Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-04-07 / 14. szám
2-ik oldai AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA TE KÖVESS ENGEM! Husvét után történt. Jézus együtt volt tanítványaival. Az az emlékezetes találkozás volt ez, amikor megkérdezte Pétertől: ’‘Simon, Jóna fia, szeretsz te engem?” Péter boldogan feleli: “Uram, te tudod, hogy szeretlek !” A beszélgetés végén Péter Jánosra nézve azt kérdi: ‘‘Uram! hát ezzel mi lesz?” Jézus igy szólt neki: “Mit tartozik ez rád? Te kövess engem !” A mi ajkunkon is -felhangzik a kérdés: “Uram, mi lesz?” A szülő nézi gyermekét és sokszor aggódva kérdezi: mi lesz belőlünk? mi lesz szeretteinkkel? Érezzük az élet nehézségeit, bajait, betegség, csapás látogat meg, ajkunkról, szivünkből feltör a kérdés: Uram, mi lesz? Mint a tanítványok ajkáról a viharban: Nem j bánod, ha elveszünk is?... Terveink, reménységeink vannak: Uram mi lesz?... El kell távozni e földi életből, egyedül magukra maradnak szeretteink: Uram, mi lesz?... Mi lesz velünk, mi lesz velünk e földi életben? Mi lesz e földi élet után? Megismerjük egymást? ELol, hogy lesz a meny- nyország? Mi lesz egyházunkkal, fajunkkal? I Mit felel Jézus? Azt amit a viharban hozzáforduló tanítványoknak: mit féltek, ti ki- csinyhitiiek! Azt amit Péternek mondott: Péter! Ez nem tartozik rád. *Ezt hagyd, bízzad Istenre. Te kövess engem! Ne aggodalmaskodjék a ti szivetek, hanem tegyétek azt. ami a ti kötelességetek: te kövess! a többit hagyjad Istenre, bízzál benne! Dr. Újlaki Ferenc <$>-------------------------------------—----—-------■<$> A református presbiterek VACSORÁJA A MINISZTERELNÖK TISZTELETÉRE A budapesti református presbiterek társasága, az Országos Kaszinóban vacsorát rendezett az uj józsefvárosi főgondnok, Darányi Kálmán miniszterelnök tiszteletére. A vacsorán a presbiteri társaság elnöke Kelemen Kornél országgyűlési képviselő, az OTT elnöke, köszöntötte Darányi Kálmánt és a vendégeket. DARÁNYI KÁLMÁN miniszterelnök válaszolt az üdvözlésre: “Az ünnepléseknek mindig elébe helyezem a munkás és szürke köznapokat, mert országunknak is ilyen munkás hétköznapokra van szüksége. Mégis jól esett nekem ide eljönni, mert alkalmam volt szemébe nézni a budapesti református presbitertársaimnak. Azt üszem, őseink, akik valamikor a város szélén megépítették Pest első református templomát, nagyon elcsodálkoznának, ha látnák, menynyi templomban imádhatják ma az Urat a reformátusok is. Szomorúsággal kell konstatálnunk, hány ezren vannak Budapesten, akik nemcsak fizikailag, de sokszor szellemileg is oly messze élnek a templomtól. Amikor vadak közé tudunk már misszionáriusokat küldeni, nagyon sokszor észre kell vennünk, hogy itt is sok feladat vár reánk, ami nagyon hasonlít a misszionáriusokéra. — Rámutatott Kelemen Kornél barátom, hogv a mai zavaros időkben hogyan lehetne ebből a helyzetből kikerülni. Igen fontos dolog ez, hiszen jól tudjuk, hogy a francia forradalom az “ész istennője -t akarta trónjára ültetni es az európai emberiség mégis viszatért a megfeszített Krisztushoz. Én bízom abban, hogy a mostariig majdnem kilátástatlan helyzetből arra vezet az ut, amelyre az előbb rámutattam. — A fejezetek közötti békét is említette barátom. Valóban, valamennyi fele^ kezet érezheti: elmúlt az egymás elleni harcok ideje, annyi a közös ellenség, hogy elsősorban ezekre kell koncentrálni minden erőnket. Es talán megvan a lehetősége annak, hogy valamennyien azok ellen vegyük fel a harcot, akikről az imént beszéltem.” A nagy éljenzéssel fogadott beszéd után RAVASZ LÁSZLÓ püspök Bangha Bélának a Magyar Szemlé-ben megjelent, a keresztény unióról szóló cikkéve], annak jelentőségével foglalkozott. — Ez a meghasonlott és darabokra tört keresztyénség halálos ellenségével szemben a maga egészében van fenyegetve. Meg kell tehát találni azokat a módokat, hogy mint egységes egész állhasson ellent, mert ha részeire bomlik, külön-kü- lön egyik egyház sem lesz elegendő az ádáz ellenség leverésére. A különböző keresztyén egyházaknak egymással szemben felhozható panaszuk és keserűségük távolról sem fogható ahhoz a veszedelemhez, amely mindnyájunkat kividről fenyeget. Ne áltassuk magunkat: távolról sincs annyi keresztyén hivő, amennyit az egyházi statisztikák nyilvántartanak, mert ezeknek hatvan-nyolcvan százaléka vagy hagyományból, vagy politikából keresztyén, — meggyőződésből és áldozatból, vagy éppen mártiromságból sohasem. A nagy orosz egyház széthullott és elpusztult, a spanyolországi és mexicoi forradalmak az egyházakra irtózatos