Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)
1937-04-07 / 14. szám
REFORMÁTUSOK Entered as Second Class Matter at the I Post Office at Akron, Ohio, on 15th | September, 1936. , LAPJA VOL. XXXVIII. ÉVFOLYAM AKRON, OHIO, ÁPRILIS 7, 1937 No. 14 SZÁM Háború és béke Irta: Dr. FeketeLajos Egy régi görög bölcs mondotta, hogy 1 polemos pater pánton, azaz a harc az atyja mindennek. Csodálatos éles elméjű meglátás, valóban igy van: e világon minden élet támadás egy másikkal szemben s az élet ritmusát az adja meg, hogy a létező a külső támadásokkal szemben a maga belső lényegét állitja. A ragyogó csillagvilágot egy valóban önző hatalmi törekvés tartja fenn: mindegyik csillag a másikat vonzókörében akarja vonni és éppen ezzel a kölcsönös hatással tartják fenn magukat a világűrben. Az, hogy az életünket fenn tudjuk tartani, sok más szerves életnek a halálát jelenti. Érdekes azonban, hogy mi életnek csak az emberit, vagy annak az érdekeit elősegítő létezést mondjuk, a betegségeket, melyek pedig nem mások, mint a mi életünkkel ellentétes irányú életerők, pl. a kolera, vagy lepra bacillus telepek, — a halál szolgálatában állóknak mondjuk. Pedig az állat és növényvilág számára az emberélet is ugyanaz.- Omne vivum ex vivo, minden élet életből származik, vagyis az élet az egyetemes háborúból életek pusztításából,' a halálból tartja fenn magát. A legősibb, legerősebb ösztön: az ön- fenntartás ösztöne tehát a harcot, a háborút szolgálja az élők világában. Vagyis: a háború nem más, mint az ember ősi, nyers ösztöneinek, élni akaró energiáinak a kirobbanása. Azonban az ember nemcsak test, érzéki ösztönlény, hanem lélek és szellemiség is és kérdés, hogy a léleknek, a szellemnek, a felsőbbrendü kultúrának a szemszögéből vizsgálva lehet-e a nyers, állati ösztönöknek azt a fékevesztett tom- bolását egyszerűen életfenntartási törekvés címén jogosnak minősíteni? A világháború egy szörnyű tükörképét mutatta . meg az emberiségnek. Leleplezte az u. n. keresztyén kulturnépeket. Orgyilkosságra alapozza nemzeti létét az egyik, a másik csak azért rohan rá, tajtékos dühhel szomszédjára, mert azt műveltebbnek, erősebbnek látja s ma még talán elbír vele, de félő, hogy holnap az fojtja meg őt.' „ Köröskörül pedig a vér és őrület e pokoli koncertjénél — örök kép — megjelenik a sakálkő- rus. A sivatagból jönnek, nemzeti kis- létiik, névtelenségük éjjeléből a háború tüzfényénél, apró népek koncot keresve, hogy hullákon rágódva horpadt bordáju senkikből felhizlalják magukat nagy néppé. Ez, a kollektiv oldalát tekintve, a háború. Most egyéni emberi oldaláról próbáljuk megnézni. Hiszen még nem olyan nagyon régen csapódtak össze egy szörnyű háború vérfoltos függönyei, hogy ne emlékeznénk. De «annyira az idők árja már mégis tovább sodort a gomolygó füstfelhő felől, elnémult már a haldoklók nyögése, hogy gondolkozni tudunk rajta, mi is volt ez a kábító őrület. Hiszen akkor nem lehetett gondolkozni sem, józan ész úgy sem tudott volna felelni, mert úgy volt, ahogy Shakespeare mondotta a világháborúban is: “a félvilág holtan hever, a másik fele véreset álmodik”. A háború ez volt: éltek emberek valahol Ukrajnában, Déltirolban, Provenceban, vagy Kolozsvárt, békésen, dolgoztak;, otthonuk volt, gyermek, asszony, izes falat az asztalon, az élet apró örömei és bánatai. Csendes nyugodt élet. S egyszer egy sürgönyt kapnak, hogy induljanak a frontra. Mert ott az ellenség. Ez a száz, vagy ezerfejii szörny valami, melyik jön, hogy elvegye a kenyeret, megölje a gyermeket. S mentek, mert felkapta őket valami forgószél s letette őket egy lövészárokba. Ott fegyvert nyomtak a kezükbe s akkor gránát és srapnel, tűz és vas zu- hatag omlott rájuk. Aki életben maradt, az parancsot kapott, hogy előre: ölj, vágj és szúrj. S ők mentek, öltek, vágtak és szúrtak. Nem tudták, hogy kit és miért öltek vágtak és szúrtak, de most háború van és ez a