Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)
1934-01-13 / 2. szám
8 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA In Wind'ber, Pa. where our good friend, Rev. Fekete has just dug in the C. E. is just being organized, we understand. Already they have had several splendid gatherings. Their enthusiasm is growing and we hope that, under such able leadership, they will do great things. Leechburg — which is really a CITY — also boasts of excellent results in the line of young peoples work. Their minister, Mr. Szathmary, who used to be a very good basket-ball player and — unless he is too corpulent — still is, is pushing the movement ahead with all his weight. We wish him more power. East Chicago is one of the forts of our C. E. wdrik. The C. E. there has collaborated with the other organizations in the church in giving their pastor a happy birthday supper. Their beloved minister is a veteran in young peoples’ activities, and we are happy to congratulate him. We certainly are growing. In Fairfield, Conn, they have just started a C. E. Society. On Nov. 6 a bunch of C. E. oldtimers came over from South Norwalk to pay the newly formed group at Fairfield a friendly visit. We are happy to greet them and hope that other places will follow their example. We would be exceedingly pleased to hear from, or of, more C. E. Societies, so take the hint and drop this column a few lines. FN. 0 0 REFORMÁTUS ÖNTUDAT. 0 0 SZABAD-É ENGEDNÜNK? > Megdöbbentően szomorú kép az, amit gyülekezeteink a közegyházi költségek befizetésének terén az elmúlt évben is fölmutatnak. Akár a Reformed, akár a Presbyterian Church; kebelébe tartozó egyházainkat nézzük: mindkét helyen ugyanaz a sivár, szomorú kép tárul elénk, hogy erősebb szavakat ne használjunk. Gyülekezeteink, alig egy-két egyház kivételével, vagy egyáltalán nem, vagy pedig csak elenyészően csekély mértékben veszik ki a részüket a közegyházi teherviselésből, akár a közigazgatási, akár a jótékonysági részét tekintjük is ezeknek a költségeknek. Nem válna ez dicsőségünkre még akkor sem, ha a közegyházi pénztárakból egy árva cent segélyt sem kapnánk. Pedig a valóság az, hogy ha tizszeresét adnánk meg annak, amit valahogy mégis befizetünk: még akkor is csak egy kicsinyke részét adnánk vissza annak, amit eddig kaptunk s amit még most is kapunk. Szabad-é engednünk, hogy ez igy maradjon? Tiltakozik ez ellen a becsület-érzés, a tisztesség, az igazság s mindenekfelett maga az igazi keresztyén élet! A szervezett egyházi élet fenntartása, a közigazgatás mindenütt a világon pénzbe kerül. A jótékonyság, a testvérsegités gyakorlása nélkül pedig a keresztyénség valójában véve nem keresztyén élet. Ne mondja senki azt, hogy szegények vagyunk. Nem vagyunk annyira szegények, hogy kötelességeink teljesítésében a jóakaratnak legalább a jelét ne mutathatnánk meg! Nem vagyunk annyira szegények, hogy pl. a kisebb egyházak segítésére ne tudnánk személyenként pl. 50 centet adni egy esztendőben! Nem vagyunk annyira szegények, hogy ne legyen egy évben 25 centünk külmisszióra, az Evangelium terjesztésére! Nem vagyunk annyira szegények, hogy évenként 10—20 centet ne áldozhatnánk lelkészeink nyugdíjintézetének javára, iskoláink segélyezésére, egyházmegyéink és 1 egyházkerületeink közigazgatási költségeire! A Reformed Church-ben büszkék vagyunk a saját magyar egyházmegyéinkre s mint féltett kincseinkre őrködünk azok felett: vájjon nem kötelességünk-é, hogy gondoskodjunk is azok fenntartásáról? Itt van az évi közgyűlések ideje. Egyházaink vezetői tárják föl e végtelenül fontos kérdést a gyülekezetek szine előtt. A közegyházi járulékok közigazgatási részét vegyék föl mindenütt az egyházak rendes költségvetésébe, — jótékonysági részét pedig vigyék be minden egyes egyháztag köztudatába. Nem lesz egyetlen egy olyan egyháztagunk sem, aki az év folyamán meg ne adná azokat a 10—25—-50 centeket, többet is! az előbb említett közegyházi célokra s akkor becsülettel álljuk meg helyünket a közegyházban is, az Isten országában is!-----ir=ipir=n;==irs=^ EMLÉKEZZÜNK. Az Ujesztendő nem csupán a reménység napjának a felragyogása, hanem a magunkbaszállásnak, a számadásnak is ideje. A jövendőhöz fűzött reményeink csak abban az esetben válhatnak valóra, ha komoly számadást végezünk magunkkal. Számadás nélkül nem lehet boldogabb uj esztendőre számítanunk. A mi igaz az egyéni életben: igaz a közéletben is. Igaz egyházi életünkben is. Amint rendezgetem írásaimat, gyűjtögetem az anyagot az amerikai magyar reformátusság negyven éves történetének a megírásához, megdöbbenve látom, hogy azok közül a munkások közül, akik odaáldozták életüknek egy részét az amerikai magyar reformátusságnak, milyen sokan fejezték be életüket aránylag fiatalon, az életnek a delén, alig egy pár az életnek az estéjén.
