Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-06-19 / 24. szám
t--------—-------------------------------s Entered as Second Class Matter on the 25th of March, 1933, at the Post Office at Pittsburgh, Pa. under the Act of March 3rd, 1879. V-----------------------------------------------------------J REFORMÁTUSOK Acceptance for mailing at special rate of postage provided for in the Act of February 28, 1925, authorized 4oril 25, 1933. Vol. XXXVII. ÉVFOLYAM. . PITTSBURGH, PA. JUNE 19, 1936 No. 24. SZÁM Vártuk a halálát és mégis olyan nehéz volt tőle megválni. Tudjuk, hogy hosszú betegség után: szabadulás a halál, mégis olyan nehéz megnyugodni. Több mint négy évtizedre terjedő meleg barátságnak szakadt vége akkor reám nézve, mikor id. Dókus Gábor elköltözött az élő sorából. Több, mint négy évtizeden át munkálkodtunk együtt, hosszú hét esztendőn keresztül a szomszédos egyházban s ezalatt az idő alatt nem volt hét, hogy egymást meg ne látogattuk volna. Kicseréltük gondolatainkat, megbeszéltük teendőinket. Az együttvaló munkálkodásnak a legboldogabb évei voltak ezek az esztendők. Abban a szempillantásban, amikor a gyászhirt hozó sürgöny megérkezett, az a gondolat futott rajtam keresztül, hogy ime már csak ketten maradtunk a pionierek közül, akik jöttünk ide semmit se hozva, de a Krisztus keresztjébe fogódzva. Jöttünk, hogy odaadjuk életünket a mi népünknek s megépítsük bennük és általuk Istennek országát. Ketten maradtunk s már mi is érett gabonák vagyunk, készen az aratásra. Id. Dókus Gábor igazi pionír volt. Mikor 1893 március hó 15-ikén megérkezett South Norwalkba csak néhány jó lélek várta, hogy az ige magyar nyelven hirdettessék közöttük. Némelyek már akkor is tusakodtak azzal a gondolattal, hogy hová tartozzanak s ebben a kietlen tusakodásban kellett megtalálnia a helyes utat annak a népnek a szivéhez, amely nem akart más lenni, mint magyar református. Istentől megáldott lelke meg is tudta találni ezt az utat, úgy hogy nemsokára azután hogy a lelkészi állásra felszenteltetett, megépíti az első templomot, a- mely a harmadik magyar református templom volt Amerikában. Ezt a templomot 1896 virágvasárnapján szentelte fel a gyülekezet nagy örvendezéssel. Élete attól az időtől fogva, hogy megérkezett Amerikába, szakadatlan munka volt a maga népéért és a south norwalki magyarságért. Azok között a viszonyok között, amelyek között éltünk, azonban nem csak South Norwalk- ban kellett munkálkodnia, hanem át kellett mennie New Jerseybe is, ahol Woodbridgeben, Cartereten, Perth Amboyban hintegette az igének a magvait mindaddig, amig ezeken a magyarlakta helyeken is meg nem alakultak a gyülekezetek. A south norwalki egyháznak a folytonos fejlődése nem is engedte volna meg azt, hogy lelkésze missziói munkát is folytasson, mert az újabb építkezések és az ezekkel járó gond nagyon lekötötték a lelkésznek minden idejét. Elég volt, hogy mint társegyházat a stamfordi gyülekezetei gondozza. Az ifjúság növekedése, a nagyszámú gyermeksereg olyan szolgálatokat kívánt, amelyeket előbb csak a család egyes tagjainak a segítségével, majd rendes segédlelkészi szolgálatokkal tudott elvégezni. Midőn pedig áldott lelkű felesége, aki a kereszt hordozásban valódi mintája volt a keresztyén asszonyoknak, eltávozott a földi életből, ő maga is nagyon megrendült s nem is soká maradt meg ezután a rendes szolgálatban. Pihenni vágyott: de nem tudott pihenni. Mindig a legnagyobb, a legmelegebb érdeklődéssel viseltetett nemcsak az egyház, hanem általában a magyar ügyek iránt. Nagyon sok magyar újságot járatott s ezeknek minden szavát elolvasta egész az utolsó betűig s ha olykorolykor bevetődtünk hozzá, az lepett meg elsősorban is, hogy egészen tájékozott volt mindazokban a kérdésekben, amelyek a magyar embereket érdeklik. South Norwalkban mindenki ismerte. Fiút nevelt a városnak a szolgálatára s ha az utcán megjelent, nemcsak magyar emberek köszöntötték, hanem bármilyen nemzetiségű és nyelvű lakosa az ősi városnak. Ez a város tulajdonképen ő vele növekedett fel s az ő szolgálatai mindenesetre hozzájárultak a városnak a fejlődéséhez. Ez a nagy szeretet megnyilatkozott a koporsója mellett is. Attól az időtől kezdve, amikor a templomban felállították a ravatalát, valóságos bucsujárás fejlődött ki azoknak a részéről, akit ismertek és szerettek. Koporsóját valóságos virágerdő vette körül s minden virág annak a szeretetnek és megbecsülésnek volt a tanúbizonysága, amellyel őt életében körülvették. Temetése, amelyet az egyház rendezett, junius hó 10-én folyt le az ő életéhez és munkájához illő keretek között, a mi egyszerűségében is fenséges szép szertartásunk szerint. Kovács Béla wallingfordi lelkész olvasott bibliát. Ludman Sándor mondotta az előimát, Dr. Takaró Géza tartotta a gyászbeszédet, Ka- lassay Sándor pedig utóimát mondott. A temetőben Péter Antal, Kecskeméthy József és Böszörményi István végezték az agendában előirt szent szolgálatokat. Dr. Takaró Géza az alkalomhoz képest a 71-ik Zsoltár 17, 18-ik verseiről beszélt s nagyon jellemzően állapította meg, hogy a megboldogult népét megtanította imádkozni, dolgozni és mosolyogni. A megboldogult a sárospataki főiskolához olyan nagyon közeleső Kovács-Vágáson született 1861-ben. A szegények főiskolájának a vonzó erejét ő is megérezte s mikor elvégezte az előkészületeket a gimnáziumnak a négy első osztályából átment a tanítóképzőbe, amelynek abban az időben a leghíresebb magyar tanárok voltak a tanárai. A tanítói tanfolyamnak az elvégezése után kevés ideig szülőfalujában tanitóskodott, majd átment Fonyba, Abaujmegyébe. Itt nősült meg 1888-ban, amikor Kvancz Borbálával lépett házassági szövetségre. A házasságból hat gyermek származott. Négy fiú és két leány. Ároni család. Gábor és Sándor lelkészek, két leány pedig lelkésznek a felesége : özv. Horváth Sámuelné és Bogár Károlyné. Két fiú világi pályán dolgozik s István a keleti államokban talán legmagasabbra vitte a második generációból, amikor több Ízben volt már South Norwalk jegyzője s aztán utóbbi időkben ellenőre. Gyula fia New Yorkban munkálkodik. A temetésre mindnyájan eljöttek családtagjaikkal együtt. A megboldogult természetesen alapitó tagja volt az Amerikai Magyar Református Egyesületnek, tagja volt a többi nagyobb magyar testületeknek is, kivéve a Verhovay Egyletet, amelynek az ő ifjú korában keleten még nem volt gyökere. Dókus Gábor szenvedései között elmondhatta, hogy futását elvégezte, mert elvégezte. Cselekedetei, munkája aranybetüs la- (Folytatása a 3-ik oldalon)
