Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)

1936-11-12 / 41. szám

2-ik oldal

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

AZ ESZTENDŐ VÉGE FELÉ

járunk. Lépten, nyomon szemünkbe ötlik az újságokban, halljuk a rádión: közeleg a karácsony. Egyszer csak azt vesszük észre, itt van az év utolsó estéje. Megszólalnak a Szilveszter esti harangok és azt mondjuk, boldog uj esztendőt. Az idő elrepül.

Még van néhány hetünk az 1936-ik évből. Álljunk meg. Gondolkozzunk. Adjunk számot. Test' vér! A vége felé siető évben mit tettél? Itt van egyházad. Talán boldogan, dicsekedve nézel reá. De tettéhé érte valamit? Hozzájárultál-é a közösség mindnyájunkat segítő életének építéséhez csak egy homokszem hozzáadásával is? Építetted, erősitet- ted|-é a református öntudatot, Istenbe vetett bitet, az istentisztelet látogatásával, az Úrvacsora vételével, adományoddal?

Nézd! Közösek a mi életünk terhei, közösek problémáink, gyermekünk, ifjúságunk nevelése, életre előkészítése. Hozzá járultál a közös terhek hordozásához, hogy mindnyájunkra elviselhetőbb legyen az? Hozzájárultál-é a közös problémák megoldásához?

Testvér! Gondolkozz, adj számot! Számadásod után nem keiké szégyenkezve, orca pirulással állanod meg? Nézd! Még van néhány heted. Ébredj fel! Állj talpra! Az esztendő legszebb, legáh dottabb hetei jönnek. Használd fel az időt. Jer, neked szükséged van egyházadra! Egyházadnak szüksége van reád!

Dr. U. F.

Szabályszerű küzdelem

Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd.

(II. Tim. 2, 5.)

A kerjsztyén élet küzdés, tusakodás, pályafutás, a hitnek szép harca. Annak a küzdelemnek van értelme, mely győzelemmel végződik. Csak úgy van értelme, hogy belekezdjek a küzdelembe, ha reményiem a győzelmet.

Az igazi győzelemhez nem elég maga a győzelem, hanem a küzdés szabályszerűsége is kell. Hiába fut be a futó elsőnek a célba, ha a pályát szabálytalanul futotta végig. Milyen rettenetes lehet célljia érni s mégsem nyerni el a koronát szabálytalanságok miatt. A versenyzőnek nem elég magát a győzelemre hajszolni, hanem állandóan vigyáznia kell, hogly küzdelme szabályszerű legyen.

így van ez a keresztyén életben is. Sokan belekezdenek a keresztyén életbe, de sok ilyen életet fenyeget a szabálytalanul küzdő versenyzőnek sorsa. Jézus, ki Istentől rendelt Bírája élőknek és holtaknak, nem azt nézi, ami a szeme előtt van, hanem ami a szívben van. őt nem lehet megtéveszteni külső, látszólagos eredményekkel. ő csak annak adja oda a koronát, aki szabályszerűen küzdött. Elnyered-e az életnek koronáját?

A keresztyén ember Istennel, emberekkel, önmagával, világgal és a sátánnal folytat küzdelmet. Hányszor szabálytalanok ezek a

küzdelmek. Hogy megvizsgálhassuk magunkat a szabályszerűség tekintetében, legyen előttünk küzdelmünk nek néhány Isten adta szabálya.

Istennel szemben: Nem bocsátlak el téged, mig meg áldasz engemet. (I. Mózes 32, 26.) Annak növekednie kell, nekem pedig alábbszál- lanom. (János 3, 30.) Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek. (Csel. 5, 29.) Senki sem mehet az Atyához, hanem ha én általam (János 14,6.)

