Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)
1934-09-08 / 36. szám
2 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA------IP=1P= . -::.:'ir===][=1| —ir=l CSENDES ÓRÁK. írja: Tóth Mihály lelkész. jj| ■ —,n=ir=j-=ii------ i[=u=ni ...-=1 NÉGYSZÁZ ÉVES évfordulója van annak, hogy Luther 1534-öcn kiadta a teljes Bibliát német nyelven. Tiz évi szorgalmas munka eredményeként adta ezt az ajándékot nemzetének. A teljes magyar Biblia 1591 -ben jelent meg. A protestantizmusnak egyik legnagyobb érdeme az, hogy a világosság forrását, a Bibliát, melyet a pápista egyház elrejtett az emberek szeme elöl és olvasását szigorú büntetés terhe alatt tiltotta meg, — hozzáférhetővé tette mindenki számára. Lefordították, kinyomatták és azt mondták: Jer és láss! olvasd! Hiába volt a fanatikus vakhit minden ármánykodása, hiába szedték össze, tépték szét, vagy égették meg nyilvánosan az emberek kezébe adott Bibliát, hiába volt a hitetlen, istentelen emberek támadása, gúny ja, a Biblia győzelmesen került ki a harcból, Ma már több mint kilencszáz nyelven olvassák, ismerik a világ minden részén, a belőle kiáradó lelki világosság elűzi a sötétséget, tudatlanságot, megdönti a zsarnokságot. Vigasztalása gyógyító balzsamként hull a sebzett szívre, reménységet, látomást, hitet ad, Olvassuk> szeressük, mindennapi kenyérként használjuk a Bibliát. Dr. Újlaki Ferenc. C=S1G IQQE A NAGY IGAZSÁG. Ésaiás 43:1—2. kei közül a legkisebbnek is jusson egy kevés öröm és boldogság. Ám az ember oly balgatag, hogy kételkedik ebben; oly vakmerő, hogy gáncsot vet ennek; oly szemérmetlen, hogy egy kézlegyintéssel intézi el az egészet. Ezért oly sötét a mi napunk. De ha egyszer ez az igazság keresztül töri a kételkedések sötét fellegét: a világ minden zugát ragyogó fénnyel árasztja el. Ez az igazság nagy igazság és éppen ezért nem lehet senkinek kizárólagos tulajdona. Emlékezzetek csak Péter történetére! Látomást lát a felső házban, amelyben tudtára adja az Isten, hogy az evangyéliom minden népé és nemzeté. Közben kopognak ajtaján s aki kopog, keresi éppen ezt az igazságot. És Péter elmegy Kornélius házához, hogy közölje vele Isten határtalan szeretetét, mely nem ismer személyválogatást. És Kornéhust betakarta a sátor. Mi bírjuk ezt a csudasátort. De nem követelhetjük, hogy ez kizárólag a sajátunk maradjon. Joga van ehhez az egész emberiségnek. Talán éppen ebben a pillanatban áll ajtód előtt egy megterhelt, egy letört élet, kinek igen nagy szüksége van erre s most tapogatódzva keresi ezt az igazságot és várja ajkaidról az örömhírt: ne félj, mert ennek a bukott világnak zűrzavara, ennek a sebzett világnak fájdalmas könnyei mögött ott van Isten szeretete! Ne féljünk tehát és ne essünk kétségbe. Az alapige is azt mondja: “Ne félj. . . enyém vagy ...veled vagyok!” így biztat a mi Istenünk. Ne félj! Igen; ne ismerd a világ félelmét. Mert a világ félelme gyávaság, de az Isten félelme erő és hatalom. 313=0 MINDNYÁJAN IMÁDKOZTAK. Egy ismert perzsa mese arról szól, hogy egy ifjú herceg egyszer olyan dióhéjnak jutott birtokába, melyet titkos rugó nyitott szét s benne egy ici-pici sátor volt elhelyezve. Ha ezt a sátort felállították az iskola udvarán, valamennyi gyermek játszhatott alatta. Ha a tanácsteremben állították fel: a király és tanácsosai ennek árnyékában beszélhették meg az ország ügyeit. Ha a család udvarán állították fel, az egész család a szolgaszemélyzettel egyben pihenhetett árnyékában. A sik mezőn egy egész hadsereget takart el a nap hevétől s megmentett a hulló esőtől. Az volt a tulajdonsága, hogy mindenre alkalmazható volt és oly naggyá lett és oly szélesre terjedt, amilyenre éppen szükség volt. Ilyen az Isten szeretete: nagy és határtalan és ugyanakkor a legigénytelenebb szivben is elfér. Kiterjed az egész világra, de igaz érdeklődést tanúsít az élet apró-cseprő bajaival küzdő emberre is. Felügyel a világegyetem gépeinek forgására, de nem feledkezik meg arról sem, hogy gyermeAz utóbbi időben egyre több szerencsétlenségnek a hire remegtette meg a szivünket. Az egyik nagy bánya katasztrófa után a halál torkából megmenekült emberek elbeszélték, hogy hogyan töltötték el életük legszörnvübb óráit lenn a föld mélyében. Egyikük a jegyzőkönyvébe beirta a végrendeletét is s tett nehány feljegyzést, amelynek utolsó mondata ez volt: “Mindenki imádkozott”. Mindenki! Nem tudjuk, milyen emberekből volt ez a kis csoport össetéve, csak azt tudju'k hogy mindenki imádkozott. Mindenki. . . íme, vannak idők, amikor az Isten mindenkit megtanít imádkozni, vanak alkalmak, amikor az imádság az egyetlen, az utolsó menedék. Amikor elhallgat minden a világon csak a szív beszél, amikor minden sötétségen, minden borzalmon keresztül tör az egyetlen, az örök Világossság! Tudunk e imádkozni? Vagy még mindig azt várjuk, hogy Isten ezután tanítson meg bennünket reá?!
