Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)

1936-12-22 / 47. szám

2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

LAKOZOTT KÖZÖTTÜNK ...

Ima.

Édes Atyám! Hálatelt szivem imádságban ömlik ki előtted. Karácsony ünnepén érzem igazán, hogy szomjúságot kielégítő, reménységet valóra váltó, imádságot meghallgató Isten vagy te.

Lelkünket vágy égette: “Óh! bár tudnám, hol találhatom őt!?” Szivünkből felzokogott a könyörgés: “Vajha megszakasztanád egeidet és alászálla- nál!” “Ki ülsz a mennyboltozaton, jelenjél meg világoson.”

Láttunk, éreztünk Téged, a csillagos égnek seregiben ott fenn, a teremtett mindenségben ide alant. Éreztünk az igazságban, szépségben, jóságban. De szivünk többre vágyott: arcra, melyből a Te orcád tükröződjék, ajakra, melyből a te üzeneted szóljon, kézre, amely biztosan vezessen, simogatásával letörölje könnyeinket, elsimítva a gond, fájdalom redőit. Szivünk szívre, szeretetünk szeretetre szomjuhozott. Te reád, magadra vágyódtunk: vajha megjelennél közöttünk! ,

És Te meghallgattál! Karácsonykor megsza- kagztottad egeidet és Jézusban alászállottál! Istenem ! Angyali karok éneke, jászolban fekvő kis gyermek, bölcsek, pásztorok tisztességtétele között a Te arcod mosolyog felém, a Te két ölelő karod nyúlik felém. Hozzád jövök, kebledre borulok és boldogan vallom: velem van Istenem! Dicsőség a magasban, béke, jóakarat a szívben, Jézus által, Ámen.

Dr. Újlaki F.

Szüntelen imádkozzatok

BIBLIA TANULMÁNYOK Irta: id. Murányi János

A legtöbb ember nagy tévedésben van az imádkozás s az imádság felől.

Nem mind imádság az, a mit annak mondunk, vagy annak gondolunk. Önkénytelenül is eszembe jut az a buzgó keresztyén gyáros, aki egy világhírű kolostor romjain azt kérdezte: “Tudjátok-e miért kellett elpusztulni ennek a kolostornak? “Mert a benne levők mindig csak énekéltek és imádkoztak; de soha sem dolgoztak.”

Az imádkozás lényege, mivolta, egyetlen kelléke, nélkülözhetetlen feltétele az hogy szivünk gondolatai és szánknak mondásai Istennek kedvére valók legyenek. E nélkül beszélhet vagy olvashat valaki az imádkozásról akár mennyit, tudhatja azt, hogy mikepen tanitotta Jézus imádkozni tanítványait a “Miatyánk”-ban, sőt irhát szép imádságokat és könyv nélkül lendületesen elő is adhatja azokat, még sem lesznek olyan igazi imádságok, melyek által behatolhatunk a szentek szentébe és erőt • nyerhetünk Isten akaratjának teljesítésére.

Az ilyen imádságok csak nyelv gyakorlatok, csak elhangzó ■ szép szavak, a me■ lyek — bármilyen szépek, kedvesek és gyönyörködte■ tők is;— nem adhatnak a léleknek kitlégitést. Az ilyen imádságokra vonatkozólag mondta Jézus közvetlenül a

“Mi Atyánk” tanítása előtt: “És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédüek, mint a pogányok a kik, azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát e- zekhez hasonlók, mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle.”

Világos tehát, hogy nem Istennek van szüksége a mi imádkozásunkra, hanem nekünk van szükségünk az imádságra, mert a jó után epedő léleknek meg is kell nyilatkozni. De nem azért, mintha ezekkel a kérésekkel Istent figyelmeztetni lehetne és kellene a mi szükségeinkre, vagy talán kéréseink elsorolásával rá lehetne beszélni arra, hogy olyat adjon nekünk és olyat tegyen értünk, a miket máskülönben visszatartana, hanem azért, hogy előkészítsük lelkünket arra, hogy egészen alkalmasak és méltók legyünk azokra a kegyelmi ajándékokra, melyeket Isten nekünk akar adni és nem másnak, hogy mi erős és határozott tudására jussunk annak, hogy csakugyan akarjuk és szeretjük azokat a jókat, a miket Isten gondol jóknak számunkra és a miket Isten nekünk — mihelyt alkalmasak és méltók vagyunk rá, mihelyt gondolataink az ő kedvére valók — kész is megadni. Mert Isten mindenkor kész az ő világosságát közölni velünk, csak mi nem vagyunk mindig készek és méltók annak elfogadására. Erre készít elő bennünket az imádság. Ezért van szükség a kitartó, állhatatos, szüntelen való imádkozásra.

