Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)

1936-02-29 / 9. szám

r--------------------------------------------------^ Entered as Second Class Matter on the 25th of March, 1933, at the Post Office at Pittsburgh, Pa. under the Act of March 3rd, 1879. V------------------------------------------------------------J REFORMÁTUSOK Acceptance for mailing at special rate of postage prc ' for in the Act of February At V Ms >1 LAPJA Vol. XXXVII. ÉVFOLYAM. PITTSBURGH, PA. FEBRUARY 29, 1936. No. 9. SZÁM. AHOL AKARAT VAN... Roanoke városábana van egy angol prezsbitériánus egyház. Mint ezer meg egy más kisebb gyülekezetét, ezt is leverte, sőt majdcsak hogy össze nem Top­pantotta a sorvasztó depresszió. 1933 szeptemberében ez a sze­rény, valamikor virágzó gyüle­kezet már a létezés végpontján állott. A bevétel olyan csekély volt, hogy sem a lelkészt, sem pedig a tartozást nem voltak képesek fizetni. Sajnálattal bár, de elhatározták a tisztviselők, hogy a templomot bezárják és a gyülekezetei feloszlatják. Ez a szomorú dolog meg is történt volna, ha a még mindig bízó és kitartó lelkész egy szug- gesztióval elő nem áll. Felkérte a reménytvesztett, elcsüggedt elöljárókat, hogy mielőtt az Is­ten házának ajtaját bezárnák, keressenek fel minden olyan egyháztagot, akinek rendes és biztos keresete van és magya­rázzák meg nekik a bekövetke­zendő szomorú eset komolyságát és káros hatását az egész társa­dalomra nézve. Miután ezt meg­tették, — mondotta a lelkész — kérjék fel ezeket a tagokat arra, hogy hányán lennének hajlandók keresetük tizedét legalább há­rom hónapig hetenként az egy­háznak adni. A 137 pénzkereső rendes tag közül 118 örömmel elfogadta az ajánlatot és a kitűzött ideig odaadták az Urnák keresetük egy tizedét. Az eredménye ennek a lelkes s bibliai eredettü adakozásnak az lett, hogy a három hónap végeztével minden számlát kifi­zettek, a régen fennálló adóssá­got letörlesztették és még pén­zük is maradt a bankban. Ez, kedves olvasó, egy igaz történet, melyhez — legalább egyelőre — kommentárt nem akarok fűzni, sőt még a vilá­gos tanulságra sem óhajtok rá­mutatni. Azonban visszhangokat, úgy a lelkészek, mint a világiak részéről, szeretnék hallani. Ha sugall, mozdít a lélek: foglal­kozzunk komolyan ezzel a té­mával ! Nagy Ferenc. Az első magyar istentisztelet W ashingtonban Történelmi időket élünk. Az amerikai magyar református- ság teljes mértékben kiveszi a maga osztályrészét ezekből a történelmi időkből. Történelmi esemény már magában az is, hogy működése negyvenedik évfordulójának a kezdetén Washing­tonba tette át székhelyét, ahol még eddig egyetlen magyar testületnek sincs képviselete. Történelmi esemény az is, hogy a negyvenéves jubileumi esztendőt egy Washingtonban tartott magyar református istentisztelettel vezette be az Amrikai Ma­gyar Református Egyesületnek a vezértestülete. Ez az emlékezetes, nagy jelentőségű istentisztelet a múlt vasárnap, február 23-án volt megtartva a Grace Reformed Church- ben, amely templomot akkor építette fel az Egyesült Államokbeli Református Egyház, amikor Theodor Roosevelt volt az Egyesült Államok elnöke, aki Washingtonban itt vasárnapról-vasárnapra megjelent az istentiszteleten, mint az egyháznak a rendes tagja. Az istentisztelet, amelyen a Washingtonban élő magyarok közül is többen megjelentek a vezértestület és tisztviselők, kerü­leti szervezőkkel és család tagjaikkal együtt délután három órakor kezdődött. Borsy Kerekes György vezette be az apostoli üdvözléssel s a megjelent magyarság köszöntésével. A köszön­tés után az “lm bejöttünk nagy örömmel” kezdetű dicséret zendült meg az ajkakon. Az ének elhangzása után Rév. Dr. Henry Ranck, a gyülekezet lelkésze köszöntötte