Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1937 (38. évfolyam, 1-38. szám)

1937-03-31 / 13. szám

6-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA ' Isi KOCSIS ISTVÁN 1909—1937 Óriási részvét mellett temettetett el Kocsis József és neje, szül: Shubert Teré­zia fia, e hó 15-én a Johnstowni Magyar Református Egyház templomából. Élete* tavaszán, 27 éves korában halt el ez a nagytehetségü, sok iskolát végzett ifjú, aki büszkesége volt az amerikai uj generá­ciónak. Felsőbb iskoláit végezte: A Bloom­field College és Semináriumban, ahol “Cum laude” kitüntetéssel az A. B. fokozatot és a Western Michigan State Collegeban, ahol pedig a B. S- fokozatot nyerte el, ha­sonló kitüntetéssel. Az utóbbi iskolában szerezte meg azt a magasabb tanári dip­lomát, ami feljogosította őt arra, hogy élet­fogytiglan akármelyik 38 amerikai állam­ban taníthatott volna. A sors kegyetlen közbelépése folytán nem volt képes érté­kesíteni tanulmányait és örökölt tehetsé­geit. Nem tudott elhelyezkedni tanári hi­vatásában és igy szorittatva a helyzettől kénytelen volt állást vállalni az American Stores Company pék departmentjében. A tavalyi tomboló árvíznek egyik hő­se volt. Emberfölötti erővel végezte el az életmentési munkát, abban a borzasztó krízisben. Március 9-én végzetes betegsé­get kapott, amelyből nem tudott teljesen felgyógyulni, dacára annak, hogy ritka akarat-erővel és ifjú energiával volt meg­áldva. Legyengült szervezetét tödogyulla- dás támadta meg, ami életét rövidre vágta. A temetési szertartást a helybeli egy­ház lelkésze; Nt. Várkonyi Miklós vezet­te. Bibliát olvasott és imádkozott: Nt. Szathmáry Bertalan, prédikált magyar és angol nyelven, Nt. Várkonyi Miklós és a búcsúztatást pedig Nt. Nagy Ferenc vé­gezte. A temetőben Nt. Shárik Péter, leg­jobb barátja, akik között a Jónathán— Dávidi barátságot a halál szakította meg, tartott felette rövid búcsúztatót. A Wind- beri egyház énekkara felemelő gyász-éne­kekkel vigasztalta az elszomorodott szive­ket. A Bloomfieldi kollégium és Semina- rium diákjai, volt osztálytársai is képvi­seltették magukat. Az'ő korai elhalálozása nagy veszte­séget jelent a johnstowni magyar refor­mátus egyháznak, amelynek prezsbitere | is volt.- Nem volt lelkész, de az egyházi i munkából mégis kivette részét, minden vallásos - dolog érdekelte, minden egyházi ügyet szivén viselt. Szelíd, barátságos, jámbor, gyöngéd, szerény természetével megkedveltette magát mindenkivel. Gyászolják szülei, négy testvére, kö­zeli s távoli rokonai, valamint a jó bará­tok nagyszámú tábora. Legyen álma csendes a sir ölében, lelke találjon üdvösséget az Örök Istennél, s emléke maradjon örökké áldott. MAGYAR PAPNÉ ELŐADÓI KÖRÚTON Hat heti körútra ment Nt. Laky Zsigmondné Szinte páratlan esemény számba megy az, ami most az Evangelical and Reformed Egyház Potomac Zsinatában meg fog történni. Ebben a zsinatban, a- melyik magában foglalja délkeleti Pennsyl- vániát, Marylandet, Virginiát, West Vir­giniát, North Carolinát és a District of Co­lumbiát, a zsinat elnöksége körutat szerve­zett a magyar papné részére. A körút el­viszi ezt a magyar asszonyt az egyházme­gyei gyűlésekre, az e gyűlésekkel kapcso latos nagy összejövetelekre, s minden al halommal mint meghivott szónok tart be szédeket, előadásokat. A programban, útitervben megneve zett helyeken vagy egyházmegyei ^gyűlé­seken történik az előadás megtartása, — .agy egyházmegyei gyűléssel kapcsolatos más összejöveteleken, s nem kizárólag egyházi jellegű gyűléseken, mert mint a Rotary és Kiwanis Clubok, valamint isko­lai összejövetelek is fel vannak véve a programba, s több helyen két három egy­ház közös istentiszteleteket tart, hogy mi­nél többen meghallgathassák az előadáso­kat. Az előadások tárgyai a következők: Béke, Nemzetközi