Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-04-07 / 14. szám
amerikai magyar reformátusok lapja 3-ik oldal Hubay Jenő (Folytatás az első oldalról) zem, lehet-e a Városi Színházban olyan operaelőadást rendezni, amelyben a dalmű százszázalékban érvényre jut? Hubay azonnal felelt. Élénken beszélt, minden szem feléje fordult, senki sem gondolhatott arra, hogy a kérlelhetetlen végzet már ott leselkedik a* háta mögött. — Csakis a Városi Színház jöhet számításba a Szent István-hét alatt, — kezdte utolsó felszólalását a legnagyobb magyar hegedűművész — mert az Operaházat augusztusban üzembe helyezni igen költséges volna. — Jónak találom a Városi Színházat, csak kiváló művészek kellenek hozzá, akiket ... Az ülésen résztvevők rémülten látták, hogy Hubay a mondat közepén elsápad, előrebukik az asztalon, keze lecsúszik az asztal lapjáról, feje élettelenül féloldalra billen és torkából hörgő hangok törnek elő. Az ankét tagjai konsternálva ugrottak fel helyeikről, Sshuler Dezső alpolgármester odarohant Hubayhoz, mindenki segíteni akart. Vizet! Vizet! — kiabáltak öten is. Főbben a tanácsterem városházutcai ablakaihoz futottak, hogy friss levegőt eresszenek be a helyiségbe. Közben a városi hajdú hozta a vizet, a bizottsági tagok pedig felemelték az egyre halkabban hörgő Hubay Jenőt, hogy lefektessék a fal mellett lévő pamlagra. Kinyitották az ingéts hidegvizes borogatást tettek a szivére, de már látszott rajta, hogy minden segítség hiábavaló. Hubay Jenő meghalt! Kovácsházy Vilmos tanácsnok a szomszédos tisztifőorvosi hivatalba telefonált, de késő délután lévén, a hivatalban nem volt senki, erre a mentőket hívták, valaki pedig áttelefonált egy másik készülékről a 'Városház-utcában lévő Orvosi Kaszinó helyiségébe, ahonnan percek alatt futva megérkezett dr. Melly Béla tisztiorvos. Injekcióval próbálkozott, de már semmi sem használt. Hubay Jenő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a kolozsvári egyetem diszdoktora, a bizottság tagjainak jelenlétében kiszenvedett. — Hat óra tizenkét perc — állapította meg valaki halkan. —Borzasztó, — mondták a holtest körül állók, akik csendesen nyitottak utat Szendy Károly polgármesternek, aki a tanácsteremmel szomszédos dolgozószobájában városi ügyeket intézett. Mindenki megdöbbenve lesújtva állt Hubay Jenő holtteteme mellett. Értesítik a családját Most jött a legszomorubb feladat: értesíteni a váratlan csapásról a Margit- rakparti Hubay-palotát — megmondani Hubay Jenőnének, hogy mi történt a Városházán. A nagy hegedűművész felesége, Ceb- rián Róza grófnő nem volt otthon és a telefonüzenetet Stessel Irma titkárnő vette át. Természetesen nem mondották meg neki. hogy Hubay Jenő meghalt, csak annyit közöltek vele, hogy a Városházán egv gyűlésen rosszul lett. — Jaj Istenem! — sikoltott a telefonba a titkárnő, aki harmincöt esztendő óta van Hubay mellett. — Mindgyárt ott leszek, kérem... A bizottsági tagok a szomoruvégü ülés után szétszéledtek. Huba)/ Jenő holtteste pedig ott maradt a nagy tanácsterem bőrdiványán. A jobbkeze, amellyel hosszú éveken át olyan utolérhetetlen művészettel kezelte a vonót, most a mellén pihent. Közben megérkezik Stessel Irma titkárnő, sápadtan összecsapja a kezét, amikor meglátja a halott Hubay Jenőt. — Borzasztó. Délután még azt mondta nekem: “Ma nagyszerűen érzem magam . ..” Ennek nagyon örültem, mert az utóbbi ibőben beteg volt, a szivével szenvedett. Otthon kétszer is rosszul lett... És mi nagyon féltettük, A titkárnő mondotta aztán el nekünk, hogy Hubayné még nem tud semmit, délután gróf Klebelsberg Kunó özvegyéhez ment teára és úgy állapodtak meg férjével, hogy este otthon találkoznak. — Hubay Tibor, a kegyelmes ur fia Pesten van, de e pillanatban nem tudom, hol. A másik fin, Hubay Andor, a Nemzeti Szalon igazgatója ma utazott el Szalatná- ra . ., Ott van kérem a Hubay-birtok. Mint mikor egy húr elpattan A művész áll a dobogón, az alkotás boldog hevületében árasztja vonója alól a sugallatos szépségű muzsikát. Hatalmas erőfokozással ér a zenemű diadalmas tetőpontjáig. Egyszerre, egy pillanat ezredrésze alatt a fizika