Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-02-01 / 5. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA I EGY LÁNGOT ADOK. $ én is kaptam azt... mondja a költő. Mi ez a láng? A hitnek, x egy jobb világ, Isten országa, eljövetele reménységének, Isten és ^ emberszeretetnek lángja. Krisztustól kaptam e lángot. Nagy árat $ fizetett Ő, hogy felgyűljön ez a láng. Nagy árat fizettek, akik ápol- ták, gondozták, hogy ki ne aludjon. Mártírok, hithősök, szabadság- hősök, kikre nem volt méltó e világ. V A láng ideért hozzád, hozzám. Arra hiv az Ur, hogy le- A gyünk fáklyatartók e sötétségben, útvesztőbe tévedt világban. Tar- tod-é a fényt, magyar református hitedet az egyházban? Reformá- ó tus Egyesületben? & Nézd! Január 26-án volt Polykarpus vértanú halálának év- v fordulója. Mikor Krisztus megtagadására akarták rávenni, ezt fe- ^ lelte: “86 esztendeje szolgálok Neki és ő soha meg nem bántott & engem, hogy tagadhatnám meg királyomat...” És életét adta Jé- x zusért, de a fényt megőrizte... Jön február. Lincoln, Washington v születésnapja. Nekik életük sem volt drága, csak hogy tarthassák a fényt! És te? Óh ne légy hűtlen! Gondozd, ápold, tarsd a hit lángját! X Dr. Újlaki Ferenc. ^ KÁLVINIZMUS ÉS KAPITALIZMUS Irta: Vasváry Ödön. A puritán szellem növelte meg az úgynevezett “polgári erények” becsületét, amelyekre Kálvin különös súlyt helyezett. Ezek a polgári erények: a józanság, takarékosság, szorgalom és becsületesség. Az ezekhez való hűséges ragaszkodás azonban szinte természetszerűleg maga után vonja a földi javakban való gyarapodást. Aki ugyanis józanul, takarékosan, becsületesen él, aki állandóan szorgalmasan dolgozik, aki életmódjában, ruházkodásában, szórakozásában, egész társadalmi életében a legkisebb kilengést is megtagadja magától, annak föltétlenül gyarapodnia kell. így állott elő azután a furcsa paradox: hogy amig a kálvinista puritánizmus állandóaan óva int a gazdagság veszedelmeitől, ugyanakkor követői elkerülhetetlenül gyarapodnak a földi javakban. A dilemmát Wesley például azzal oldotta meg, hogy azok, akik annyit szereznek s annyit takarítanak meg,' amennyit csak tudnak, kötelesek annyit adni is, amennyit tudnak. Az ember mindent Istentől kap és csak sáfára a földi javaknak. Az idősebb Rockefeller, aki óriási vagyonát sokszor olyan módon szerezte, amely módokat ma már elitéinek, mindig meg volt győződve arról, hogy pénzügyi módszerei állandóan összhangban álltak Isten akaratával, hogy sikere n.em más, mint az isteni jóváhagyás bizonysága. “A pénzemet Istentől kaptam” — mondta ő maga. (Lásd: W. E. Garrison: The March of Faith, 1933, Harper, 332. lapon). H. G. Wells irja egyik régebbi cikkében (Labour after the War), hogy ismerősei között számos olyan gazdag ember van, aki magát csak vagyona sáfárának tekinti, akik gyáraikat vagy birtokaikat a köz javára tartják fenn, akik bár maguknak jó fizetést kívánnak, de ezzel meg is elégszenek. (G. G. Coulton: Five Centuries of Religion, Cambridge, 1927.) Isten dicsőségének szolgálata helyet adott az élethivatás szolgálatának, az Isten országának keresés® a világi javak hajszolásának. A munkásnak meg kell elégednie helyzetével és alacsony munkabérért is hűségesen kell dolgoznia. Jutalmát úgysem ezen a világon kapja meg. A munkaadónak kötelessége hasznot csinálni, mert ezáltal is Istennek engedelmeskedik és öt dicsőíti. Weber meg is jegyzi: “Itt látjuk, hogy Isten érdekei milyen különös módon megegyeznek ennél a pontnál — a munkaadó érdekeivel.” (Harkness: John Calvin, 1931, Holt. 186. lap.) Weber tételének kritikai vizsgálata nyomán a következő megállapításokra jutunk: 1. Weber az egész kérdést, különösen a kálvinizmust, túlságosan leegyszerűsíti. Ma már könnyű beigazolni, hogy a kapitalizmus már a reformáció előtt is létezett. Dr. John Garstang, az archeológiái módszertn tanára a liverpooli egyetemen bizonyára tudatosan használja ezt a szót, amikor a Krisztus korabeli Jeruzsálemről írva “a kapitalizmus elkerülhetetlen növekedéséről” beszél, aminek következtében a kü- lömbség a gazdag és a szegény, a kereskedő és iparos, a birtokos és munkás között mindig élesebb lett. (The History