Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-06-05 / 22. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJÁ A KÁLVIN LITURGIÁJA Irta: Dr. Nánássy Lajos. Azt a tisztitó munkát, amit Kálvin dogmatikai tekintetben végzett, ki kellett terjesztenie az istentiszteleti rendtartásra is. Az ő koráig a mise képezte a kultusz középpontját és a prédikáció háttérbe szorult. Kálvin olyan istentiszteleti rendartást állított össze, amiben az Isten Igéjének hirdetése újra megkapta az azt megillető fontos helyet és a felesleges szertartásokat kiküszöbölte. STRASSBURGI LITURGIÁJA Kálvin legelső, alapos liturgikus alkotásával Strassburgban találkozunk, ahova Géniből való száműzése után 1538-ban érkezett és az ottani francianyelvü egyháznak lett lelkipásztora. Itt már Bucer elvégezte a reformáció munkáját úgy hittanilag, mert kultusz tekintetében és Kálvinra csak az a feladat várt, hogy az istentiszteleti rendtartást tökéletesítse és rendszeresítse. Kálvin VASÁRNAPI istentiszteleti sorrendje a következő: 1. Invokáció. 2. Bünbevallás. 3. Absolució, amit vigasztaló szavak vezetnek be (‘Mindazoknak, akik ekként bánkódnak és Krisztusban keresik üdvösségüket, hirdetem bűneik bocsánatát az Atya, Fiú és Szentlélek nevében, Ámen). 4. A Tízparancsolat, amelynek első részét éneklik a hivek, utána rövid ima az Isten parancsolataival szemben való engedelmeskedésért, majd a Tízparancsolat második részének éneklése. 5. Imádság Isten meg- világositó Leikéért. 6. Prédikáció. 7. Ima (intercessió) az Úri imával. 8. Az Apostoli Hitvallás elmondása ezzel a bevezetéssel: “Uram, növeld a mi hitünket.” 9. Áldás (az ároni ezzel a figyelmeztetéssel: “Távozzatok el békességgel megemlékezvén a szegényekről”). Kálvin alapjában véve ezt a vasárnapi istentiszteletet honosította meg Genfben is azzal a módositással, hogy ott a feloldozás elmaradt, ami helyett zsoltáréneklést tett. Hasonlóképen zsoltáréneklést illesztett az Apostöli Hitvallás és áldás közé is. Keresztelési szertartás. Ez teljesen önálló istentiszteleti alkatrész volt. A keresztséget az istentisztelet után a hivők jelenlétében szolgáltatta ki. Invokáció után ezt a kérdést tette fel: “Meg akarjátok-e kereszteltetni e gyereket?” Igenlő válasz után következett a hosszú szertartási beszéd, amiben azt a két igazságot fejtegette pozitív formában, hogy a keresztség- ben kettős kegyelmet1 kínál az Isten: bünbocsánatot és a Szentlélek segitségével való újjászületést. Imádság és úri imádság után három kérdés következett az apostoli hitforma alapján és a szülők és keresztszülők arra tettek Ígéretet, hogy a gyermeket az apostoli hitvallásban foglalt tudományban fogják oktatni, az ó- és újszövetséget vele megismertetik és úgy nevelik, hogy a nagy parancsolatnak engedelmeskedjék. Ez után következett a vizzel való leöntés. Úrvacsora! szertartás. Ebben a tekintetben Kálvin tulradi- kális volt. A mise szertartásával, amelyben pedig értékes őskeresztyéni elemek találhatók fel, amiket Luther és Zwingli megtartott, teljesen szakított és ebben a szertartásában a tanítói elemet a liturgiái rovására túlságosan kidomborította. Az urvacsoraosztást az előtte való vasárnapon kihirdette. Az I. Kor. 11-ben található szereztetési szavak után következett a hosszú szertartási beszéd, amelyben az úri szent vacsora tiszta értelmét magyarázta. Beszédét azzal végzi, hogy lelkűket ég felé emeljék és onnan várják a Krisztust (az ősker. liturgia “Sursum corda” alapján). Ezután a sakramentum kiszolgáltatása következett, amit Strassburgban a diakónus, Genfben egy másik lelkész segédletével végzett, utána hálaadó imádság, a Simeon éneke és áldás zárta be az istentiszteletet. Az úrvacsora kiszolgáltatásával kapcsolatban már az In- stitutio első kiadásában leszegezi, hogy a jeruzsálemi őskeresztyén egyház példája nyomán minden vasárnap kiszolgáltatandó. Genfbe való érkezése előtt évenként csak háromszor szolgáltatták ki az úrvacsorát és 1541-ben azt kérte a tanácstól, hogy az úrvacsora minden vasárnapon kiszolgáltatható legyen. A genfiek fáztak a gyakori urvacsorázástól, (hiszen korábban a római egyházban