Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)

1936-04-25 / 16. szám

8-ik oldal \ M FR I KM M AGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA jegyzésünk vonatkozik más gyüleke­zetekre is. Úrvacsorával 160-an éltek. Az adományok összege 600 dollár. El­ismerésre méltó szép adomány s an­nál értékesebb, mint minden testület kivette belőle a maga részét. SOUTH NORWALK, CONN. A nagy, hatalmas befogadási képességű templom teljesen megtelt a hivők se­regével úgy, hogy még pótszékeket is kellett bevinni a templomba. Az Urasztalához is sokan járultak test­véreink. Az adományok itt is nagyobb összeget tettek ki, mint bármikor ez­előtt. A Református Énekkar két szép darabot adott elő, emelve az is­tentisztelet szépségét és megható vol­tát. Tóth Béla lelkész Nagypénteken a városi közös istentiszteleten is pré­dikált. Az egyház május 10-én fogja meg­ünnepelni jelenlegi temploma felava­tásának a 25-ik évfordulóját s a cél az, hogy erre az alkalomra az egy­háznak minden adóssága kifizettes­sék. Isten segítse a gyülekezet népét a célnak elérésére. EGYHÁZKÖZSÉGI JUBILEU­MOK. Úgy értesülünk, hogy a kö­zeljövőben a következő jubileumok lesznek egyházközségeinkben. A West Clevelandi egyház május 10-én fogja megünnepelni alapításá­nak 30-ik évfordulóját. A Clevelandi Első Egyház pedig negyvenöt éves jubileumra készül, a- melyet május 30-ikán fog megtartani és pedig úgy, hogy zászlóavatást is fog tartani. Az ünnepélyekre mind a két egyház népe erősen készülődik s reméljük, hogy mind a két ünne­pélynek meg lesz a kívánt sikere. ALPHA, N. J. Kilencvennyolc ifjú járult az Urasztalához. Közelből és messze távolból jöttek el ifjaink, hogy velünk ünnepeljék a husvét ünnepét, mely egyike volt a legörömteljesebb ünnepünknek. Május 2-án Árvaházi Bált tart a vidék magyarsága a Rá­kóczi Teremben. Május 10-én Anyák Napja, melynek méltó keretek között való megünnepléséhez most is komo­lyan készül az egyház ifjúsága. Ti­zenhat ifjú konfirmált. Mihók Gy.-né súlyos beteg, Serfőző Jnáosné hóna­pok óta tartó súlyos betegségéből lá­Phone: 1130 | JENKINS & BROWN | FUNERAL DIRECTORS j with Chapel I 144 PLEASANT STREET MORGANTOWN, W. VA. Temetésrendező és balzsamozó [! Kocsik, székek minden alka- || lomra. A gyászfelek a házi ká­polnát, ima termet dijtalan használhatják. Phone: Vinewood 2-1555 MOLNÁR JÁNOS temetkező ét vizsgázott balzsamozó 8671 Dearborn Avenue — Nem kell előre fizetni. — FRANK J. ULLRICH ÉS FIAI, INC. A New Jersey magyarság leg­kedveltebb TEMETÉSI RENDEZŐJE. 47 Fountain Ave., Trenton, N. J. Phone: 9002. badozik. Kalmár János és Szászi Te­réz ifjú testvéreink házasságra lép­tek. Ifjaink s a vidék magyarsága nagyban készülnek az Easton, Pa. Y. M. C. A.-ben tartandó magyar estélyre, melynek jövedelme gyerme­keknek egy-két heti nyaraltatásának költségeihez lesz adva. A YMCA ve­zetősége évről-évre kivisz 2-3 magyar fiút a saját költségén, most először próbálkozunk ebben a nemes munká­jukban anyagiakban is segitségükre lenni, hogy esetleg több magyar fiút is kivihessenek nyaralni azok közül, kiknek másképen nem volna erre le­hetőségük. TOLEDO, O. Annak, aki szeret minket .... dicsőség és hatalom örök­kön örökké, azért hogy áldott, benső­séges ünneplést adott. A nagyhéten, borongós, hűvös időben, esténkint jó volt nekünk a virággal diszitett tem­plomba, Isten közellétét érezni, egy­mást látni, az igét hallgatni, “hogy megismerjem öt.... szenvedéseiben való részesedésemet, feltámadása ere­jét ....” Minden este sokan voltunk, nagypénteken pedig, fekete térítővel és fehér liliomokkal diszitett