Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)

1934-04-07 / 14. szám

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK I.APJA

fif*—-»=— ii-^=ir=inni=n-----ir=— n

1 CSENDES ÓRÁK. 1

□ 0 írja: Tóth Mihály lelkész.

0li:r::c£l[. ■ . v-i-Jt ,v ::JElD0[S][::T.-.dL"-::

AZ Ő ÉLETÉT ADTA ÉRETTÜNK.

Róm. 5:8.

ÉLŐI MA. Atyánk! Megalázódva borulunk le előtted, hogy hálát adjunk néked szeretetedért, melyet megmutattál velünk szemben akkor, amikor egyetlen fiadat adtad értünk halálra. Tedd gazdaggá, óh Atyánk, ezt az életet, hogy szent odaadással szolgálhassuk szent fiadat most és minden időben ! Ámen !

TANÍTÁS. Két személyvonat teljes gőzzel rohan egymással szemben. A váltóőr emberfeletti erővel küzd, bogy a földhöz fagyott váltó-rudat kiszabadítsa s az egyik vonatot átengedje a másik sínpárra. Nem sikerül. Az irtózatos veszedelem elkerülhetetlennek látszik. Egyszer csak odaveti magát a sínpár közé s kezével nyomja oda a váltósint a másikhoz. A következő pillanatban iszonyú dübörgéssel elrobog felette a vonat át a másik sínpárra, ő felkel és végzi tovább a munkáját. Ez az ember ebben a pillanatban a halál torkában volt.

Ez az ember bizonyára átélte a dübörgő vonat alatt mindazt, amit átélt volna akkor, ha soha nem kel is fel a sínek közül. Hiszen tudta, hogy esetleg az életét adja oda. És ennek a cselekedetnek éppen annyi az erkölcsi értéke, mintha valóban feláldozta volna életét.

A két személyvonat utasai még csak nem is tudták mindaddig, mig nem olvasták a lapokban, hogy egy kötelességtudó munkás micsoda áldozatot hozott érettük; nemi is gondolták, hogy életben maradásukat kinek köszönhetik? És igy van ez az egész emberiséggel. Nem is gondolja, annál kevésbé tudja, hogy lelki életét az Ur Jézus Krisztus halálának és feltámadásának köszönheti. Még akiknek tudni kellene is, még azok is csak homályos sejtelemmel bírnak róla. Pedig a keresztyénségnek örök és soha meg nem dönthető fundamentuma a kereszt és a feltámadás.

De vegyük csak úgy, mintha ez az ember meghalt volna ott a sínek között. Megtehetjük, mert erre ő bizton számított, mikor magát a sínek közé vetette. Mikor ezt megtudták, azok, akikért ezt az önfeláldozó cselekedetet végrehajtotta, egész bizonyosan mélyen érezték, hogy tartoznak néki valamivel s komolyan gondolkoztak azon, hogy mivel tudnák viszonozni önfeláldozását? Ilyen cselekedet az észre is, meg a szívre is rendkívül nagy hatást gyakorol. Életre kelti a rokonszenvet s a viszonzás gondolatát. A történet hallásakor bizonyára ti is mélyen éreztetek ennek szinte kötelességszerü szükségességét. Az Ur Jézus Krisztus feláldozta érettünk életét a keresztfán. Vájjon érzitek-é ilyen mélyen, hogy valamivel tartoztok néki ezért? Egész biztos, hogy nem. Elhiszitek a Krisztus váltsághalálát, ez igaz. De ez a tény soha sem inditott meg benneteket annyira, mint ennek az embernek a cselekedete.

És itt látszik meg az a különbség, mely ott van a Krisztus halála és minden más hősi cselekedet között. A Krisztus halálának ki kellett termelni az emberszivből a viszonzás érzetét. A test halálától nagyon félünk s ha valaki ebből kiment, hálásak vagyunk érte. De nem nagyon félünk attól a borzalmasabb haláltól, a lélek halálától, melyből a Krisztus mentett ki minket. A Krisztus halála nem egyszerű hősiesség: ez maga a megváltás. Krisztusnak meg kellett bennünk teremteni a viszonzásra való képességet. Mert nem elégséges az, bogy a Krisztus haláláért mi háládatosak vagyunk, hogy értékeljük, hogy véle szemben imádattal viseltetünk. Óh nem. A Krisztus halála többet kíván : kívánja a mi életünket. Azt akarja, hogy bűneink fölött való elkeseredésünkben ó-emberünket gyilkoljuk meg s öltözzük fel az uj-embert. Ennek a halálnak a mi bűneinkhez van igen nagy köze s felébreszti bennünk a szégyenérzést, az önmegvetést s kiemel bennünket a megtérésre és újjászületésre.

A különbséget ott is meglátjuk, hogy történetünk hőse nem szeretetből, hanem kötelességből cselekedett, ö nem az egész világért halt meg, hanem csak néhány emberért, ö nem a lelket tartotta meg örök életre, hanem csak a testet talán kevés időre. Az ő áldozata időhöz kötött, a Krisztusé örökké tartó és szakadatlan. Szakadatlan, mert nemcsak a ma élő embereknek szól, hanem az utánunk következőknek is egészen a végtelenségig. Ez az ember a pillanatnak a hatása alatt, mintegy ösztönből cselekedett, a Krisztus átfogta és átértette az ő cselekedetének teljes mértékét és tökéletes értékét. Az ő áldozatának nincs semmi köze a világ erkölcsi életéhez, Krisztus ezt az életet tette kristálytisztává az ő halála által. Néki nem volt semmi baja azokkal, akiket megmentett, Krisztus azonban halálos ellenségeiért áldozta fel magát.

Óh jöjjetek hát és borujunk oda a kereszt tövéhez és adjuk Jézusnak azt, ami úgysem a miénk, hiszen tőle kaptuk: adjuk néki egész életünket! Ámen!

UTÓIMA. Áldott Ur Jézus! Leborulunk előtted és imádunk téged, aki egyszeri s tökéletes áldozatoddal megfizetted értünk az árt. Könyörgünk néked: maradj velünk és bennünk, hogy jelenléted éreztesse velünk bűnösségünket és mi keressük benned a megtisztulást, a megigazu- lást és megszentelődést. Ámen!