Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)
1934-07-14 / 28. szám
4 AM EklKAl MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA A Szövetkezett Egyházak végrehajtó szerve a REFORMÁTUS TANÁCS, amelynek tagjai: az összes magyar református egyházmegyék egy-egy képviselője, a magyar Presbyterian Konferencia két képviselője, az angol nyelvű egyházmegyékbe tartozó magyar református gyülekezetek egy képviselője, a Református Egyesület és a Lelkészegyesület egy-egy képviselője. Hatáskörébe tartoznak: közös célok kitűzése és azok szolgálata. Vélemény nyilvánítás az elébe terjesztett ügyekben, vagy olyan esetekben, amikor saját véleményét nyilvánítani jónak tartja. Ez a testület képezi az amerikai magyar reformátusság hivatalos képviseletét úgy belső ügyekben, mint másokkal szemben. Hivatalos sajtóközlönye a megalkotandó közös lap, vagy ha ez nem sikerül: a Reformátusok Lapja. A Református Tanács saját körében alakul meg. Évenként legalább egyszer gyűlést tart, de szükség esetén az elnök bármikor összehívhatja s legalább három tag kívánságára tartozik is bármikor összehívni azt. Költségeit az alkotó testületek viselik. <SI[=1BBE1I=I&» A KÖZÖS LAP KÉRDÉSE. A REFORMÁTUSOK LAPJA helyzetében már több imint egy éve zavarólag ihat az a törekvés, amelynek célja: a közös lap megteremtése. Van- 'na'k, akik a közös lapban csak a trójai falovat látják és igy a gondolatot nem fogadják szívesen. És mert a REFORMÁTUSOK LAPJA leplezetlenül állást foglalt a közös lap gondolata 'mellett abban az esetben, ha az becsületes és igaz lélekkel valósítható meg: kedvetlenségük magára a lapra is visszahatott s legalább is arra kényszeritette őket, hogy várakozó álláspontra helyezkedjenek. Az országos gyűlés élőkészitő értekezlete ismét fölvette a kérdést a gyűlés programjába, azzal a magától értetődő, természetes föltétellel, hogy a közös lap megteremtését a becsületes és őszinte lelki egységnek, egymás kölcsönös megbecsülésének és tiszteletbentartásának, a harci bárdok eltemetésének, egymáshoz való viszonyunk szabályozásának kell megelőznie. Világos dolog, hogy e föltételek nélkül közös lapról még csak beszélni is képtelenség. Mi igaz lélekkel óhajtjuk, hogy ezek a föltételek bekövetkezzenek. Hisszük és valljuk azt, hogy ha ezek a föltételek megvannak: minden jó magyar református léleknek teljes erővel oda kell állania a közös lap gondolata mellé. Ebben az esetben senkinek sem lehet egy árva szava sem az ellen, hogy az amerikai magyar reformátusság egy közös lapban egyesüljön. Ez a gondolat és lehetőség azonban nem lehet akadálya annak, hogy a REFORMÁTUSOK LAPJA mellett teljes erővel ott álljanak mindazok, akikre nézve mostani elhelyezkedésükben a REFORMÁTUSOK LAPJA képezi a közös lapot. Ha sikerül a terv: annál nagyobb erővel leszünk 'részesei a testvéri közösségnek. Ha pedig mem sikerül: saját testvéri közösségünk őszintesége követeli meg azt, hogy becsületes lélekkel ott álljunk saját lapunk mellett. A közös lap kérdése tehát ne tartson vissza senkit attól, hogy lelki kincseinek s anyagi erejének odaáldozásával tegye gazdagabbá, tegye erősebbé a REFORMÁTUSOK LAPJÁT. o=agir=it=ini=ii-----ir=sa AZ ORSZÁGOS GYŰLÉS DÁTUMAI. A legfontosabb dátum természetesen: SZEPTEMBER 3, LABOR DAY, as országos gyűlés ideje. Legyen azonban mindenki elkészülve arra, hogy még egy másik napot is Clevelandban töltsön. Ha a különböző bizottságok el is végzik munkájukat egy nap, vagy egy félnap alatt: a teljes gyűlés tárgyalásai még egy másik napot is igényelni fognak. Az országos gyűlést elő kell készíteni. Hiábavaló munkát végeznénk, ha engednők azt, hogy a gyűlésen csak úgy, ötletszerűen merüljenek föl tárgyak és javaslatok. A gyűlés kereteit az előkészítő bizottság körvonalazta abban a jegyzőkönyvben, amit a múlt héten közöltünk. Mindazokat a gyakorlati javaslatokat, amelyek a kitűzött célokat szolgálják, az előkészítő bizottság elnökéhez, Dr. Takaró Gézához kell beküldeni. Ennek d határideje AUGUSZTUS 15. Sok gondot és munkát fog igényelni a kiküldött képviselők elszállásolása, ellátásuknak előkészítése, amit a Clevelandi Első Egyház ajánlott föl. Szükség van tehát arra, hogy a jelentkezések idejében megtörténjenek. Ezeket a jelentkezéseket, személyenként 50 cent jelentkezési díjjal együtt, Dr. Herczegli József lelkészhez kell beküldeni. A jelentkezés határideje: AUGUSZTUS 25. E sorok írásakor a különböző testületek által aláirt hivatalos meghívó még nem jelent meg. Jó reménységgel vagyunk azonban affelől, hogy az egyházi testületek és intézmények az országos gyűlés gondolatát elfogadják, a meghívót aláírják és igy az országos gyűlést Szeptember 3-án csakugyan megtartjuk. Ebben a reménységben közöljük a fenti dátumokat. McKeesporti egyházunkban az elmúlt vasárnap kereszteltük meg iGerzsenyi Zsigmond és neje Lovass Zsuzsanna ref. szülők gyermekét, ki a keresztségben Károly — János nevet kapta. Keresztszülei: ifj. Szopkó István és neje Pogány Ilona, Mather, Pennából. — Egyházunk nőegylete az elmúlt héten a templomfestés költségeire városunkban virágnapot rendezett. Virágot árultak: Jenei Jánosné, Balogh Ilonka, Dobos Ethel, Katona Ilonka, Becskereky Eszter, Orosz Irén, Kovács Ethel, Sipos Bo- riska, Kalóz Margit. — Ezúton is felkérjük egyházunk prezsbitereit, hogy a julius hó 15-én délután tartandó félévi számadási gyűlésünkre teljes számban szíveskedjenek megjelenni.