jóindulat, mint a béke alapja, Egy halálra ítélt nemzet, (Magyar- ország), Más országok asszonyai; Közép- Európa népei, stb. Ezeket az előadásokat már eddig is többszázhelyen megtartotta Nt. Lakyné, alapos tanulmányozás alap­ján lépett ezekkel a nagyközönség elé, s több esetben kritikus közönség előtt, mint Hood Collegeban, Fredericks Md., és más felsőbb iskolai összejöveteleken, konferen­ciákon. A Potomac Zsinat területén szerve­zett magyar egyházi munka nincs. S hogy mégis ilyen nagy arányú az érdeklődés ezek iránt az előadások iránt, az annak tud­ható be, hogy az előadásokban foglalt ma­gyarokat ismertető anyag megnyerte azok­nak osztatlan érdeklődését, akik egy vagy más helyen hallották az előadásokat, mindent elkövettek, hogy má.sok is, minél szélesebb körben megismerjék e magyar előadó ismertetésén keresztül az ő népét, a magyar néget, annak kultúráját, művé­szetét, történelmét, vallásos életét, irodal­mát. Gárdonyi gondolatok Az ég éjjel se fekete. Csak sötétkék. A szivárvány színei közt nincs fekete. A fekete földi szin. A gyűlölet kezében kulimász van. A szeretet kezében aranyozó szerszám. * Csakis angyalok ajkáról zenghetett ilyen ének: <* * “Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön az embernek.” Egyházi hírek A TÓPARTI EGYHÁZMEGYE rendes évi gyűlését 1937 április 5-én és 6-án tartja-a loraini egyház templomában. A gyűlést megnyitó Istentisztelet áp­rilis 5-én este 7:30 órakor kezdődik, amely­re már kérjük a megjelenést. Ugyancsak kéretnek a lelkészek, hogy palástjaikat hoz­zák magukkal. Hatkor vacsora lesz. Ebben az évben a szokásos egyház- megyei járulék ($1.00) helyett csupán 50. centet utaljanak ki az egyházmegye pénz­tárosának minden rendes egyházta^g után. Az útiköltséget, vagy más kiadásokat a képviselőket küldő egyház fedezi. A KELETI EGYHÁZMEGYE tavaszi közgyűlését Kreischerville-Ross- villen, Staten Island, N. Y. április 12-én, hétfőn reggel 9 órakor fogja megnyitni. Már előző vasárnap este 7 órára ott lesz­nek a lelkészek és világi delegátusok a gyü­lekezet számára tartandó istentiszteleten. A gyűlésnek igen fontos tárgyai lesznek, ezek között az uj konstitució elfogadása felett való határozat, továbbá az elfoga­dott konstitució alapján felállítandó ma­gyar egyház kerület és egyházmegyék szervezeti szabályzatának letárgyalása és elfogadása. TOLEDO, O. HARSÁNYI IDUSKA, egyházunk első lelkipásztorának, néh. Harsányi Ist­ván Nt. urnák és nejének leánya, nagy­pénteken váratlanul meghalt. EGYHÁZMEGYÉNK MISSZIÓI KÖREI csütörtökön gyűlést tartanak Archbold, O.-ban. A mieink közül a követ­kezők vesznek részt: Nt. Újlaki F.-né, Matány J.-né, Molnár J.-né, Veres A.-né, Jakab J.-né, Kanóc E., Jakab E„ Kuruc I. és Nagy S.-né tanítónő. A HÁLA ÉS EMLÉKEZÉS VIRÁ­GAI azok a sorok, a melyeket egy pár hozzám erkezett levélből közlök: “A leg­jobb érzéssel és református vallásomhoz való szeretettel küldöm ezen szerény ösz- szeget, mely Isten segedelmével tőlem te­lik. Hiv szeretettel egyházunk iránt halá­lunkon is túl: Pető Sándor és családja. Oak Harbor, O.” Egy másik levélből: “Az én drága anyám és apám, 25 évvel ezelőtt, tagja volt az egyháznak. Husvét jöttével - visszaem­lékezem gyermekkoromra, amikor édes­apámmal együtt mentem templomba. — Édes szüleim emlékezetére, mint szeretet adományt küldöm a mellékelt összeget. Tudom, hogy édesanyám és édesapám tet­szésére van az, hogy az ő nevükben ezt cselekszem. Az Ur áldja meg Önt és az egész gyülekezetét. Testvéri szeretettel Krisztusban: Mrs. Ch. Lockert jr.. szül. Sándor Erzsiké.” MORGANTOWN, W. Va. Úrvacsorát vettek a körzetben: 108; persely és kegyesadomány: $28.37. Pres­biteri gyűlés lesz 1937 április 4-én. Lel­kész és gondnok jelentést tesznek a köz­ponti Egyházmegyei gyűlésről.

Next

/
Thumbnails
Contents