Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-09-16 / 33. szám
4-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA SZÁMLÁLD MEG A CSILLAGOKAT Mózes első könyve 15:5. ÁBRAHÁM csüg-edten, reménytvesztve ül sátrában. A jövőre gondol s arra a sorscsapásra, amely immár annyi esztendeje üldözli: nincsen gyermeke, nem lesz, aki életének munkáit folytassa, álmait, terveit tovább vigye a megvalósulás felé. De megszólal az “Ur beszéde”, amely arra szólítja fel, hogy menjen ki az Isten ege alá, tekintsen fel az égre és számlálja meg a csi- lagokat, ha tudja. S amikor Ábrahám engedelmeskedik az isteni szónak, megnyugszik a lelke. Amint a sátor fülledt levegőjéből kilép a csillagos mennybolt alá, mintha kitárulna előtte az egész világ. A csillagok ott sziporkáznak fölötte. Az egyik erősebb, a másik gyengébb fénynyel lobog, de csilag valamennyi és a számuk töméntelen. Arra, hogy megszámlálja őket, nem is gondol, mert tudja, hogy a lehetetlenre vállalkoznék. De minden csilag mond neki valamit, mindegyik az Isten végtelen hatalmáról beszél s -amikor ő, a parányi ember érzi, hogy köze van a csillagokon keresztül Ahoz, aki uralkodik fölöttük: uj reméhy költözik a szivébe. Az emberiség ezt a csüggedt, reménytvesztett lelkiiletet talán a kelleténél jobban is megismerte, amikor a világháború zivatara j égigviharzott fölötte. Mindegyik nép a maga sátrába menekült s ott adta át magát a csüggedt töprengésnek Künn süthetett a nap s a béke újra ráborulhatott a világra, de a sátorba húzódott emberek tovább is a maguk gyötrő gondolataival foglalkoztak. Vájjon hányszor szólalt meg azóta az isteni hang a csüggedt emberek lelkében? Hányszor akarta valami titokzatos erő megfogni az emberiség kezét, hogy a sátorból kivezesse az Isten ege alá s ott azt mondja neki: “Tekints fel aá égre és számláld meg a csillagokat...!” Ha az az ég borús is volt valamikor, ha az ágyuk és felperzselt városok füstje felhővé sűrűsödve el is takarta a csillagokat, azok mégis ott voltak, mintha mindegyik külön-külön Istennek mindenéi nagyobb hatalmáról és kegyelméről akarna beszélni”. A magyar nemzeten is erőt vett a csüggedésnek ez a lelke, amely ott tartja a sátoriján, pedig künn a magyar ég mindig jobban tisztul s a csillagok egymásután bukkannak elő az oszladozó felhők mögül. Halljug mi is a biztató szót: Tekints az égre és számláld meg a csillagokat.... Nézzí föl s lásd meg, hogy a magyar ég az, amit az Isten kegyelme kifeszitett fölötted s azon az égen minden egyes csillag az isteni gondviselés egy-egy bizonyságát jelenti. Próbáld csak megszámlálni s megnevezni őket. , - Arra a magyar égre ezer esztendőn keresztül maga az isteni kéz tűzte ki azokat a csillagokat. Van neve mindegyiknek, ha elsorolni nem is tudod őket. Az ezeréves történelem emlékei azok, bizonyságai a sohasem pihenő isteni gondviselésnek, a- mely ott virrasztóit a sokat megpróbált nemzet fölött, amely hozott neki gondterhes, véres, csüggedéssel teljes időket de boldog, dicsőséges korszakokat is. Amely mindig fölemelte a porbahanyatlani készülő nemzetet s uj erőt, uj bizalmat öntött a szivébe. Mindegyik csillag egy-egy ilyen bizonyságot jelent. Csak meg kell látni és meg kell érteni őket. Ha nem látod, a te hibád. Úgy vagy vele, mint aki futó pillantással mérve végig, csillagtalannak találja azi éjszakát, de ha tekintetét jobb'an odarögziti az égbolt egy-egy pontjára, itt is, ott is észreveszi az elővillanó csillagokat. És a kutató tekintet előtt lasan benépesedik az egész égbolt először halványan rezgő, de mindig erősebben szikrázó csillagokkal. A magyar égbolt sohasem volt csillagtalan s amint az igazi égbolton mindig újabb csillagokat fedeznek fel, a magyar szem mindig újabb bizonyságait fedezi fel