Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-05-12 / 19. szám
8-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA AKRON, 0. PÜNKÖST ÜNNEPE. — Következő vasárnap pünkösdöt ünnepel minden hivő lélek. A Szentlélek kitöltetése és Keresztyén Egyház aiapitása, továbbá a nagy Missióra való elindulás, mind ennek az áldott napnak az eseménye volt. Ezekre emlékezve szentelünk ünnepet. | Jöjjenek el egyháztagjaink j és barátaink. Az ünnepi sorrend a következő: Vasárnap fél 10-kor énekóra, 10-kor pünkösti Isten- tisztelet, 11-kor Urvacsora- osztás, este fél 8-kor hálaadó énekek éneklése. PÉNTEKEN este bűnbánati Istentisztelet. Az Ifjúsági Egylet rendes gyűlését tartja. ANYÁK NAPJÁN nagy közönség előtt szépen vizsgáztak a konfirmált leányok: Bertalan Mariska, Bodi Margitka, Hunyadi Ilonka, Kovács Vilma, Shovan Betty, Skobrák Teréz, Vukán Mancika. — Pünköstkor fognak J először Úrvacsorát venni. — Anyák napi bankettünkön j szépen szavaltak: Orosz Józsefné, elnöknő; Miklóssy Vilmosné, Druga Jánosné, Batiz Lajos, Shován Margitka, Tilly Janika, Bódi Sa- nyika. New Yorkból, Szent- miklóssy Pál, a Ref. Egyesület szervezője, szépen mél-1 tatta anyák napjának értékét. Elyriából Szüts Istvánná jött el és köszöntötte az Anyaszentegyházat és barátait. Hunyadi Margitka szép nótákat dalolt Ince Irénke zongora kísérete mellett. A Vásárfia c. színdarabot nagyon ügyesen adták elő Sala Mancika és Miller Pista. Tóth János zenekara mellett Tóth Magduska gyönyörűen adott elő magyar dalokat. Tamócy Árpád szerkesztő mutatta be a gyermek tánc- müvésznőket, Tóth Ágnest és Mariskát. Szép táncuk után a közönség $13.65-t adott össze tovább képezte- tésükre. Az ünnepély sikere a Nőegylet szakácsnőinek az érdeme. Velük együtt hálás köszönet illeti az adakozókat: Orosz Józsefné, Katona Istvánná, Zsibai Gábomé, Fin- ta Józsefné, Nagy N. Jánosné, Cselle Kálmánná, Páncél Józsefné, Ince Lászlóné, Kovács Gézáné, Bertalan jánosné, Gacsályi Lajosné, Bódi Sándorné, Sajba Pál- né, Sala Albertné, Patonai Józsefné, Csernik Katalin, Orosz József és neje elismerésre méltó buzgósággal végezték el a tisztogatás munkáját hétfőn. Magyar Testvéreink! 1938-ban 900 éve lesz annak, hogy Szent István királyunk, a magyar állam megalkotója meghalt. Az óhaza a nagy király emlékének nagy nemzeti ünnepségek keretében készül hódolni s ezek az ünnepségek nem lennének igazi magyar ünnepségek, ha nem venne részt azokon a világ egész magyarsága! A magyart a sors szétszórta a világ minden tájára, szétszórta pedig nemcsak azokat, akiknek magyar az anyanyelvűk, hanem azokat a más nyelvű testvéreinket is, akik magukat ma is magyaroknak vallják, amiként ezt Szent István királyunk már országának megalapításánál elgondolta. Ezt a Szent István gondolatot akarjuk a nagy nemzeti ünnepségek keretében az egész világ előtt kifejezésre juttatni akkor, amidőn ezennel meghiviu'i kivétel nélkül minden magyart s mindenkit, aki magát annak érzi, a magyarok MÁSODIK VILÁGKONGRESZ- SZUSÁRA. Azok a magyarok, akik erre a második Világkongresszusra eljönnek a nemzeti ünnepségek során a magyarsághoz való ragaszkodásuk mellett, de történelmi munkát is fognak végezni. Köztudomású ugyanis, — hogy az 1929-ben megtartott első Világkongresszus a magyarok világszervezetének alkotmányát még nem alkotta meg, a világkongresszusi iroda felállításával csak ideiglenes intézkedést tett. A második világkong- resszusntk a feladata lesz, hogy a Magyarok Világszövetségét megalakítsa, annak szabályzatát megalkossa és megalkossa végre azt az intézményt, amely az óhazát és a világon