUNK FENNTARTÁSÁBÓL Zákeusról mondja a legenda, hogy megtérése után Jerichoban telepedett le és reggelenként kiosont házából úgy, hogy feleségének sem szólott róla, hogy hova megy. Egy nap felesége megleste Zákeust, hogy mit csinál, amikor eltűnik hazulról? Megtudta a titkot. Zákeus felkereste azt a fát, amelyről lehivta őt egykor az Ur, azt gondosan meglocsolta, száraz leveleit és gályáit gondosan eltávolította. Mikor fe­lesége megkérdezte, hogy miért törődik annyira a fügefával, Zákeus azt felelte: “Ez a fa volt az, amelynek segítségével el­jutottam a Jézus közelébe, akit lelkem sze­ret.” Ebben a szép történetben számunkra is nagy tanúság rejlik. Nekünk is szeretni kell a Krisztus Egyházát, amely Krisztus­hoz vezérel bennünket. Az Anyaszentegy- ház, mint gondos édes anya, már gyermek­karunk első napjaiban karjaira vesz ...ben­nünket, majd emlőin táplál és nevel, vallá­sos nevelésünk után hitünkben megerősít és az Igével állandóan erősít. Gondoskodó szeretete kiterjed reánk egész életünkön át. Célja az, hogy Krisztus közelébe jus­sunk, aki szeret bennünket és akit viszont nekünk is szeretnünk kell. Úgy bánunk-e mi is Krisztus Egyhá­zával, amint Zákeus a figefával cseleked­te? Öntözgetjük azt imádságunkkal, hi­tünkkel és abból fakadó jó cselekedetek­kel? Tördelgetjük annak száraz leveleit az által, hogy mi magunk zöldelő levelek igyekszünk lenni az Egyház életfáján és jó példánkkal másokat is arra buzdítunk, hogy Abból táplálkozzanak, aki a tőke és a kiből megelevenítő erők származnak az ágakba? Krisztus maga mondja, hogy ő a sző­lőtőke, mi pedig a szőlővesszők vagyunk. Az Egyháznak az a feladata, hogy beolt­son bennünket a Krisztusba. A Pál apostol szavai szerint Krisztus a fő, az Egyház az Ő teste, mi pedig ennek a testnek részei vagyunk. A fejből árad ki az életerő a ta­gokra. A pünköst ünnepe már mögöttünk van. Eljutottunk az egyházi év ünnepnél­küli feléhez. Azonban a pünköst tanusá gait nem szabad elfelejtenünk. Az Egyhá­zat számunkra Isten jósága és szeretete alapította. Szentlelkét küldte alá. hogy annak erejével épüljön fel szár: ankra a lelki ház. Az Egyház tehát isteni intéz­mény, nevelő eszköz a Krisztushoz. Ha szomorúan tapasztaljuk, hogy sok benne ■ gyarlóság, hiány és tökéletlenség, ez a nn emberi bűnösségünknek tudható be, mer meg akarjuk oltani benne Istennek Le két Isten az Egyházat rendelte abból a végből, hogy az Isten országa terjesztésének kö­zege legyen. Krisztus már akkor megala­pította az Egyházat, amikor tizenkét ta­nítványt választott maga köré és a sakra- mentumokat rendezte. Az első pünköst al­11. Mig gyermek voltam, úgy beszéltem, úgy gondolkoztam, ugv ítéltem, mint gyermek. Mikor férfivá lettem: elhagy­tam a gyermekes dolgokat. A gyermeket anyja táplálja, ez visel rá minden szüksé­gében gondot. Később a gyermek ifjúvá serdül, önálló keresetre tesz szert, nincsen többé szükség arra, hogy anyja kereseté­ből éljen : meg tudja keresni azt, ami neki kell. Amikor pedig nemcsak a keresete szaporodik meg, hanem megnövekedik az értelme is. kibővül szivvilága is: megérti, hogy ő az, aki nagyon sokkal tartozik az édesanyjának, — és attól kezdve ő jön az édesanyja segítségére. Ez a természetes folyamata mindnyájunk életének. így kell hogy történjék egyházunkban is. Szülőanyánk, magyarországi refor­mátus egyházunk, még a távolból is gon­dot viselt kibujdosott gyermekeire, amed­dig csak tehette. Mikor gonosz szomszé­dok elvették mindenét és nyomorúságba jutott: reánk többé nem költhetett, hisz önmagának is kevese maradt. így szólott hát hozzánk: “Van én nékem ott kint, ahová ti bujdostatok, egy jó nővérem; reá bizlak most már titeket, ő lesz ezután az édesanyátok.” Mint Jézus a keresztfán. Es ez a jó nővér, amerikai református egyhá­zunk, el is vállalt minket. Örökbe fogadott, óriás