Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-03-14 / 10. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA I A NYITOTT AJTÓ | Washingtonban járván vasárnap délelőtt abba a templomba X mentem istentiszteletre, amelybe Lincoln, a nagy elnBk járt. Emlék- x táblácskával van megjelölve az a hely, ahol Lincoln ült. Mutattak x egy másik érdekes helyet is. Ugyanis amikor Lincolnt bántotta az, X hogy sokan őt nézik, akkor a szószék hátamegetti kis szobába ment, X a szoba templom felé levő ajtaját megnyitva hagyta, hogy igy ő X se zavarjon senkit, őt se zavarják, csendben, nyugodtan zavartalanul X hallgathassa Isten üzenetét. A Az Isten felé, üzenete meghallgatására, imádkozására, megnyi- X tott ajtó. Mily sokat mond ez. Ezt tette Jézus, mikor egyedül imád- x kozott. Ezt kell tenni nekünk is. Napról napra, legalább egy pár x percig, csendben Istennel lenni együtt. Az imádságban, bibliaolva- X sásban megnyitni az ég felé szolgáló ajtót, hogy azon át áradjon x be hozzánk Isten áldása, üzenete. Tedd meg most a böjtben, aztán x tovább is. x Dr. Újlaki Ferenc. $ A KÁLVIN EGYHÁZALKOTMÁNYA Irta: Dr. Nánássy Lajos. Ha megengedjük is, hogy ebben az egy esetben a Kálvin irásmagyarázata erőltetett volt, be kell ismernünk, hogy az utókor Kálvinnak adott igazat, mert a földkerekség összes egyházi közösségében bevezették a helyi gyülekezet kormányzására a világi elöljárókat, akár presbiteri, akár curatori, akár vestryman nevet viselnek is azok, sőt a római egyházban is megtaláljuk az egyháztanácsot. így a Kálvin irásmagyaráza- tának helyességét lehet vitatni, de intézkedésének praktikus és nélkülözhetetlen lényegét nem. A genfi példa ragadós lett és meghódította az egész világ keresztyénségét. Az előbbi fejezetekben elmondottakból megállapítható az is, hogy református egyházat el lehet képzelni a genfi egyházkormányzat nélkül is, amint azt kezdetben a magyarországi, lengyelországi és a Zwingli idejében a németsvájci ref. egyházak példája igazolja, azonban a történelmi folyamat minden esetben a genfi egyházközségi kormányforma elfogadásához vezetett. Kálvin nem mondható az egyházigazgató presbiteri rendszer megalapítójának, piert mint láttuk, ö előtte úgy a lutheránusoknál, mint a reformátusoknál voltak szórványos esetekben presbiterek, azonban az a Kálvin érdeme, hogy egyházkormányzati elveit kifejtette, rendszerbe foglalta, tetszetős színben tárta a világ elé, szükségességét indokolta és igy minden református egyházban elfogadhatóvá tette. Azt is láttuk a Kálvin irataiból, hogy a helyi gyülekezetei kormányzó presbitérium fogalma nem zárja ki, sőt a Kálvin megállapítása és óhaja szerint megkívánja, vagy legalább is megengedi, hogy az egyházkerületek élén az evangéliumnak hódoló püspökök álljanak. Nem állíthatjuk azt, hogy a Kálvin egyházkormányzatához, a demokráciához való túlságos vonzalma adott volna lökést. Kálvin lélekben aristokrata volt a szó nemes értelmében. A genfi presbitérium tagjait nem a pép választotta, hanem azokat a genfi városi tanács jelölte ki. Kezdetben a lelkészválasztásoknál nem bízott a népben, hanem a lelkészekre bizta az alkalmas lelkipásztor kiválasztását. De amikor az egyház a városi hatóságtól, vagy államtól függetlenné lett, az egyházi elöljárók választása az egyháztagok jogai közé tartozott és igy a kálvinizmus későbbi fejlődésében mégis a demokrácia szolgálatába szegődött. Kálvin és Zwingli között (Zwingli mellé sorozhatjuk Luthert is!) nagy különbség van az egyház és állam egymáshoz való viszonyára nézve. Zwingli szerint az állam minden jog forrása és birtokosa és ennek az egyház teljesen alá van vetve. A Kálvin theokratikus tanítása szerint az állam és egyház egymástól különböző testületek. Az