temp­lomunkban 501-en állottunk a kereszt alá s néztünk fel ő reá, aki szere­tett engem és önmagát adta érettem. Az áldott nagyhét után, feltáma­dás reggelén oly sokan jöttek, hogy alig tudtunk helyet adni. A hatalmas gyülekezetből senki sem ment ki az Úrvacsora előtt. A templomban 236 fi, 275 nő, háznál 3 fi, 7 nő, összesen 520 lélek vett az Úrvacsorában részt, elevenítette meg az újszövetséget. Az adományok összege $353.52. Az asz­tal megtérítéséről Bacsó Pál gondnok és neje gondoskodott. Hálás köszönetét mondunk az ada­kozóknak, énekeseinknek, Rev. H. Frostnak, a Council of Ch. titkárá­nak, aki az urvacsoraosztáson segí­tett. “Annak, aki szeret minket és meg­mosott bűneinkből az Ő vérében .... dicsőség örökké!” 'Örömünnep a feltámadás ünnepe. Lorántffy Nőegyletünk ez éven is örömet szerzett vasárnapi iskolás gyermekeinknek csokoládé himes aján­dékozásával. Vasárnapi iskolánkban, egy kivételével, minden osztály “star class” volt. Születésnapja alkalmából *> •fi | Phone: Hazel 1165 FISHER & OWEN FUNERAL DIRECTORS 126 Hazelwood Avenue Jj Pittsburgh, Pa. jjj Spencer A. Owen. BITTNER FUNERAL HOME Elyria legkedveltebb temetkezési intézete Phone: 2112 234—3RD ST., ELYRIA. O. Ambruzs Mancit és Sipos Irénkét kö­szöntöttük. Isten éltesse őket! A Nők Missziói Szövetsége évi gyűlését kedden és szerdán Vermil­lion, O.-ban tartja. A gyűlésen a mieink képviselettében Nt. Újlaki F.- né, Nagy Sándorné, Matány József- né, Molnár Józsefné, Szendy Lajos- né, Jakab Jánosné, Lengyel József­né és Tóth Jolánka vesznek részt. Ők vezetik az egyik áhítatot, Nt. Új­laki Ferencné pedig szólót fog éne­kelni. PITTSBURGH, PA. Husvétkor az Urasztalára a kenyeret és a bort D. Tusai György és családja adományoz­ták. — A Templomsegélyző Női Egy­let tagjai szorgalmasan dolgoznak, hogy a quiltet befejezhessék, mert a kibocsátott sorsolási jegyek nagyré­szét már eladták. A jubileumi előkészítő bizottság ál­landó munkában van, hogy május hó 24-én a 45 éves évfordulót méltókép­pen ünnepelhesse meg az egyház. SPRINGDALE, PA. Husvét ünne­pén a gyülekezet csaknem teljes számban járult az Urasztalához. A kenyeret és a bort Máté Károly és családja ajándékozta. Ünnep második napjának estéjén az Ifjúsági Kör jól sikerült bingót tartott. Április 26-án a Lorántffy Zsuzsánna Női Egylet fog bingó estét tartani. ZELIENOPLE, PA. Az Úrvacsorá­ban a gyülekezet minden megkonfir­mált tagja résztvett. A szent jegyeket Bársony József ajándékozta. AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET A legnagyobb és legrégibb magyar református intézmény. Az Egyesült Államok Congresszusa által hozott külön tör­vény alapján kiadott Charterje feljogosítja az Egyesült Államok minden államában való működésre. Ma tiz állam felügyelete alatt működő, biztos alapokra épített intézmény. Tagjairól minden körülmények között gondoskodik, sőt tagjai árváinak is gondos nevelést ad Ligonier, Pa.-ban levő árvaházában, ami az egyedüli szeretet intézménye Amerika ma­gyarságának. Életbiztosító okmányainak KILÉPÉSI KEDVEZMÉNYEI vannak. Ha a tag nem akarja tovább fizetni illetékeit, tartalékát két évi tagság után kiveheti akár készpénzben, akár életbiztosí­tásban. önmagával és szeretteivel tesz jót, ha ezen, minden körülmé­nyek között biztos és mindenkor magyar intézménynek a tagjává lesz. További felvilágosítást szívesen ad: MOLNÁR ISTVÁN, TITKÁR 900 Chandler Bldg., 1427 Eye St., N. W. Washington, D. C. vagy lakóhelyén működő osztályunk titkára, vagy egyháza lelkésze GONDOLJA MEG A DOLGOT ÉS NE VÁRJON, AMÍG ELKÉSIK

Next

/
Thumbnails
Contents