Tehát az igazi imádság nem nyelvgyakorlat, hanem az emberi lélek közvetlen érintkezése az élő Isten leikével: a Szentlélekkel. Valaki ezt igy fejezte ki: “Az imádság az élő Isten után áhítozó lélek lélekzetvétele és táplálkozása.” Ez által szivünk gondolatai kedvesek lesznek Isten előtt, miről az imádkozónak biztos és határozott tudomása is van. És e gondolatait legtöbbször szavakkal is ki tudja fejezni. De vannak olyan magasabb szárnyalásu imádkozások is, a melyeknek gondolatait nem lehet kifejezni emberi szavakkal, a mikor az emberi lélek érintkezését az élő Istennel Isten Szentlelke eszközli. Erről mondja a Szentirás, hogy “maga a Lélek esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.”

Mind ez azonban csak akkor történhet, ha tudunk hinni az élő Istenben, mert “hit nélkül nem lehet Istennek tetszeni.” Azért a hitetlen ember, akárhogy akarna nem tud imádkozni és nem is imádkozik, a hivő ember pedig nem tud meg lenni imádkozás nélkül. Neki igazán “áhítozik teste-lelke az élő Istenhez”, ő igazán érzi, tudja, hogy “a hitből származó imádság megtart az üdvösségre.” És minél állha- tatosabb, kitartóbb az imádkozásban, annál jobban tapasztalja szivének kifejez- hetetlen gyönyörűségére, hogy az imádkozás által lelke erősödik, jelleme tisztul és úgy alakul, hogy ő mindég jobban alkalmas lesz az ő imádkozó szive kívánságait kielégítő testi-lelki javak elnyerésére. És ha azt tapasztalja, hogy kérését az Isten késik teljesíteni, ebből nem azt következteti, hogy hiába való az ő imádsága, hanem inkább a megvára- koztatás ideje alatt hozza létre az ő életében, az ő lelkében és az ő környezetében azokat a kedvező körülményeket, melyek lehetővé teszik imádságának oly mérvű meghallgatását és kérésének olyan arányú beteljesítését, hogy azok csak javára szolgálhatnak.

De tudja azt is tapasztalatból, hogy a gyarlóság folytán, mely “mindnyájunk fejéhez kötetett”, sokszor imádkozunk olvan dolgokért, melynek elfogadására az imádkozás idején, lelkileg képtelenek lennénk. Azért Isten szeretet és jósága nyilatkozik meg abban, ha ilyen esetekben kérésünket nem teljesiti. Mert az imádkozásnál is érvényesülni kell annak az életigazságnak, hogy “mindennek rendelt ideje van.” Rend van az imádkozás meghallgatásában is. És nem nyerhetjük el a nagyobbat addig zökkenés nélkül, mig a kisebb felhasználása által jogot és alkalmat nem szereztünk nagyobb áldásokra. És addig a nagyobbra szükségünk nincs, mert nem várhatunk gyümölcsöt, csak akkor, ha elmúlt a virágzás és eljött a gyümölcsözés ideje.

Azért van nagy szükség az állhatatosságra és kitartásra az imádkozásban is. Jézus ezt különösen kiemeli két példázatban. Egyik arról szól, a ki barátjához éjfélkor megy. A másik példázat pedig a hamis bíróról és az özvegy asszonyról szól. — Mindkét példázatból azt látjuk, hogy az imádkozásban való állhatatosság és kitartás eredménye az, hogy olyan változások, olyan uj dolgok jönnek létre az imádkozó lelkében és egész életében, sőt rajta kivül is, a melyek az imádkozás nélkül nem történtek volna meg. Ilyen változásoknak, megújulásoknak kell történni annál, kinek imádsága igaz hitt- ből fakad. Tapasztalnia kell hogy “növekedik az Isten megismerésében” tapasztalja, hogy “növekedik Abban a ki a fej: a Krisztusban”, tapasztalja, hogy mindig nagyobb “hatalmat nyer arra, hogy Isten gyermeke legyen”, tapasztalja, hogy “újonnan születik”, tapasztalja, hogy adatik neki a “fiuság lelke”, tapasztalja, hogy az Isten “választott nemzetségéhez tartozik” és igy joga van ahhoz, hogy az Istent atyjának hívhassa.