parancs. Vérszag a levegőben, zizegő hangok, a halál kaszál boldogan. Megy az egyik katona. Szurony a kezében, véres köd felhőzik szemén. S egy szerre valami barna tömeget lát mozogni a drótsövényeken túl. Az ellenség. ő rohan előre. S érzi, hogy szurony beleszalad valamibe. Felnéz. S lát egy pár riadt kék szemet, mely ránéz vádolva. S akkor abban a pillanatban megérezte, hogy ez az idegen rettentő szó, hogy ellenség nem elvont fogalom, de élet, emberi, alázatos, könyörgő. Hogy erre az egyre, aki véresen most bukott le, vár valaki a Volga partján, de már hiába, mert megölte. S valami emberi szánalom fut át rajta. Miért hát ez az őrület? De aztán eszébe jut, hogy ezek azért indultak el hazulról, otthagyva a ölelő kart, a csókot, hogy őt megöljék. De hát miért? Mikor bántotta őket? Erre felelet nincs, de menni kell tovább. Egy novellában csodálatos igazsággal jelenik meg az egész értelmetlensége : két magyar baka megy át egy szántáson, lassan értelmetlenül. Levág egy gránát, egy tölcsér támad, a tölcsér szélén ott kapaszkodik tovább a két magyar. Miért? Erre felelet nincs. Ez volt a háború szemtől-szenbe, egyéni tükörben vizsgálva. Minden háborúnak azonban megvan a maga oka. Hatalomért, vagyonért, az élet zsírosabb falatjaiért. De lehet háború a szellem örök javaiért, becsületért, igazságért, vagy valami más igaz, vagy igaznak hitt eszméért. Igen érdekes tanulmányt olvastam, hogy ez az éppen most folyó spanyol belháboru eszmékért folyik. Azt írja a spanyol életet teljesen ismerő szerző, hogy a spanyol lélekre nézve jellemző az, hogy tud élhi, élvezni az életet, keleti, (Folytatás a,2-ik oldalon) Hubay Jenő HIRTELEN HALÁLA A BUDAPESTI VÁROSHÁZÁN A Városgazdasági Bizottság ülésének tárgya a Szent István-hét előkészítése volt, s erre az ülésre hívta meg Schuler Dezső alpolgármester mint zenei kiválóságot Hubay Jenőt, hogy érdekes tanácsait a Szent István-hét szolgálatában felhasználják. Pontosan öt órakor érkezett Hubay Jenő, aki frissen és jókedvűen üdvözölte a bizottság tagjait, élénken beszélgetett az urakkal, amig az ülést meg nem nyitották. Hubay az első felszólaló A bizottsági tagok elfoglalták a tanácsteremben kijelölt helyeiket. Hubay Jenő az elnöktől jobbkézre eső tanácsasztal első helyét kapta, közvetlenül gróf Széchenyi István képe alatt. Amikor Sshuler alpolgármester az ülést megnyitotta, Hubay Jenő azonnal szólásra jelentkezett, még pedig csodálatosképpen a meghívott zenei szakember a képzőművészetek védelmében szólalt fel. — A képzőművészetek a Szent István- hét alatt eddig nem voltak kellő módon képviselve, s ezeket a mostani Szent Ist- ván-héten képviselethez kell juttatni. Tudom, hogy a múzeumokat nem szívesen látogatják az idegenek, s ezért külön Szent Istvánnapi reprezentatív gyűjteményekkel kellene az ünnep vndégeit a képzőművészetek számára megnyerni.... Az ankéten résztvevők nagy érdeklődéssel hallgatták a nagy hegedűművész szavait és senki sem gondolt arra, hogy néhány perc múlva ez a most még minden szépért és jóért lelkesen sikraszálíó ember már a múlté lesz. . -— Ami az operai előadások ügyét illeti — folytatta Hubay Jenő — ezirány- ban elvi döntést kell hozni, tartsanak-e egyáltalán operai előadásokat. Tudom, hogy mindkét álláspontnak vannak hívei. Én természetesen az előadások mellett vagyok, csak a művészeket megfelelően kell honorálni. Különben, amikor ez a rész részletes tárgyalásra kerül, akkor erre visz- szatérek... Hat órát mutatott ekkor a tanácsterem órája. Tíz perc múlva került ez a rész ismét tárgyalás alá, Hubay Jenő Ígéretéhez híven felszólalt s a felszólalása közben érte utol a halál. Az utolsó kérdés és az utolsó felelet Amikor a gyűlés ismét az operai előadások ügyével kezdett foglalkozni, Cselé- nyi József Hubay felé fordulva megkérdezte : — Huba„y Jenőt, aki ezen a téren közöttünk a legnagyobb szakértő, megkérde(Folytatás a 3-ik oldalon)
