Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)
1934-01-13 / 2. szám
6 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA nr==nr== ..iE^-^-uü=JBB[=n^=jE- -------GYERMEK KERT. 1 □ □ Rovatvezető: Csontos Béla, lelkész. nr=ir= .--ni==ir=^nnsi-—r-u= .... BANDIKA KARÁCSONYA. .. (Gyermekek! Az alábbi szép karácsonyi mesét nem tudtuk a karácsonyi számban közölni, mert már nem volt a lapban hely. Azt akarjuk azonban, hogy mégis olvassátok el azt. És mert nagyon hosszú, megkértük Csontos tiszteletes bácsit, hogy ezen a héten ne közölje a rejtvényeket. A rejtvényekkel tehát várjatok most egy hétig!) E GYSZER VOLT, régen volt . . . nagyon régen, amikor még nagyapó, meg nagyanyó voltak olyan kis gyermekek, mint amilyenek vagytok mostan ti, mesemondást 'hallgató kis pajtásaim , . . Karácsony este volt . . , Istenem! de szép is volt akkor régen karácsony estéje! Tél apó is készült hozzá jó előre. Megrázta szakállát s csillogó, ragyogó fehér hópelyheket hullatott belőle a földre; egészen beborította a világot hólepellel, hogy olyan ragyogó lett minden, mint az angyalok szárnya ... A levegőben angyalok jártak. Ezer meg ezer angyal indult útnak az égből a földre karácsony estéjén. A Jézus küldte őket s küldött velők ezer meg ezerféle ajándékot a gyermekeknek, hogy gyermekszívek boldog örömével legyen teljes a föld karácsony estéjén, mikor a kis Jézus született.... Ezer meg ezer gyermek várta reménykedve a Jézus küldötteit, az angyalokat; várta reménykedve: mit hoz az angyal, mit küld a Jézus karácsony estéjén . . . Bandika is az angyal jöttét várta a kályha mellett kis karosszékében üldögélve. Lámpát még nem gyújtottak. Csak a kályha tüze világított halványan, meg az utca hótakarójánák ezüstös fehérsége sugárzott he a szobába egy kis derengő világosságot . . . Bandika magában számitgatta: vájjon mit hoz az angyal, mit küld a Jézus karácsonyra? Küld-e lengő sörényű hintaparipát, olyat, mint tavaly Lacinak? Aztán meg képes könyvet, olyat, mint amilyet tegnap látott az egyik könyvkereskedés kirakatában, amelyikben le van rajzolva Dörmö- gő Mackó bácsi sok-sok kalandja, amiken keresztül ment, mikor biciklin rándult át Rengeteg- falváról Virágoserdőre mézet vásárolni? Hát azt vájjon tudja-e Jézus, hogy milyen nagyon szeretne ő egy háromkerekű biciklit, olyat, mint Józsikának van? . . . Biztosan tudja, hiszen az Ur Jézus mindent tud . . . Ámde mikor idáig ért Bandika a tervezgetés- ben, számitgatásban, hogy, hogy nem? — eszébe villant az a kis vers, amit tegnap tanult Feritől: “Eljött a szép karácsony Aranyozott kis szánon, Hozott diót, mogyorót, Jó gyermekeknek valót; Csípős vesszőt, suhogót, Rossz gyermekeknek valót” . . . s kezdett egyszerre nagyon melege lenni. Mert eszébe jutott, hogy nem volt mindig jó. Lám, csak ma délután is, mikor szánkózni volt, Pista milyen szépen kérte, hogy hadd ülhessen fel ő is a szárikára s ő meg csak kikacagta s csufolkod- va kiáltott vissza neki: “Hogyisne! Még azt hinné, aki meglátna együtt szánkázni bennünket, hogy nekem egy koldus a barátom. Majd ha olyan szép kabátod lesz, mint nekem van, majd akkor felülhetsz mellém a szánkóra, de addig nem!” S mikor a csúfolódásra szegény Pista sírva fakadt, ő akkor is csak kacagott . . . Érezte Bandika, hogy ezt bizony nem jól cselekedte és az eszébe villant, hogy a Jézus mindent tud, tudja ezt is ... és az a gondolat kezdett motoszkálni a fejében, hogy aligha nem megérdemelné, hogy az angyal hintaló, képes • könyv s bicikli helyett csipős vesszőt hozzon neki karácsonyra. S ettől a gondolattól kibuggyant a könny a szeméből ... az első könnycseppet követte a másik, a harmadik . . ., de ő bizony észre sem vette . . .,egyre erősebb lett a félelme . . . s nagy félelmében végre is elaludt . . . Hát alig, hogy elalszik, egy angyal száll hozzá. Hogy jött be, hol jött be a szobába? nem tudni. Bandika nézi ... az arca olyan ismerős . . . persze, hiszen Pista . . . Bandikénak mindjárt a délutáni szárikázás jut eszébe, s dehogy is tudna szólani csak egy szót is. Pedig úgy szeretné mondani: “Pistikém! ne haragudj, bocsáss meg, hogy megbántottalak ma délután. Máskor nem teszem. Máskor felveszlek a szánkóra; érted megyek majd. Jó lesz?” De szó nem tud kijönni a torkán. Végre is az angyal szólal meg: “Bandika! nem ismersz meg? Én vagyok, a Pista. A Jézus küldött, hogy hozzak neked karácsonyra . . “Csipős vesszőt, suhogót, tudom” — tör ki hirtelen a szó sírva Bandikából. “Dehogy is csipős vesszőt — válaszolt mosolyogva az angyal — hintalovat, képeskönyvet, biciklit.” “Hát nem haragszik rám a Jézus, hogy olyan rossz voltam tehozzád ma délután?” “Dehogy haragszik! A Jézus sohasem haragszik a gyermekekre, csak fáj neki, ha valamelyik rossz. De már nem is fáj neki, hogy rossz voltál, mert megbántad. A Jézus tudja azt is.” “Pistikém, kedves Pistikém!” — hogy mit akart volna még mondani Bandika az angyalnak, maga sem tudja, mert édesanyja kiáltása hang-