vagyont reánk költött, érte soha semmit tőlünk nem kért, nem várt, nem is nagyon kapott. Amíg gyöngék voltunk: minden szükségünkről gondot viselt, ép­pen úgy mint az édesanyánk. Amikor va­lamelyik megerősödött közülünk ahoz igy szólt nagy szeretettel: ‘‘Most már te meg tudsz állni a magad lábán, most már téged nem segitlek tovább, hiszen én sem va- gyok gazdag; engedd hát meg. hogy azo­kat segíthessem, akik még mindig gyön­gék, akik még nem tudnak magukról gon­dot viselni.” Nyolcvan egyházunk közül negyvenet még mindig segélyez. Az erő­sebbeket ránevelte arra, hogy önfenntar­tókká legyenek. Tó anya volna-e az, aki még ' felnőtt fiát is úgy akarná gondoztatni, in int a csecsemőt? !)t nem jött-e már el annak az ideje, i v mi felnőtt gyermekek is rágondol­junk az édesanyánkra A gyermek beszé­de, gondolkozása, ítélete gyermekes. Azt malmával megszaporodott a hívők száma í és az Egyhá. Szentlélek segítségével s tervezett formában lépett fel a földön. — Krisztus annyira akarta, hogy az Anya- szentegyháznak buzgó, hűséges tagjai le­gyünk, hogy kijelentette, hogy azon a po­kol kapui sem vehetnek diadalmat! Szeressük hát egyházunkat, amely Krisztushoz vezet. Tanuljunk Zákeustól! Nánássy Lajos. hiszi, hogy anyjának csak úgy magától jön a pénze, amiből ő ruhát meg élelmet kap. A felnőtt férfi megtanulja, hogy mily nehéz volt ám az ő anyjának mindazt elő­teremtenie, amiből az ő szükségletét ellát­ta. Es hacsak nem romlott a szive: minden erejét megfeszíti, hogy segítségére me­hessen anyjának. Ha vannak is köztünk sokan, akik még mindig rászorulnak az anyai segít­ségre, gondozásra: viszont olyanok is va­gyunk már elegen, akik tudnánk segíteni az édesanyánkon, hogy könnyebben visel­je terheit, mikből a legnehezebbeket ép­pen mi okoztuk neki. Avagy lehetne-e ta­gadnunk, hogy sokan megbirnának közti lünk napi két-harmadrész centet, heti öt centet vagy ha igy jobban tetszik : havi 25 centet, amit közegyházunk eddig minden amerikai tagjától kért és várt, hogy ebből az összegből végezze a maga munkáját s közte az egész amerikai magyar segélye­zést is. Mert ennyi volt az az összeg, ami minden egyes tagjára esett, ha egyenlően vetették volna széjjel mindenkire a bá­rom és félszázezer tag között azt a mint- egy nyolc és félszázezer dollárnyi kiadást, amibe közegyházunknak ebben az évben kerül az Isten Országának terjesztése, (Tehát nem a maga kormányzása, hanem másokért folyó munkája.) Hát bizony be kell ismernünk, hogy nagy szégyen volna azon vitatkoznunk, hogy vájjon csaku­gyan elviselhetetlen teher-é ez a reánk eső rész: hetenként egy olcsó szivarnak vagy egy ice-creani-conenak az ára. Ennyit kellene adnunk ahoz, hogy egyházunk a mi nevünkben és mi helyettünk és ami fő: MI ÉRETTÜNK is végezhesse a maga keresztyéni munkáját, Jézus Krisztustól nyert magasztos misszióját. Ezen a tavaszon végre megtörtént a nagy változás egyházmegyéinken. Nincs kisebb változás, mint aminőt a tavasz odakint a természetben vitt végbe. Uj életnek a kikelete lesz ez reánk nézve. Most már valóban útban vagyunk abban az irányban, ahol eljutunk a nagykorúság mértékére. Csak egyházközségeink is kö­vessék az egyházmegyék példáját és fog­janak hozzá teljes szívvel és meggyőző­déssel minden egyes tagunk felvilágosítá­sához, igazi tagságra kineveléséhez. Mit végeztek egyházmegyéink? elő­ször is költségvetést készítettek a maguk számára. A központi egyházmegye kivéte­lével ez a költségvetés tagonként évi tiz, centet jelent az egyházmegye kormány­zásának céljaira. A központi egyházme­gye összevonta az összes egyházkormány- I zati kiadásokat, sőt bezsámitotta még az ! egyházmegye fennálló tartozását is és l úgy rendelte el nemcsak az egyházmegye, i hanem az egyházkerület és egvetemes zsinat költségeinek is a fedezésére a ta­

Next

/
Thumbnails
Contents