Emberekkel szemben: a) Kívülállókkal szemben : Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek és imádkozzatok azokért, a- kik háborgatnak és kergetnek titeket. (Máté 5, 44.) Bölcsen viseljétek magatokat a kivülválók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván a ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen, szóval fűszerezett, hogy tudjátok, mi módon kell nektek kinek-kinek meg felelnetek. (Kol. 4, 5—6.) Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek. (Ró ma 12, 18.) b) Közbevalók- kal szemben : Semmit sem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbnek tartván ti magatoknál. (Fii. 2, 3.) Tartozunk pedig mi erősek, hogy az erőtelenek erőtelenségeT hordozzuk és ne magunknak

kedveskedjünk. Mindeni- künk tudniilik az ő felebarátjának kedveskedjék, annak javára, épülésére. (Róma 15, 1—2.) Elszenvedén egymást szeretetben. (Efé- zus 4, 2.)

Önmagával szemben: Valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét és kövessen engem. Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszíti azt; valaki pedig elveszíti az ő életét én érettem és az evangéliumért, az megtalálja azt. (Márk 8, 34 —35.) Annakokáért atyámfiái, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: mert ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldöklitek, éltek. (Róma 8, 12—13.) Megsanyargatom testemet és szolgává teszem, hogy mig másoknak prédikálok, magom valami módon méltatlanná ne legyek. (I. Kor. 9, 27.)

A világai szemben: Ne szeressétek a világot, se a- zokat. amik a világban vannak; ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága és a szemek kívánsága és az élet kérkedése, nem az Atyától van, hanem a világból, (I. János 2, 15—16.) Aki azér4 e világ barátja akar lenni. Isten ellenségévé lesz. (Jakab 4, 2.) Szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől. (Csel. 2, 40.)

A sátánnal szemben: a) Ha mavában jön: Álljatok ellene az ördögnek és eFut tőletek. (Jakab 4, 7.) b) Ha kisért: Teljes ölömnek tartsátok atyámfiai, mikor külön féle kisértésbe estek. (Jakab

1, 2.) c) Ha embereken keresztül akar rontani: Ne győzetessél meg a gonosztól, hanem a gonoszát jóval győzd meg. (Róma 12, 21.)

A keresztyén élet főszabálya pedig ez: Kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. (Eféz. 2, 8—9.)

Szabályszerü-e a küzdelmed? Ne fussunk bizonytalanra, ne vagdossuk a levegőt,. hanem: félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért, nézvén a bitnek fejedelmére és bevégezőjé- re: Jézusra. (Zsidók 12, 1—

2. )

Békefi Benő

Phone: Hazel 1165 FISHER and OWEN Funeral Directors 126 Hazelwood Avenue Pittsburgh, Pa.

“BUT WHOM SAY YE THAT I AM?”

A few weeks ago we ceh lebrated throughout our churhes the 419th anniversary of the Reformation. We were enthralled by the stir- ing stories about Luther, Calvin, Dévay and others. Somehow we were, all of us, very proud to be the spiritual offsprings of such pioneer religious forebears. Their hopes, aspirations, we could vouch, were happily and permanently realized. The vivid and graphic pictures of their glorious deeds painted so masterfully by our pastors carved their precious memories more deeply in our hearts. Our hearts were rekindled and we went home that Sabbath feeling happy in the resolve that we shall emulate them.

We proudly boast, on occasions, of the faith of our fathers. We joyously recount the magnificent achievements of the galley slaves. Whenever we sing their celebrated song and remember their heroic faithfulness we feel ourselves lifted up to a higher and loftier plane.

This is all well and good. It should be this way. But! — what do WE think of Christ? We know how THEY felt about HIM, but what is OUR opinion of HIM and what is OUR position in religious matters? Are we merely hero-worshippers, living on their laurels, being content with what they have accomplished?

The famed Dr. Hillis was preaching one day. He delivered one of his extraordinary discoures. In a way. it was a masterpiece. However, there was one fault in it — it was brimful of quotations, in fact it was nothing, but quotations. When he finished, someone got up and asked him a very pertinent and troublesome question, “Dr. Hillis, you have told us in length what so and so said about Christ, but what we want to know is, “What do YOU say?”

Our fathers came to these shores practically empty- handed, bringing with them their willingness to work and their undving faith in God. WE KNOW what THEY thought of their glorious religion! The 100 or so churches in this free land whose spires rise vie- toriouslv heavenward are visible and concrete manifestations of their trust in God. In almost everv com- munitv where thev setteled thev built a House for the