szenvedéseket hoztak; Németországban napfényre jutott, hogy mennyi pogány elem van az, egyház keretei között is. Mindezek azt te szik a keresztyénség kötelességévé, hogy érezze egészségesen fenyegetett voltát s inkább önmagát építse, mélyitse minden egyház, mintsem a másikat támadja. —- Tehát a keresztyénség nagy közös gondolatai, amelyeket mindannyian vallunk: Isten, Szentháromság, Krisztus királysága, a Lélek fősége, az egyház szüksége, a hit és engedelmesség törvényszerűsége titkon vagy nyíltan fenyegetett gondolatokká váltak. Pedig e fenyegetett gondolatokkal áll vagy esik a keresztyénség, ezeket együtt kell megvédelmezni. — Kétségtelen, hogy minden egyház elé türelmetlen kérdések állanak. Mi van a munkanélküliséggel? Lesz-e béke. vagy háború lesz-e? Totális lehet-e egy állami berendezkedés, vagy pedig nem ? Ezekre az egyházaknak feleletet kell adniok és sokkal bölcsebben járnak el, ha együtt adják a feleletet, mintha külön-külön; egyszerűen azért, mert csak az felelet, amit mindnyájan tudnak adni.-—■ Harmadszor: minél inkább megismeri az egyház a maga történetét, annál inkább megtanul két dolgot: vallani a saját igazságát és megbecsülni a mások tanítását.-t— Minden egyház a másikra nézve nevelői eszköz. Reformáció nem is lett volna, ha nem lett volna katolicizmus és a katolicizmus sohase alakult volna azzá, a- mi most, ha nincs reformáció/ Ahelyett, hogy az egyik egyház a másikat szidalmaz- (Folytatás a 4-ik oldalon) Háború és béke (Folytatás az első oldalról) buja módon, de otthagy mindent és feláldoz könnyen életet, örömöket egy eszméért. Jellemző erre Madariaga mondása: “A háború mindig, minden körülmények között elitélendő, aljas és kárhoztatni való. Egyetlen szép jó és igaz háború van, ez a polgárháború. Mert itt nem érdekek, de eszmék állanak szemben egymással. Eszméért pedig szép, szent és nemes dolog meghalni. S hogy ez mennyire nemcsak frázis, mutatja az a kis történet, hogy • Barcelonában, miután elpusztították egy templom műkincseit, egy Rafael képet is máglyára raktak. Arra ment éppen egy külföldi, aki százezreket Ígért érte, de egy nyomorult szegény sem akadt, aki. ne azt mondta volna, hogy el kell pusztítani, mert egy az övékével ellenkező eszmevilág képviselője. Szinte hihetetlen, de egy magyar szemtanú Írja le, hogy ez a dühöngős véres tömeg, mihelyt közömbös idegennel áll szemben rögtön megjuhászodik. Leállították a géppuskákat és átvezették a téren mosolyogva az idegent s kedélyesen integettek is utána s arpint eltűnt, újra megszólalt a géppuska. A háborúnak kétségkívül nemcsak az a tulajdonsága, hogy rombol és pusztít. Ad értékes nevelő hatásokat. így az a kispolgár, vagy arisztokrata, aki megszokta a maga érdekei, elképzelései szíik ablakából szemlélni a világot, a háború alkalmával rájön arra, hogy itt minden, a vagyon, a család, az élet valami nagyobbnak szolgálatában eszközzé válik, ami eddig öncélú volt. A háború megtanítja arra az isteni igazságra, hogy nem vagyunk a magunkéi. Eddig éltünk a közből, az üzlet, vagy az állami fizetés révén. De most már a köz akar élni belőlünk s ha .(békét akarunk, nem magunknak talán már, hanem a gyermekeinknek, unokáinknak, akkor háborúságot kell nekünk elszenvednünk, vért és könnyet kell hullatnunk. Megtanít a háború az áldozat, az önzetlenség nagy isteni törvényére. Megtanít eszményekért meghalni, csendben némán letűnni, mint az éjszakában a hullócsillag. A háború véres, őrjítő koncertjéből tehát valami szépséges tanítás csendül ki. Áldozatos élet, önzetlenség, önfeláldozás, mind olyan ismerős ige. A robbanó gránátok fénye irta fel az égre, de mintha már szebben felirta volna valaki a csillagokba. Az életnek örök egy igazsága van. S a háború, ez a szörnyű tanítómester, gránátrobbanással, halálhörgéssel, átokkal és pokollal ugyanarra akar nevelni, ugyanarra akar tanítani, amire Jézus Krisztus, a Béke és Élet Fejedelme. Ő, aki a liliomos mezőkről jött s aki a keresztről nézi sápadt tekintettél az ember pokoli arcát, ezt kiált- já: Ne öljétek egymást emberek, én már meghaltam értetek! S az ágyudörgés után is csak az a tanulság marad, aminek a hallására a harangzúgás hívogat: Áldozatból, önfeláldozásból'él az élet. Ezt az igazságot nem kell újra és újra milliók vérén, átkán, halálán át kipróbálni, a Krisztus vére milliókért elégséges áldozat. Tehát a feladat egy: az élet áldozatból él. Csak az a kérdés, hogy ezt a leckét az emberiség egy véres őrjöngő tanítótól, a háborútól, vagy pedig a béke Mesterétől, Krisztustól akarja-e megtanulni?
