Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-03-14 / 10. szám
AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 3-ik oldal Agya szünet nélkül keresi azt a modus vivendit, amely az európai országokban szétszórt protestánsokat egy táborba konszolidálja. Kvalifikációja e téren még egy másik forrásból ered: az egyházról szóló felfogásából. Az Institúcióban több helyen szól az egyházról. Egy helyen igy határozza meg az egyházat: “Az egyetemes egyház a nemzetek közül összesereglett sokaság, amely, bár szétszórtan és nagy távolságban élnek egymástól, mégis egy isteni tanítás igazságában egyetértenek és amelyet egy közös vallás köteléke fűz össze” (Inst. IV. K:9) Megkülönbözteti a látható és láthatatlan egyházat s az elsőséget a láthatatlan egyháznak adja. Ravasz püspök eképpen inerpretálja Kálvin fogalmát (Látások könyve. 12.1.): “A láthatatlan egyház egy corpus mysticum, azoknak a kiválasztottaknak szellemi organizmusa, akik a láthatatlan főbe, a Krisztusba beoltattak s valaha, most és ezután, az örökkévalóság egész folyama alatt, benne élnek. Ezt a láthatatlan testet Krisztus tölti be s benne végzi a maga örök munkáját, mint próféta, főpap és király. A földi egyház az időben járó elhivottaknak társasága avégre, hogy tagjai szemét a magasba emelje s nevelői hatalmával zarándokútokon lépteiket a láthatatlan egyház felé irányítsa. A látható egyház pitvar, amelybe kiszűrődik a szentély világossága s ahol annak a csöndnek kell honolnia, amely a szentély ajtajának megnyilatkozását előzi meg.” Egész természetes, hogy amikor Kálvin lelkét az egyházról ilyen magasztos fogalom tartja rabul, akkor szivvel- lélekkel óhajtja ennek az egyháznak az egységét nem csak a láthatatlanban, hanem itt a látható életben is. Ezért ir oly közvetlen páthosszal Bullingernek, 1540 március 12-én: “Kedves Buliinger, Micsoda foglalkoztasson bennünket nagyobb gonddal, mint az a törekvés, hogy minden lehető eszközzel fentartsuk magunk között a testvéries barátságot. Az egész egyház szempontjából fontos, hogy azok, akiket az Ur megbízott egyházának ügyeivel, összetartsanak. Ezért kötelességünk, hogy igaz barátságot ápoljunk áz Ige minden hirdetőjével szemben és a békét megtarsuk az egyház között. Ameny- nyiben ez tőlem függ, én mindenkor ezért fogok munkálkodni. Vajha lehetséges volna nékem e kérdést megtárgyalnom veled barátságos modorban, szemtől-szembe. E tárgyat még egyetlen egyszer sem hozhattam fel előtted élő szóval. Kö- nyörgök neked, kedves Buliinger, tartózkodjunk minden gyűlölettől és veszekedéstől, a sértésnek még a látszatától is. Ne gondold, hogy elhatározásodban kételkedem. A szeretetnek különös jellemvonása, hogy a reménységgel együtt jár az aggodalom is. Isten veled, tudós és kegyes ember.” így égett Kálvin békés természetű szive az egyház egységéért. Nem csak e levélből, de számtalan írásából sugárzik ki az a hite, hogy a látható egyház igazán akkor szolgálja Isten dicsőségét, ha a tagok között megvan a krisztusi egység. Méltán tehetjük fel a kérdést e pontnál, hogy ha Kálvin ezt szívből hitte, miért hagyta ott a római egyházat, amely az organikus, valamint szpirituális egységet olyan csodálatosan megvalósította s oly szívósan képes volt fenntartani? Sza- kadár mozgalmát miképpen támasztotta alá? Kálvin tisztán látta, hogy a sokat hangoztatott egység, amelyet a római egyház vélt képviselni tulajdonképpen nem létezett. A római egyház, írja az Institúcióban (IV. 2:2) dicsekszik azzal, hogy ők alkotják az egyedüli egyházat s minden más egyház szakadár. Micsoda argumentumot hozhatnak fel? — Kérdezi Kálvin. A püspökség szukszecióját? De mit szól a római egyház ahoz, hogy a görög, az afrikai, a kis- ázsiai, az egyptomi egyházak ugyanezekkel az igényekkel érvelnek? “A szukszeció ürügye hiábavaló,” — hogy saját szavait idézzem — “ha az utókor nem tartja meg az atyáktól örökségül hagyott krisztusi igazságot biztonságban és romol- hatatlanul és meg nem marad abban.” (Ibid.) Kálvin szerint az egyház kormányzásában nincs nagyobb abszurdum, mint az, ha az igaz tant mellőzük s a szukszeciót egyének személyéhez kötjük. Ebből következik Kálvin fő érve