Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)
1934-02-17 / 7. szám
AMERIKA] MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA 9 akadályba. De be kell lépnie az egyháztagok közé, mert ezt követeli az igazság és a józan ész. Az egyház fönntartása pénzbe kerül. Akik egy háztagok, azok súlyos áldozatokat hoznak azért, hogy lelkészük, templomuk legyen. Az egyházat nemcsak megalkották, hanem fönn is tartják s azért állandóan dolgoznak. Vájjon nincsen-é igazságuk, amikor azt követelik, hogy ebből a teherviselésből vegye ki részét mindenki, aki az egyház szolgálatát igénybe akarja venni?! Igaz, hogy a lelkiismeret több esetben tiltakozik az ilyen külső eszközök ellen. Az az ártatlan csecsemő, akit meg kell keresztelni, nem tehet arról, hogy szülei közömbösek voltak az egyházzal szemben. A halottal is igen nehéz vitatkozásba bocsátkozni. De amig ebben az anyagi világban élünk, nem lehet mellőznünk ennek eszközeit. Az egyház is rá van kényszerítve arra, hogy természetes és jogos érdekeit védelmezze. Legyünk mindnyájan nemcsak szóval, hanem cselekedettel is igazi reformátusok, mutassuk meg legalább érdeklődésünket az egyház iránt s akkor az egyház sem lesz abban a nem-szeretem helyzetben, hogy külső eszközökhöz nyúljon érdekeinek védelmezésében. 0^1 El □ [=] □ E] [32=9 MIT TEGYÜNK? (Folytatás a 4. oldalról.) tartása biztosításának ránk, református egyházakra nézve életbe vágó nagy kérdésével. A burnsidei presbitérium oly megoldást keresett s reméljük, hogy talált, amely nemcsak az örökös aggály félelmét van hivatva elűzni lapunknak éveken át vészfelhőkkel borított egéről, hanem feleletet ad arra a végtelenül fontos kérdésre is, hogy miként szaporíthatnánk olvasóink számát, miként vihetnénk be e nélkülözhetetlen egyházi lapunkat minél több református testvérünk hajlékába, mert lapot, ugy-e bár, kiadni csak úgy érdemes, ha vannak, akik olvassák is azt. A burnsidei egyház javaslatát, mely alább következik, a Chicago westsidei egyház presbitériuma mindenben magáévá tette. A javaslat a következő: a. A lap kiadását vegyék át a Ref. Church és Presb. Church kebelében munkálkodó amerikai magyar gyülekezeteink illetékes presbitériumaik utján. b. Vállalkozzék 52 egyház s e tárgyban a presbitérium hozzon határozatot és azt közlés végett küldje be a lapnak ápril 1-je előtt, hogy a gyülekezet egy heti lapszám kiadása költségét magára vállalja, igy az 52 gyülekezet lesz a lap kiadó tulajdonosa. c. A lap homlokára legyen kinyomtatva, hogy ezt a számot melyik gyülekezet adja ki ilyen formán: CLEVELAND WEST SÍDÉI SZÁM. S azon egyháznak, mely a lapot kiadja, legyen rendelkezésre bocsátva egy lap oldal hirdetési célokra. d. Minden egyház a maga lapszámjának kiadási költségeit a saját kebeléiben szerzett előfizetési és hirdetési dijakból fedezze és a szám kiadási költségét annak megjelenése előtt legkésőbb egy héttel a szerkesztőnek megküldeni köteles. e. Egy heti szám kiadási költsége, a nyomtatás és postai szétküldés nem léhet több soha 60 dollárnál. A lap előállítási és szétküldési költségein felül a szerkesztő minden szám után postai és más kiadásainak fedezésére kapjon 10 dollárt, igy tehát egy lapszám kiadásának maximuma a 70 dollárt semmi körülmények között nem haladhatja meg. f. Az előfizetési és hirdetési dijakat a presbitériumok szedik be a saját területeiken és az összeget az egyház lapszámjának kiadási költségeire fordítják. Ha a kiadási költségen felül jönne be élőfizetési és hirdetési dijakból, ez összeg épugy, mint a kiadó egyházakon kívül befolyt előfizetések a szerkesztő által, mint tartalék alap kezeltessenek s arról a szerkesztő a lapban december végén nyilvánosan elszámolni köteles. g. Fenti javaslat úgy a Chicago burnsidei, mint a westsidei társegyházakra és az ezután jelentkező egyházakra is akkor válik kötelezővé, midőn azt egyházaink presbitériumai közül legalább 52 magáévá tette s egy-egy lapszám kiadását elvállalta. h. A lapkiadást elvállaló presbitériumok a lapot készitő nyomda cégnek írott megrendelést küldenek be, mihelyt e javaslat 52 egyház által elfogadtatott, egy lapszám kiadására. i. Kérjék meg a kiadó gyülekezetek lapunk jelenlegi szerkesztőjét a szerkesztésnek az e. pont alatti feltétel mellett való elfogadására. A beterjesztő és a jóváhagyó két chicagói egyház presbitériuma azt hiszi, hogy e javaslat elfogadásával biztosítva lesz egyházi lapunk feltartása, nemcsak, de sőt magok, az egyes egyháztanácsok, hogy a kiadási költségeket előteremtsék, lesznek annak 'legbuzgóbb ügynökei és terjesztői. Áldottabb munkát pedig nem vállalhatnak, mint egyházi lapunk terjesztését a tagok között. A 70 dollár kiadási költség (ez persze a maximum) talán soknak tetszik és egyik másik helyen azt mondhatják, hogy a mi gyülekezetünk kicsiny és szegény, mi ezt nem bírjuk meg. A javaslatot tevő presbitérium azonban átvizsgálva egyházi kalauzainkat, azt találta, hogy nem 52, de 68 egyházunk van olyan, amelyik egyedül