állam nem avatkozhat lelki dolgokba, mert ezek az egyház hatáskörébe tartoznak. De mivel az állam is tartozik Istent szolgálni és Isten országát megvalósítani a neki adatott eszközök segítségével, az állam az egyházat segíteni tartozik a lelkek építésében és Isten dicsősége terjesztésében. Kálvin, mielőtt a lelkészi pályára lépett volna, jogot tanult. Jogtudományának hasznát vette, mert Isten egyházának jogásza lett. Isten predestinálta arra, hogy előbb jogi, majd hittani tudását gyarapítsa, hogy reformátori munkájában úgy is mint theologus, úgy is mint egyházjogász hasznos szolgálatokat végezhessen. A Kálvin egyházalkotmánya kiforrott, szakértő jogtudós müve, aki a civil jogot a szent theologiával párosította. Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, hogy őt nekünk adta és egyházalkotmányával meggazdagi- totta református életünket! (Vége.) KÁLVIN ÉS AZ EGYHÁZ EGYSÉGE Irta: Tóth Béla. Egyik amerikai református tudósunk írja, hogy amikor Kálvin a történelem színterén megérkezett a protestáns mozgalom egy óriási csatatérhez volt hasonló. Elszakadva az “egyedüli üdvözitő” római egyház lelkiismeretet eltompitó s az észt gúzsba kötő szervezetétől, az uj szabadság fiai közel állottak ahoz a veszedelmes helyzethez, hogy az egymással való veszekedésben elpusztulnak. A reménység mezeje, amelyben a megtisztított evangéliumi vallás terebélyes fává indult növekedni, szomorú feldultságban volt. A csatározók itt is, ott is megsebesültén véreztek. Roppant nehéz volt meglátni az összekötő rokon kapcsokat, mivel a római egyház ellen indított harcban a fő koncentrálásuk oda irányult, hogy miképen szakítsanak egy olyan hatalommal, amely lelki rabságot jelentett számukra. Lélektanilag könnyű megérteni, hogy amidőn a reformátorok eme titáni harcban voltak főképpen elfoglalva, lelkületűk kevésbbé hajlott afelé, hogy keressék a közöttük való összekötő kapcsokat, az egységet. A harchoz szükséges emberi indulatok nem alkalmasak a béke és egység megteremtéséhez. Annak a széttagoltságnak, amely a megreformált egyházakat jellemezte, még egy másik lényeges magyarázata van. Ugyanis, amikor a reformátorok elszakadtak az egységes római egyháztól, ugyanakkor megtagadták a pápa szellemi vezetését is. A téves tanok visszautasítása egyúttal a pápa vezéri mivoltának megtagadását is jelentette. Szóval többé nem voltak hajlandók elismerni egy hatalmat sem, amely kívülről reá- jok erőszakolta akaratát, nézetét. Ebből elég volt. Viszont a sok erőlködő, szereplő kishatalmasok erdejében vájjon hogyan is vehették volna észre az igazi hatalmasokat? Éhez történelmi perspektíva kellett. Nem csodálkozunk e felett. A csodálkozás inkább akkor tölti meg lelkünket, hogyha arra gondolunk, hogy e méretlen szellemi zűrzavarban annyit is tehettek az igazi nagyok, mint amennyit tettek. Ezt nem külső reáerőszakolással érték el, hanem a krisztusi szellem meggyőző erejével. Nem is őket illeti az elismerés, hanem az egységet mindenkor megtartó Szent Lelket. A Szent Lélek ezen ereje megérintette a Kálvin lelkét is. Az uj egység apostolává avatta fel. Luther nem szoritotta meg Marburgban Zwingli kezét, melyet a testvériesség jegyében nyújtott ki s ezért nékie kell a felelősséget vállalni azért a szomorú harcért, amely az egy lelkiséget hordozók között kitört. Kálvin ezt nagyon fájlalta s nem is szűnt meg egész életében dolgozni annak érdekében, hogy a különböző protestáló elemeket közelebb hozza egymáshoz a hit és szeretet egységében. Ennek az eszmének Kálvin zászlóvivője volt első sorban egyénisége folytán. Kálvin a szervezés embere. Agya köny- nyen rendszeresít s nem tűri a ziláltságot. Egységben, összefüggésben, logikai összetartozandóságban látja a részeket.