szétszórt magyarságot összefűzi. Nem akarunk mi semmi olyasmit, amivel a külföldön élő magyar testvéreinknek a külföldi államokban különállást igyekeznénk teremteni, — ellenkezőleg, most is azt hirdetjük, hogy minden magyar első kötelessége legyen a vendéglátó ország törvényeinek és intézményeinek tisztelete, azok pedig, akik idegen állampolgárok lettek, kötelességüknek tartsák, hogy annak az államnak hü polgárai legyenek: — mi csak azt kívánjuk, hogy a világon egyetlen magyar se felejtse el soha azt a nagy magyar családot, amelynek ő gyermeke és ne felejtse el soha azt a földet, ahol az ő nagyapái bölcsője ringott. A második Világkongresszust a magyar nemzeti ünnepségek során 1938 aug. közepe táján tervezzük. — Részletes programmot is adunk nemsokára. De már most kérünk minden magyar egyházat, egyletet, intézményt, de minden ma- j gyár testvérünket is, képviseltessék azon magukat. Jöjjenek el minél többen a világ magyarságának erre a nagy találkozójára! Akik régen nem látták már az óhazát, hódoljanak a magyar ünnepségek során a nagy király emlékének! Akik még soha nem látták ...őseik ...hazáját, jöjjenek el azért, hogy megismerjék azt, meglássák an- j nak szépségét, kultúráját s j azzal a -tudattal ...menjenek majd vissza uj hazájukba, hogy igaz mindaz a szép, a- mit erről az országról hallottak apáiktól, nagyapáiktól. Az első Világkongresszus által felállított állandó szervezeti iroda (Budapest, Hungary, V., Géza-u. 4 sz.) már a részletes programm közlése előtt is készséggel megad minden felvilágosítást. Magyar Testvéreink, tárt karokkal várunk Titeket! Jöjjetek! Budapest, 1937 március hó. PERÉNYI a magyarok első Világkongresszusa által megválasztott elnök. GONDOLT-E MÁR ARRA hogy holnap munkája közben szerencsétlenség éri, családja ott marad kenyérke reső nélkül? Azt mondja, hogy van egy ezer dolláros biztosítása! Gondolkozzon egy kicsit! A temetés elvisz két-háromszáz dollárt, asszonyának, a kis apróságoknak alig marad számba- vehető összeg. Gondolt-e már arra, hogy mi vár családjára, ha az ezer dollár utolsó centje is elfogy? Ezer dollár biztosítás nem elég olyan ember számára, — aki családja sorsával, jövőjével komolyan törődik. Segítsen a dolgon! Emelje fel a REFORMÁTUS EGYESÜ LÉTNÉL a biztosítását lega labb kétezer dollárra. Azt mondja erre — nem telik! Ugyan ne állítson már ilyeneket. Ha telik mindenre, ruhára, dahányra, italra, szórakozásra, mozira, patikára — hát hogyne telne a legfontosabbra, a BIZTOSI TÁSRA! AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET Bügfíagiü A legnagyobb és legrégibb magyar református intézmény. Az Egyesült Államok Cong- resszusa által hozott külön törvény alapján kiadott Charterje feljogosítja az Egyesült Államok minden államában való működésre. Ma tiz állam felügyelete alatt működő, biztos alapokra épített intézmény. Tagjairól minden körülmények között gondoskodik, sőt tagjai árváinak is gondos nevelést ad Ligonier, Pa.-ban levő árvaházában, ami az egyedüli szeretet intézménye Amerika magyarságának. Életbiztosító okmányainak KILÉPÉSI KEDVEZMÉNYEI vannak. Ha a tag nem akarja tovább fizetni illetékeit, tartalékát két évi tagság után kiveheti akár készpénzben, akár életbiztosításban. Önmagával és szeretteivel tesz jót, ha ezen, minden körülmények között biztos és mindenkor magyar intézménynek a tagjává lesz. További felvilágosítást szívesen ad: Molnár István titkár 900 CHANDLER BLDG. 1323 “I” ST., N. W. Washington, D. C. vagy lakóhelyén működő osztályunk titkára, vagy egyháza lelkésze t&mmä GONDOLJA MEG A DOLGOT ÉS NE VÁRJON, AMÍG ELKÉSIK