durva törvényeinek engedelmeskedő anyag nem bírja tovább a feszültséget. Az isteni hangzás megszakad. Hirtelen, váratlanul, a közélet dobogóján érte a könyörtelen vég Hubay Jenőt. Szivünkbe hasit az elpattanó húr tragikus disszonanciája. Lelkes érdeklődés, ki egyszerre ennek az életnek a lángja. Csodálatos élet múlt el vele. Egy férfi távozott a nyolcvanadik életév küszöbén, egy férfi, aki a benne lobogó olthatatlan fiatalságtól nem ért rá megöregedni. Teljes és boldog élet zárult le Hubay Jenő halálával, — erre a vigaszra ocsúdunk az első, gyászos döbbenetből. Gyönyörű élet, amely tele volt az alkotó, termékenyítő munka szenvedélyével, mindig előretörő becsvágyak benső örömével, külső sikerek ragyogásával. Hubay Jenőben utolsó pillanatáig forrt a tetterő, a cselekvés, az alkotás láza. Teljes odaadással szolgálta magas hivatását, azt a kiváltságos szerepet, amelyet művészi rangjánál fogva a magyar zenei társadalomban elfoglalt. Nevét kitörölhetetlenül beleírta a magyar zene történetébe. APRÓSÁGOK HUBAY ÉLETÉBŐL Hubay Jenő, a világhirii művész, a legfigyelmesebb házigazda volt. Otthona: csodás, a legszebb képek, szobrok, gobelinek. Volt egy szép zeneterme, abban hófehér zongora, a zongorán egy vers, fehér rámában és a vers mellett egy hófehérhaju asszony képe. A kép: Carmen Sylvát ábrázolta. A román királynét. A vers cime volt: “A hegedül” Carmen Sylva irta a verset Hubay Jenő hegedűjéhez. Jött a világhábóru. És .. . egy szép napon eltűnt a vers és a kép Hubay Jenő zongorájáról. Sft Hires szórakozott ember volt. Szokása volt, hogy csak egy mondat végére figyelt föl elmélázásából. Egyszer valaki magyarázta asztalánál, a Hubayék hires ebédjénél: — Magyarországon minden folyó a Dunába ömlik. Csak a Poprád folyó meg a Dunajec, ez a kettő északon elhagyja a hazáját... 1 Hubay elfogta az utolsó pár szót. megbotránkozva ütött az asztalra: — Elhagyja a hazáját? Rettenetes. * Elegáns, szép ember volt; karcsú és impozáns, a régi francia nagyurak képeire emlékeztetett. Mikor jótékonycélu koncertjeit adta, Baján egy kislány ránézett és hangosah fölkiáltott: — Jaj de gyönyörű! Hubay nevetve jegyezte meg: — Egy kis túlzás azért van a dologban ... * Fáradhatatlan munkaerő volt. Apró gyöngybe tűvel szorgalmasan rótta a kottafejeket, amikor egy-egy hatalmas operáján dolgozott. Szalatnai pianinójára apró papirsze- letre irta tréfás, biztató jeligéjét, melyet a régi losonci tüzoltóegyesiilettől vett át: Munkára fel! — Fel, ha kell! * Páratlan Ízlésű müértő volt. Egy szép napon megjelent egy szekérderék mályvaszínű bársonyszövettel. Ki tudja hol vette, hol akadt rá? Felesége, a gyöngéd és finomlelkü Cebrián Róza grófnő csodálkozva kérdezte : — Mi lesz ebből? — Bízd rám. Tapéta lett belőle. A Hubay-palota legszebb termének legszebb íaldisze. * Egyik utolsó szép dala a Horthy-in- duló volt. Lelkesülten irta, fiatalos tűzzel, hévvel játszotta, muzsikálta. Mint egy ifjú kezdő komponista, olyan büszke volt rá, amikor megjelent a Pesti Hírlapban. Most, amikor eltűnik előlünk érdekes, nobilis alakja, elmondhatjuk róla: — Eltávozott egy igaz, nagv magyar tehetség... elment késő öregkorban, fiatal kedéllyel, fiatal szivvei. Farkas Imre Erdélyből.... Ott születtem a Hargita aljába’, Nem is kívánkoztam soha más hazába; De a sors, mint sok mást, engem is üldözött S ehez még a román megszállás fűződött. Én, mint szabad székely, tűrni nem tanultam, Szabad életemért vándorbotot fogtam; Inkább odahagytam szeretett hazámat, De nem lettem katonája a román királynak. Gyakran sajog szivem az elvesztett honért Mit szenved a székely a gaz Trianonért! Gondolatom ott jár, ahol nevelkedtem... Küküllő vizében fürödtem, úszkáltam, A partján egy sereg libára vigyáztam. Az erdőbe madarászni, gombázni eljártam, Fehér gyöngyvirágot nagy csokorba szedtem S annak vittem, akit legjobban szerettem! Havasi gyopárt is szedtem Csik megyébe’. Naphosszat bolyongtam sötét fenyvesébe’. Ezen emlékemet idő el nem mossa, — Ezekért a szivem úgy vágyódik vissza!.... Most itt élek, — szeretem e hazát,.... De Erdélynek sehol nem találom mását! Szakács Imre.