amellett, hogy ő képes volt a hatalmas római közösség egységét megbontani. Sarkalatos argumentuma volt az, hogy az egyház megszűnik létezni ott, ahol az Isten igéjét meghamisítva tanítják, terjesztik. Az egyház fundamentuma az Isten hamisítatlan igéje. Csekélyebb dolgokban állhatnak fenn eltérések a hívők között, de azokban a dolgokban, amelyek a vallás fundamentális tanításait érintik, nem. “Mihelyst a hazugság rést okozott a vallás erődjén, mihelyst a szükséges tanok egységét kiforgatják, és a sákra- mentumok használata meghiúsul, a megsemmisülés egész biztosan bekövetkezik, amint az ember életének vége lesz, amikor torkát elvágják vagy szivét halálosan megsebzik. És ez mind világos Pál szavaiból, amikor azt tanítja, hogy az egyház az apostolok és próféták tanításain alapul, Krisztus lévén a szegeletkő. Ha az egyház fundamentumát az apostolok és próféták tanításain alapul, Krisztus lévén a szegeletkő. Ha az egyház fundamentumát az apostolok és próféták tanításai alkotják, mely szerint egyedüli üdvösségünk a Krisztus, miképpen állhat tovább az épület, amikor ezt a tanítást eltüntetjük? Az egyház tehát szükségszerűen romba dől, amikor az a vallási rendszer elpusztul, amely egyedül képes táplálni.” (IV. 2:1.) Érdekes e helyen megjegyezni, hogy Kálvin a római egyház erkölcsi romlottságát sehol sem aposztrofálta annak az érdekében, hogy az elválást, a szakadást alátámassza. Szerinte az egyházban tengő személyi romlottság és erkölcstelenség, akár a tagok, akár a tisztséget hordozók között, nem volt ok arra, hogy megszegjék az egységet. Az egyházat alapjában véve nem a tagok alkotják és annak valóságát a tagok jelleme nem érintheti, mivel az egyház fő és kizárólagos pillérei: az Isten igéje és a sákramentumok. Az igaz tan nélkül még maga a szeretet is értéktelen. Kálvin szilárdan ragaszkodott Pál szavaihoz, melyet Ti- motheushoz intézett első levelének harmadik része 15-ik versében: “Az élő Istennek egyháza, az igazságnak oszlopa és erőssége” s kérlelhetetlen szigorúsággal érvelt amellett, hogy az egyház nem létezhetik — nem ott, ahol személyi erkölcstelenség honol, hiszen ő nagyon jól ismerte saját genfi egyháztagjainak erkölcstelenségeit — hanem ott, ahol a hazudo- zás és igazságtalanság elsőbbségre s uralomra jutottak. “Mivel a pápaság alatt ez a helyzet, megérthetjük” irja ugyanitt, “hogy milyen része él az egyháznak. Ott az Ige szolgálata helyett, hamisitott kormányzás kerekedett felülre, melyet hazugságokból koholtak össze — egy olyan kormányzat, mely részben kioltja, részben pedig elnyomja a tiszta világosságot. ...Mindezért, ha az ilyen elvetemedettségben való részvételt megtagadjuk, egyáltalán nem kockáztatjuk meg azt a lehetőséget, hogy a Krisztus egyházától elszakadunk. Az egyház közössége nem azért létesült, hogy bennünket a bálványozáshoz, hitetlenséghez, Isten tudatlanságához s egyébb gonoszhoz fűzzön, hanem inkább azért, hogy az Isten félelmében és az igazsághoz való engedelmességben tartson meg.” Ilyen modorban gondolkozott Kálvin az egyház egységéről. Korának gondolkozói közül egyedül ő tudott felemelkedni az ujjitások zűrzavara felébe, hogy meglássa azokat az igazságokat, melyek az egyházban örökidőkre táplálják a Krisztus egységre vezető lelkét. Ez a színtiszta felfogás vezette arra, hogy harcoljon a megromlott pápai egyház ellen, viszont ez sarkalta arra a törekvésére is, hogy mindazokat, akik az evangélium szerint megreformált lelki közösségnek voltak tagjai, összehozza a hit, szeretet és békesség egységében. (Folytatása következik.) KÖZELEBB AZ ÉDES ANYÁHOZ (Folytatás az 1-ső oldalról.) Kétségtelen, hogy a General Synod tiszteletben fogja tartani a tiffini egyezménynek a pontjait s megadja a magyar egyházkerületet s igy beteljesednek azok az álmok, amelyekről egy néhányan már régen álmodoznak. Természetes, hogy ez a döntés nagy megnyugvást fog szülni minden vonalon, mert nyilvánvalóvá lett, hogy a Reformed Church-höz tartozó lelkészek ismerik kötelességeiket s készen vannak ezeknek teljesítésére. A megnyugtató határozatok megvalósitásáért 'kitartással, odaadással és hűséggel kell dolgoznunk mindnyájunknak. ,