rendszerint csak évenként egyszer gyóntak és áldoztak) és kérését elvetették. Kálvin kényszerűségből a havonként egyszer való urvacsoraosztással is megelégedett volna, mint Strassburgban havonként egyszer szolgáltatta ki az úrvacsorát. Azonban a mellett az elv mellett, hogy az úrvacsora minden vasárnap, sőt mindennap is kiszolgáltatható, haláláig kitartott. Azt az elvet, hogy egy évben elég csak egyszer elfogadni, ördögi találmánynak minősiti. Az utókorra bízta a gyakoribb úrvacsora bevezetését. Mennyiben feleltünk meg a Kálvin váradalmának? A hatos számhoz való görcsös ragaszkodás nem azt bizonyitja-e, hogy még napjainkban is sokan úgy gondolkodnak, mint a genfi városi tanács tagjai? Az úrvacsorában kovászos es kovásztalan kenyér, fehér és piros bor egyaránt használható. Zwingli és a németsvájci egyházak ostyát vettek magukhoz az úrvacsorában. A berni tanács, amelynek befolyása alatt Genf abban az időben állott, 1538-ban a húsvéti urvacsoraosztás alkalmával az 'ostya használatát parancsolta Kálvinnak. Kálvinnak nem volt elvi kifogása a kovásztalan kenyér használata ellen, de az ellen már volt, hogy istentiszteleti kérdésekben neki egy polgári hatóság adjon utasítást és az ügyet az abban az évben Zürichben tartandó zsinathoz utalta. Kálvinnak ez a határozott elvi állásfoglalása nagyban hozzájárult nemsokára bekövetkezett száműzetéséhez. Kálvin tisztában volt azzal, hogy az úrvacsorához komoly előkészület szükséges és noha a formákban kimerült, gépies magángyónást nem gyakorolta is, megvárta azt, hogy a bűnbánati héten az urvacsorázni akarók őt felkeressék és lelki ügyekben tanácsát és segítségét kérjék ki. Későbben ezt a munkát a presbiterekkel osztotta meg, akik házról-házra járták az úrvacsorához készülőket. A fülbegyónást mi sem gyakoroljuk, de milyen értéket adunk helyébe a bűnbánati héten? Az úrvacsora a betegek részére is bármikor kiszolgáltatható volt. A konfirmációval kapcsolatban az Institutioban (lib. 4, c. 19) nagy tisztelettel emlékezik meg az ősegyháznak ama szokásáról, hogy a felserdült ifjak a püspök elé állottak és kézfeltételben részesültek. A konfirmációt evangéliumi tisztaságában visszaállitandónak tartja. A konfirmációt az összes kontinensi ref. egyházak bevezették. Kálvin a formális konfirmációi szertartás nélkül is gondoskodott kátéról az ifjúság számára, amit legelőször franciául 1537, latinul 1538-ban, később bővített kiadásban 1542-ben franciául, 1545-ben latinul adott ki. Ez utóbbi kiadást több francia- országi zsinat szimbolikus könyvnek minősítette és francia Svájcban iskolai kézikönyv gyanánt szerepelt. A házasságkötést háromszoros hirdetés előzte meg. A szertartás menete ez volt: 1. Invokáció. 2. Beszéd. 3. Kérdés. (Nin- csen-e valami akadálya a házasságkötésnek és elkötelezik-e magokat a felek holtigtartó hűségre?) 4. Kérdés és felelet formájában a vőlegény és mennyasszony elkötelezése. 5. Imádság. 6. Máté 19:5-6. verseinek felolvasása és annak nyomatékos hangsúlyozása a házasulandó pár előtt. 7. Ima. 8. Áldás. A házasságkötés bármelyik nyilvános istentisztelettel kapcsolatban megtörténhetett, kivéve, amikor urvacsoraosztás volt. (Folytatása következik.) PÜNKÖST UTÁN (Folytatás az 1-ső oldalról.) 2. A megújhodás Istent számunkra élő Istenné teszi. Egy kínai egy evangelizációi összejövetel alkalmával igy kiáltott fel: Isten! Oly közel vagy hoz- ám, hogy szeretnélek megérinteni ! 3. a megújhodás a bibliát igazi élő erővé teszi. Boldogult György király megígérte 1881- ben édesanyjának, hogy naponta egy-egy bibliai részt elolvas. Ez az ígéretet meg is tartotta. S életén meg is látszott! Az Isten nélkül élő embereken is meglátszik, hogy a szent könyvet nem olvassák. 4. a megújhodás megmutatja az ima erejét. Egy hivő kínai gazda nagy sáskajárás idején kiment földjeire s egyszer itt, máskor ott imádkozott. A szomszédok papírdarabok égetésével próbálták kiengesztelni pogány isteneiket. De hiába. Földjeiket kopaszra ette a sáska. A keresztyén földjei ellenben (pedig nem is voltak egy helyen) úgy zöldeltek a sáskajárás után, mint az oázisok! (Folytatása a 3-ik oldalon.)
