Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-05-30 / 21. szám
2-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA EMLÉKEZZ JÉZUSRA! Életünknek egyik legnagyobb jellemformáló kincse, am- X biciót, inspirációt, fenntartó erőt nyújtó forrása: az emléke- X zés. “Reád gondolok..... rólad elmélkedem. .. Reád emléke- 'v zem” mondja a zsoltáriró, és életem hittel, reménységgel $ teljesedik meg. y. Gyermekkorunkban, majd később az élet utján — em- \ lékezzünk csak — mily sok erőt adott a tanulásra,, kisértés v legyőzésére, ha reá emlékeztünk édes anyánkra! Inspirá- | ciót adott, életünket felfelé vezette, ha reá emlékeztünk arra: X mit várnak tőlünk, milyennek szeretnének látni szeretteink! X Óh mily sokat köszönhetünk azoknak, akik biztak bennünk, X inspiráltak, akikre jól esik emlékezni. X Senki le nem tagadhatja, hogy nagy ereje van a reá- ^ emlékezésnek. Ha mi ily sokat tudunk adni egymásnak, mennyivel inkább Jézus. Emlékezet vasárnapján, minden X nap: EMLÉKEZZ JÉZUSRA! KI Ő? mit adott nekünk? mit vár tőlünk? ki vagyok én az ő szemében?..... Kisértés- a ben, elcsüggedésben, szomorúságban, örömben: Emlékezz 'v Jézusra! “Mennyi békét elveszítünk, sirva hordjuk bána- & tunk.....” Miért..... Mert nem emlékezünk Ő Reá. $ Reád gondolok..... rólad emlékezem! Emlékezz Jézusra! Dr. Újlaki Ferenc. X A KÁLVIN LITURGIÁJA Irta: Dr. Nánássy Lajos. Az énekekkel kapcsolatban csak az Isten Leikétől ihletett zsoltárokat és a Luk. 1. és 2. részben található Zakariás, Szűz Mária és Simeon énekét tűrte meg. Az éneklésnek a nép anyanyelvén kellett történni. Az orgona ellen, mint XIV. Benedek pápa és Aquinoi Tamás, ő is kikelt. A betegek látogatását komoly figyelmeztetéssel kötötte a lelkipásztorok szivére, amikor a Szentirásból olvastak fel részeket és imádkoztak. A hétköznapi istentisztelet menete Kálvinnál ez volt: 1. invokáció. 2. Könyörgés és úri ima. 3. Prédikáció. 4. Közbenjáró, vagy általános imádság úri imával. 5. Apostoli hitvallás. 6. Áldás. Ha prédikációt nem tartottak, bibliai részt olvastak. A lelkészszentelésre Kálvin nagy gondot fordított. Azon elv alapján, hogy Istennek minden időben voltak rendkívüli elhívással rendelkező szolgái (próféták és apostolok), magát is ilyennek tekintette. (Nem bizonyítható be, hogy Kálvin maga ordi- nálásban részesült volna, azonban annak sakramentumi jellegét a lelkészekre vonatkozólag hangoztatta (abban az időben különbséget tettek a minden keresztyénre kötelező két és sakra- mentális jelleggel biró és szintén sakramentumoknak nevezett szertartások között). A lelkészszentelés kézfeltétel utján ment végbe és kizárólag a lelkészi kart illette. A temetési szertartás puritán volt. Nem volt abban sem búcsúztató, sem prédikáció. Imádságból és szentirati rész olvasásából állott. A Kálvin gondja arra is kiterjedt, hogy a temetés egyszerű és tisztességes legyen. A halottat 12 órán keresztül tartották kiteritve és 24 órán belül el kellett temetni. Az istentisztelet kötött formáit illetőleg az általa készített imádságformulákat nem mondja feltétlenül kötelezőknek és azok változtathatók is, mert a Szentlélek nincsen szavakhoz kötve, de minden alkalommal a változtatás eszközlése az egyházi hatóság dolga. Knoxot dorgálja, amiért türelmetlen volt az anglikán szertartásokkal szemben és mérsékletre figyelmezteti. Az anglikán Prayer Book-ot néhány lényegtelen pont leszámításával jónak tartja. A kötött formákat, amiknek változtatása nem lehetséges a lelkészek által, nagyon helyesli részint azért, hogy az egyszerű képesitésüeken segítsen, részint azért, hogy az egyházak egyezése külsőleg is kifejezésre jusson. (Ep. ad Prot. Ang.) Ha minden istentisztelet alkalmával kell ünnepélyességet tanúsítani, ez különösképen áll az úrvacsora kiszolgáltatására. A külsőségeket illetőleg Kálvin nagyon liberális volt, mert ezekben nem lényeget látott, hisz reá nézve az evangélium tisztasága volt a fődolog. Nem értett egyet Lutherrel, aki a római egyháznak majdnem minden templomi rendezését és szertartását megtartotta, de Knox-al sem, aki ebben a tekintetben túlzott volt. Az a feltevés, mintha a református egyház a XVI. században hadat üzent volna a liturgikus, kötött formáknak, téves. Azt sem szabad gondolnunk, mintha magok a reformátorok lettek volna felelősek a templomok olyan radikális megtisztitá- sáért, amint azt pl. magyar református körünkben található. Zürich már kihányatta a képeket és oltárokat a templomból, amikos Zwingli odaérkezett. Mikor egy Hottinger Miklós nevű ember 1523-ban Zürich külvárosában egy feszületet ledöntött és ezért a tanács fogságba vetette, Zwingli méltányosnak találta a büntetést. Ugyanő azt a kérdést, hogy a reformált templomokban megtarthatók-e a képek, a keresztyén szabadság jogkörébe utalta. Hasonlóképen Genf is átment a külső reformáción, amikor Kálvin odaérkezett. A képek művészi becsét értékelte, azonban azoknak a templomokban való használatát helytelenítette, mert félt, hogy azoknak megtartása elvonja a népet az istentisztelet igazi céljától: az Isten magasztalásától. Maga Kálvin egyszerű, fekete papi ruhát viselt, de a XVI. században még úgy Magyarországon feltalálható volt a református lelkészek által viselt fehér karing, mint Zürichben a keresztelési szertartáskor használt “Westerhemdchen”. Egy dologban határozott volt Kálvin: az imádságnak legalázatosabb és épen ezért legkeresztyéniesebb formája a térde- pelés. ő, aki annyira járatos volt a Szentirásban, tisztában volt azzal, hogy az imádkozásnak ez a módja, ami az Ur Jézus Krisztusnál, István vértanúnál, Péter és Pál apostolnál igazolható, “emberi és isteni parancs”. Vájjon a Kálvin jubileumi éve nem kötelez-e bennünket arra, hogy ebben a kérdésben világosságot gyújtsunk tévesen informált hittestvéreink agyában? A Kálvin liturgiái alkotása tökéletesnek nem mondható. Magán hordozta korának jellegző sajátságait, amikor a szertartások jelentőségét hosszú beszédekben kellett magyarázni. De óriási érdeme, hogy a XVI. század chaosában tisztán adta vissza a kultuszban az Igét és sakramentumokat a hiveknek. A XVI. századtól kezdve azt látjuk, hogy a reformátusok a Kálvin által lefektetett elvek alapján kultuszokat gazdagították és különösen az urvacsorai szertartásnál tértek el Kálvintól, akinél külön bűnbánati ima és feloldozás nem volt gyakorlatban. Tehát bevették ezeket a részeket és az őskeresztyén urvacsorai liturgiából is több református egyház kölcsönzött meggazdagitó alkatrészeket. Hálásak lehetünk Isten iránt, hogy számunkra Kálvinban nemcsak theologust- és egyházjogászt, hanem liturgust is adott! v^AAA/WWWVWWV/WWVWWWVWVWWVVWWVVWWWWWWVWWVWVVVW'/V A SZERETET UTJÁN (Folytatás az első oldalról) özv. Mihók Györgyné $1.00, ifj. Kurucz János és n. $1.00, ifj. Vitéz János és neje $1.00, Bődi András és cs. $1.00, ifj. Gédra János éscs. $1.00, Bállá József és neje $1.00, Hudák András és cs. $1.00, Décsman István és cs. $1.00, Biró János és cs. $1.00, id. Bállá István és cs. $1.00. — 50 centet adtak: K. Gédra János és cs., Bodonszki György és cs., id. Vitéz János és cs., Zám Pálné és Baglyos Menyhért. Összesen $46.50. Rossville, N. Y. Magyar Ref. Egyháztól: G. Bodnár József 25 c., Kelemen Fodor Károly 50 c., J. Matyi $1.00, Rev. K. Tóth 75 c., John Fodor 50 c. — 25 centes adományok: Bill Boyle, Mr. B. Daku, Joseph Timari, M. Beresh, Andrew Genu, Benjamin Genu, Benjamin Koy, Vilmanski Mike, Timari Mike, Steve Maklary, Mrs. Kaminsky, Mrs. Kish, Mrs. Szász, Mrs. Powell, Mrs. Eles 15 c., Mrs. Bodnár 10 c. és Andrew Genu 05 cent. Összesen $6.45. Pittsburgh, Pa., 1936 junius hó. Téglássy Pál, pénztárnok.