az isteni gondviselésnek. VASVÁRI ÖDÖN. MAGYARHONI HÍREK ORSZÁGOS RÉSZVÉT MELLETT TE- METTÉK EL BALTAZÁR PÜSPÖKÖT Búcsú a kollégiumtól Szombaton délelőtt ment végbe Debrecenben Baltazár Dezső püspök temetése. Deb récén régen látott ilyen temetést és ekkora gyászoló tömeget. A magyar protestantizmus valamennyi közii- lete elküldte vezetőit az ország legtávolabbi részeiből is a debreceni temetésre. Az ezerkétszáz református gyülekezet mindegyike képviselve volt a gyászközönségben. De az elcsatolt területek sok reformátusa is eljött. A gyászünnep két különböző helyen folyt le: a Kollégium dísztermében és a szom szédos Nagytemplomban. Reggel nyolc órakor meg- kondultak az összes debreceni harangok, zengésük betöltötte a néma gyászba öltözött várost. A Kollégium fekete leplekbe takart dísztermében kezdődött a nagy halott búcsúztatása.. A koszorúk között ott volt a magyar királyi kormány pálmalevelekből ...és babérból font hatalmas koszorúja is. Közel négyszáz koszorú borította a ravatalt. A gyászoló közönségben ott volt azí egyházi és közélet sok kiválósága. A kollégiumi díszteremben Kállay Kálmán dr. igazgató, egyetemi professzor tartotta az első búcsúbeszédet. —Ezer, meg ezer szív, akik a debreceni Kollégiumot alkotják, a régi és a mostani nemzedék, öregek és ifják, közel és távol, állanak megrendültén ennél a koporsónál. —Nemcsak szellemileg irányította Baltazár Dezső a főiskolát, hanem anyagilag újra alapozta és áldozatot nem ismerve, a pusztulástól mentette meg Ezután a debreceni lelkészek sorfala között, a kollégiumi lélekharang hangjainál vitték át Baltazár püspök koporsóját a szomszédos Nagytemplomba. Az útvonalon minden talpalatnyi hely zsúfolásig telve: ötvenezren vettek részt Baltazár Dezső végtisztességén. A menet megállóit a koporsóval a templom jobboldali benyílójában. A Rákóczi harang és a város többi harangjai, amelyek már egy órája dugnak, ebben a pillanatban elhallgatnak, az orgona bug fel, azután Farkas István püspök lép fel a szószékre. —Kedves templomában — úgymond — átadjuk nagy emberünket az Istennek örökös őrizetre. . . . A megrendítő ima után Ravasz László püspök mondott búcsúztató prédikációt. RAVASZ LÁSZLÓ GYÁSZ BESZÉDE —Már külsejében is a férfias erő élő szobra volt — mondotta a püspök. — Patriarkális tekintélye ebből az ősi forrásból táplálkozott. Egészsége és munkabírása valóságos őserő; lehetett volna városokat világítani vele, mint egy természetes ener- giaforással. Acélból volt az idege, mert acélból volt a lelke. De ez a lélek nem volt passzív természetű, a tűrés és hallgatás virtuóza, hanem ugyancsak aktiv: alapvonása, szellemiségének gyökere a bátorság volt. Bátorságát soha semmi sem fékezte, legfeljebb higgadó bölcsessége, munkatársai iránt érzett gyöngédsége. — Baltazár Dezső úgy é- rezte, hogy különösképpen három kincset kell megvédenie: azt a tiszta tant, amely a Krisztus váltságát a maga hagyományos érintetlenségében fejezi ki. Azután azt a szabadelviiséget, amely az egyetemes emberi méltóság útját egyengeti és azt a tiszai kálvinista magyar ságot, amely számára a nemzeti szellemet, a nemzeti történelmet és a nemzeti hivatást tökéletesen és kirekesz- tőleg megtestesítette. Mindezeket ő egy ünnepi órában igy foglalta össze: Debrecen! Mert reánézve Debrecen a kálvinizmus magva és gyökere, a kálvinizmus a magyar ság szine, lelke, lángja, a magyarság pedig: az emberiség címere és koronája. Sokszor szembenézett a halállal, és egész életén át szinte ingerelte maga ellen. Az, amit vállalt és az amit végezett, a halállal való szakadatlan kötekedés volt. Három évig tartott az utolsó döntő birkózás. Végre győzött az erősebb fegyveres, a félelmek királya és ime, gazdag zsákmányával takarodik vissza a halál.