a magyarokat s utána Vasváry Ödön, az Egyesület számvevője mondotta el az amerikai közönséghez intézett szép beszédét, amelyben rámutatott arra, hogy kik vagyunk, honnét jöttünk és mit cselekszünk. Fennálló ének gyanánt a Hymnusznak az első versét énekelte a gyülekezet. És amig az ének zengett, nem egy szemben fa­kadt fel a köny, annak átérzése alatt, hogy Washingtonban is arra kérhetjük a mennyei Atyánkat, hogy hozzon vig eszten­dőt arra a népre, amely megbünhödte már a múltat jövendőt. Az ének elhangzása után Kalassay Sándor, az Egyesület alapitó tagja olvasott bibliát, a Mózes V-ik rész 32 részének 1—12 versét. Gyülekezeti ének után Sebestyén Endre főesperes, az Egyesület­nek egyik igazgatója emelte magas szárnyalásu imádságban a sziveket Istenhez. Az imádság megtermékenyítette a lelkeket s a megtermékenyített talajt beharmatozta Nt. Újlaki Ferencné szép éneke. A lelkek teljesen fel voltak készülve az igének a befogadására, amelyet Dr. Újlaki Ferenc, az Egyesület elnöke hirdetett s rámutatott arra, hogy az életben minden siker attól függ, hogy lelkűnkben van-e a Krisztus arca. A Református Egyesület is azért ért el sikereket, mert vezetősége és tagjai mindenkor érezték, hogy Krisztus arcának a sugarait kell vissza tökörözni. A nagyhatású s mélyen lebilincselő beszéd után a Grace Reformed Church énekkara énekelt, amelynek az elhang­zása után Dr. Tóth Sándor igazgatósági tag imája gyújtotta fel a szivekben a hálának az áldozatát. A XC-ik zsoltár első versének eléneklése után Kerekes György, az Egyesület szervezője mondott urvacsoraosztási agendát s ki­osztotta mintegy negyven résztvevőnek a szent jegyeket. Az ada­kozás a Bethlen Otthon javára történt s a beszédet, adományo­kat Kalassay Sándor áldotta meg s a gyülekezetre is ő kérte Istennek áldásait. A nevezetes istentisztelet a CXXXIV-ik zsoltár eléneklésévl ért véget. Istentisztelet végeztével a Grace Reformed Church nőegy­lete ozsonnát szolgált fel nagy szívességgel a megjelenteknek. Két ni Gyermek koromban hallottam egy fiatal juhásztól, ki a pá- nyoki gazdák juhait kérésünkre az Almáska nevű földünkhöz le­geltette, hogy a juhokat a szél­lel, viharral, esővel mindég szem­be kell forditani, mert igy semmi bajuk nem lesz. Nem értettem meg, mert úgy láttam és maga­mon is úgy tapasztaltam, hogy mindenki, én is, hátunkat for­dítjuk a szélnek, esőnek, vihar­nak. Ezért egy alkalommal meg­kérdeztem tőle, hogy miért for- ditják szembe a juhokat a vi­harra? Azért, hogy gyapja alá ne vágjon, mert ha oda vág, beáznak, megfáznak, még meg is fagyhatnak. — Akkor hit­tem is, nem is, hisz hogy fáz­hatnának, vagy fagyhatnának meg, mikor oly gazdag a gyap­jújuk? — Kérdeztem magam­ban. Mióta Amerikát járom, de kü­lönösen az elmúlt évek folya­mán, sokat eszembe jutott a fen­tebbi beszélgetés. Tanulságos, jópélda. Úgy tapasztalom, hogy az élet bajaival szemben legerősebb fegyverünk az, ha azzal hittel szembe fordulunk. Sokan nyugatot nézik, hol a nap leszáll. Pedig keleten kél. Sokan várják hajójuk beérke­zését, pedig uj hajót kellene épiteniük. Két ut van előttünk. Az egyiken hátra nézünk, folyton bajainkat, csapásainkat, csalódásainkat, veszteségeinket vizsgáljuk; azok felett siránko­zunk. Egynémelyik annyira be­leéli magát szegénysége, tehe­tetlenségének tudatába, hogy el is hiszi magáról, hogy ő a világ legszerencsétlenebb, legszánan- dóbb ember, ő az, aki leginkább segítségre szorul. A másik utón előre nézünk. Uj lehetőségek, alkalmak után kutatunk. Nézd az egészség, erő forrásait. Barátaid, kik úgy állnak melletted minden megpró­báltatásodban mint a tenger hullámaiból kiemelkedő gránit­folytatása a 6-ik oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents