Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1936 (37. évfolyam, 1-47. szám)
1936-05-09 / 18. szám
4-ik oldal AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A church weekly for the American Hungarian Reformed and Presbyterian people. Established in 1899. Published by the Hungarian Reformed Ministers’ Association Prof. Alexander Tóth, D. D., President EDITORIAL COMMITTEE: Rev. Louis Varga, Rev. Sigmund Laky, 221 Johnston Avenue 737 Mahoning Avenue Pittsburgh, Pa. Youngstown, Ohio. PUBLISHING COMMITTEE: Rev. Andrew Kovács, 307 Spring Street, Brownsville, Pa. Paul Téglássy, 200 Johnston Avenue, Pittsburgh, Pa. RATES: in the U. S. $2.00, elsewhere $2.50 per year. PUBLICATION OFFICE: 4829 Second Ave. — Pittsburgh, Pa. A gyávák menedéke “Kinek van aranya? Szedjétek le — é* nekem ide adák, én pedig a tűzbe vetettem ée e borjú formáltaték”, Mózes 2-ik könyve, 32:24. M ÓZES lejön a Sinai hegyről. Siet, mert tudja, hogy távollétében a bujdosó nép bálványimádásra vetemedett. Lelke mélyéig felháborodva nézi az aranyborjú előtti táncolást, azután keserű haraggal fordul bátyjához, Áronhoz s ezt kérdezi tőle: Mit tett né,ked e nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted? Áron azzal felel, hogy először békiteni próbálja az öcsét. Ne haragudj! Tudod, hogy ez a nép gonosz. Ők követelték tőlem, hogy csináljak nekik valami bálványt, aki előttük menjen, mert azt hitték, hogy nem tér többé vissza. Erre én mindenkitől összeszedettem az aranyat, amijök volt s az összegyűlt aranyat betettem egy kemencébe: és ime, ez á borjú jött ki belőle! Ennél gyarlóbb védekezéssel még aligha próbálta valaki tisztázni önmagát. Áron nagyon jól tudja, hogy hibás s azt is tudja, hogy a helyzet jóformán egyedül az ő gyáva viselkedése révén állott elő, amire mentséget aligha lehet találni. Mégis, úgy érzi, valamivel mentenie kell magát és zavarában nem tud okosabbat kitalálni, mint azt, hogy mindent a kemencére fog. Ő nem tett egyebet, mint betette az aranyat s hogy abból ez az aranyborjú jött elő, arról ő nem tehet. Ha hiba van, ne őt, hanem a kemencét okolják miatta. Ebben a gyáva kapkodásban azonban Áron csak azt az örökös emberi jellemvonást árulja el, amely sokunkkal közös. Az ember, ha hibát követett el, vajmi ritkán hajlandó arra, hogy a felelősséget is férfiasán vállalja. Mentségedet, kifogásokat keres és a hiba elkövetésének okául mindig mást szeret odaállítani. Nem én vagyok a hibás, mondja Áron, hanem a kemence, amelynek lángjai borjut formáltak a bedobott aranyból! Nem én vagyok a hibás, mondja egy egész nemzedék, hanem az a kemence, amelybe a sors keze belelökött. Ha ez lett abból az aranyból, amely bennünk volt, ne bennünket kárhoztassatok, hanem azt a kemencét, amelynek lángjai ezt csinálták belőlünk... Amikor a sors belelökte az egész emberiséget a világháború kemencéjébe, akármilyen sokáig tartott is az emésztő tűz, mindenki tudta, hogy valamikor ki fog aludni. Az is természetes volt, hogy a kemencébe lökött aranytömeg, országok és milliók sorsa, valamikor, valamilyen formában ki fog jönni belőle. Ki is jött. S ha most panaszkodik az egész világ, ha nincs megelégedve azzal, ami a tömérdek összegyúrt könnyből, vérből, szenvedésből, átokból, halálból kialakult: vájjon igazunk van-e, ha önmagunk lelkiismeretének számadásra hivó szava nyomán arra a kemencére mutogatunk örökké, amelynek tű- zen, igaz, keresztülmentünk, — de amelynek végeredményben csak annyi köze van a magunk lelkének kialakulásához, mint amennyi Áron kemencéjének az aranyborjúhoz volt? Vájjon Biblia olvasási kalauz Emlékvers: A gazdag és szegény ősz- szetalálkoznak. Mind a kettőt az Ur szerezi. Példabeszédek könyve 22:2. Hétfő A gazdagság veszedelme. Lukács 16:19-31. Jézus többször tanittott a gazdaságban rejlő veszedelemről. Sokszor kimutatja, hogy a gazdagság csak akkor áldás, ha azt úgy használjuk, mint olyan megbízatást, amelyről számot kell adnunk. A gazdagságnak meg van a maga rendeltetése s ha nem rendeltetése szerint használják azok, akikre bízatott, veszedelmet szereznek maguknak. A gazdag embernek az a kötelessége, hogy segítse a szegényt, felemelje az elesetteket s igyekezzék arra, hogy jobbá legyen a világ s a világban az ember. Ennek a célnak a megértéséhez szeretet kell. Az önző gazdag nem látja meg Lázárt s nem igyekszik arra, hogy lehajoljon hozzá. A gazdagsága megfosztotta őt a legnagyobb gazdagságtól : a mennyországtól. Segíts Atyám arra, hogy olyan kincseket szerezzünk, amelyeket a moly és a rozsda meg nem emésztenek! Kedd: Az áldozatkész adakozás. Márk. ev. 12, 41-44. A keresztyén adakozásnak van egy olyan jellemző tulajdonsága, amelyre nagyon kevesen gondolnak. A keresztyén adakozás: áldozat. Olyan cselekedet, ami az adakozótól valamilyen lemondást, önmegtagadást követel. Adakozunk sokszor, azért nem szerezi meg azt áz örömet, amit várunk, mert nem ilyen módon adaki- zunk. Adunk abból ami van, de anélkül, hogy igazán áldozatot hoznánk adakozásunkkal. A szegény özvegy asszony két fillért dobott a perselybe, de adománya értékesebb volt a gazdagok nagy adományainál, mert ő mindenét odaadta. Áldozatot hozott. Ilyen adakozásra van szükség, illetve annak megértésére, hogy a keresztyén adakozás: áldozat. Áldások Istene! Segits meg minket arra, hogy azokból a javakból, amiket tőled nyerünk, készen legyünk áldozni azonra a dolgokra, melyek a tieid! Szerda: A társadalmi igazság. Ámos 5:10-15. Ma nagyon sok szó esik mindenütt a társadalmi igazságról. Erre valóban szükség van az egész világon. Olyan nagyok a társadalmi eltérések, az életmódban való különbözőség olyan nagy, hogy szinte kétségbe kell vonnunk azt, hogy keresztyén társadalomban élünk. A vagyonnak a megoszlása olyan aránytalan, hogy mig az egyik embernek nincsen meg a mindennapi kenyere és nincsen fejét hol lehajtania, addig a másik duskálódik. Annak a kormányzatnak, amely ma itt küzd a szegénység ellen, azért nehéz a helyzete, mert olyan-amilyen társadalmi igazságosságot akar életbe léptetni. Azt akarja, hogy legalább a mindennapi kenyere meglegyen mindenkinek. Azt akarja, hogy soha ne legyen többet olyan idő, amikor nem lesz meg a mindennapi kenyér. Ma is meg kell hallgatnia a vezetőknek, amit Amos mond: “Állítsátok vissza a kapuba az igazságot!” Cselekedd meg Atyánk a te lelked- nek az erejével, hogy ebben a világban a szeretet, az irgalom, a könyö- rület uralkodjanak minlenkoron s az emberek megismerjék, hogy ők testvérei egymásnak. Csütörtök: A gazdagoknak adott parancs. I. Thimotheus. 6:17-21. Pál, aki maga gazdag családból származott, nagyon közelről ismerte a gazdagságnak a veszedelmeit s éppen azért már Thimotheust is figyelmezteti arra, hogy a következő dolgokat hirdesse a gazdagoknak: 1. Ne legyenek kevélyek az ő gazdagságukban. 2. Ne a gazdagságban, hanem az élő Istenben reménykedjenek. 3. Legyenek gazdagok a jócselekedetekben. 4. Olyan kincseket gyűjtsenek, amelyek által elnyerik az örök életet. Ez az apostoli parancs szól ma is mindazoknak, akik Isten kezéből földi javakat nyertek. Óh! Vajha mindig irgalmasok lehetnénk, hogy így irgalmasságot nyerhetnék! Péntek: A valódi gazdagság. Prédikátor könyve. 5:8-17. Salamon, aki a leggazdagabb királya volt Izraelnek, nagyon elitélőleg nyilatkozik a gazdagságról, abban a egyedül a háboru-e a bűnös, ha torzalak jött elő a lángjaiból? Nem gyávaság-e minden hibát, minden bűnt a háború rovására írni, anélkül, hogy megkérdeznők önmagunkat, hogy nekünk magunknak mi részünk van az előidézésében? Ha a magyar nemzet elkeseredve mutat hazája megcsonkított formájára, azzal, hogy: íme, ez a megnyomorított, ösz- szevagdalt ország jött ki a háború kemencéjéből, — van ezer oka az elkeseredésre. De ha úgy érzi, hogy a saját lelke is eltorzult, megnyomorodott, összeesett és a reménytelenség ejtette hatalmába, akkor már nem szabad megint csak a kemencére mutogatnia. Az a kemence Áronnak is nagyon gyarló kifogással szolgált. MINDENT nem lehet ráfogni a kemen- cére. Ha egy nemzet megengedi, hogy a lelke is összeessék, miután a teste összeomlott, akkor az már nem a kemence, hanem önmaga hibája. A gyávaság sohasem volt magyar jellemvonás, valamint a kifogás, a mentség-keresés sem. Ne bántsuk a kemencét, mert az csak egy bizonyos fokig volt hibás: azon túl a hiba, a mulasztás, a bűn a miénk. S ha azt kaptuk a háború kemencéjéből, amit ma Csonkamagyarországnak hívnak: ne azzal töltsük az időt, hogy a kemencét hibáztatjuk, hanem igyekezzünk annak a hibáit és a magunk hibáit is jövőbenéző akarattal jóvátenni. Vasváry Ödön.