of Christianity in the Light of Modern Knowledge. A Collective Work, Glasgow, 1927. New York, Harcourt-Brace, 130. lap). G. G. Coulton (op. cit. II. 14) a kapitalizmus szót már a 13-ik század elejére vonatkoztatva használja s külön rámutat, hogy ezt szándékosan teszi, különösen akkor, amikor a szerzetes rendek kolostorainak kapitalizmusáról beszél. A kapitalizmus már ekkor folyton erősbödő hatalommá vált. Henry S. Lucas professzor egy most megjelent könyvében (The Renaissance and the Reformation, Harper, 1934) kimutatja, hogy a reformáció előtt már századokkal kapitalista alapon keletkezeti nagy vagyonok voltak. Dr. A. C. Flick rámutat, hogy a reformáció előtti és utáni idők nagy kapitalistái, a Fuggerek, a Höchstetterek, az Ebnerek, akik a pápai szék adószedői is voltak, a katholikus egyházhoz tartoztak. (The Decline of the medieval Church, I-IL, London, 1930, Kegan Paul). Flick, amikor a 15-ik és 16-ik század gazdasági életét befolyásoló tényezőket felsorolja, első helyre teszi a hűbériség fokozatos megszűnését, második helyre a nemzeti államok kialakulását, a- harmadik helyre az úgynevezett szabad városok megszületését, a negyedik helyre a felfedezéseket és találmányokat, az ötödik helyre a török hódításokat. A kapitalista osztály hatalmi növekedését az egyház is elősegítette, ez az egyház azonban a római egyház volt, amelyet a katholikus Fuggerek és társaik hűségesen szolgáltak. (Op. cit. II. 371. és 384.) H. M. Robertson “Aspects of the rise of economic individualism” cimü könyvében, amely Weber tételének legjobb cáfolata, külön fejezetet szentel a reformáció előtti kapitalizmusnak. Azt, hogy valamilyen formájú kapitalizmus már a reformáció előtt is volt, természetesen Weber is tudta. Ő azonban csak azt akarta kimutatni, hogy a kapitalista szellem megerősödésének legerősebb eszköze a kálvinista ethika volt. Ezért helyez túlságosan nagy súlyt a Luther által használt “Beruf” szóra. Robertson nagy utánjárással, nyelvészeti és theológiai alapon kimutatja, hogy a “Beruf”, calling, vocatio, hivatás szót pontosan ugyanabban az értelemben használták századokkal azelőtt is, a reformáció után is az olasz, spanyol, francia katholikus theologusok, valamint világi irók is, nem állja meg tehát helyét Webernek az az állítása, hogy ennek a szónak Luther adott teljesen uj értelmet és tartalmat. Ugyanezt mondja Lujo Brentano német szociológus is. Ezzel tehát Weber egyik legerősebbnek gondolt argumentuma dől meg. Ami a “polgári erények” kapitalista-formáló erejét illeti, azt sem lehet csupán a kálvinizmusra korlátozni. Werner Sombart kimutatta, hogy a római stoikusok, különösen Cicero, Seheca és Marcus Aurelius ugyanezeket az erényeket sürgetik. Aquinói Tamás, a római egyház legnagyobb theológusa épen úgy elitéli azoknak ellentétét és tanításával elősegíti a szorgalmat és a takarékosságot. A kapitalista “szellemre” való nevelés nyomait megtalálhatjuk Cato írásaiban, aki fiának szánt oktatásaiban azt mondja, hogy az, aki növeli a vagyonát, nemcsak dicséretet érdemel, hanem “isteni szellemmel” van tele, ha halála után többet hagyott maga után, mint amennyit örökölt. (Shadwell: Capitalism. Edinburgh Review, 1920, julius.) Azt pedig szintén Sombart mutatta ki, hogy Franklin Benjáminnak Weber szerint klasszikusan kapitalista szellemű életszabályait pontosan ugyanabban a szellemben elsorolva megtaláljuk a századokkal előbb élt olasz és katholikus Leon Battista Alberti “I Libri della Famiglia” cimü, rendkívül elterjedt s már életében klasszikussá vált könyvében; (Sombart: The quintessence of capitalism. Eredeti cime: Der Bourgeois, 1913.) Sombart külömben most említett munkájában kijelenti azt is, hogy a protestantizmus mindenütt ellensége volt a kapitalizmusnak s ez az ellenséges érzület épen a kálvinista országokban öltött nagyon határozott formát. Ha a “polgári erényekért”, mondja Sombart, valamelyik vallási rendszert kell felelőssé tenni, akkor az csakis a katho- licizmus lehet. A protestantizmus egyszerűen átvette a scho- lastikusok tanítását. Állítólagos rossz gyümölcseikért tehát csak a kálvinizmust tenni felelőssé igazságtalanság. (Vége következik.)
