Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1934 (35. évfolyam, 1-36. szám)

1934-04-07 / 14. szám

6

AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA

ni——in- ■ ir==ir=inn[=ii——if h—r=]a

GYERMEK KERT. 1

□ □ Rovatvezető: Csontos Béla, lelkész.

ni ii ii—=ir=innr=ii n ír in

(Az alábbi húsvéti közlemények postai későn kézbesítés miatt a múlt hétről kimaradtak. Leközöljük azért, ha egy héttel később is. Olvassátok el, gyermekek, most is sok gyönyörűséget találhattok abban.)

HÚSVÉTI BÁRÁNYKA MEG AZ OKOS GÓLYA.

Irta: Horváth Margit.

Kiengedett a patak vize, eltűnt a jég. Virágba borutak a cseresznyefák. Kicsit friss volt a levegő még, de már nem hideg. Az ócska füstös kémény mellé éppen tegnap reggel dobbant le a gólya. Hosszú orrával igazgatta a messzi útban megviselt gólyakabátját.

Kere . . . Kerelepp! — mondotta — s lecsapott a kis patakra. Ficánkoló ezüstszínű kárászhalat fogott s megette reggelire.

— Táára . . . Tara-tara-tara! Könnyű neked, — kárálta tyűk néne. — Neked nem szedték el az összes tojásaidat. Olyan szemfüles ez az Éviké, alig énekelgetek nekik egyet-kettőt, már ő ott van! Tön, és elviszi! . . .

— Hja, — szólt bölcsen a gólya. ■— Husvét van! S a piros tojás kell a gyerekeknek. Évi is jó te- ihozzád, árpával, kukoricával jól tartott egész télen. Ne légy Iháládatlan. Mindenkinek dolgozni kell.

— Táára . . . Tara-tara-tara ... De mikor fogok igy csibécskéket nevelni?

— Bee-e! Bee-e! . . . — Hallatszott egy szomorú bégetés. A juh jött arra. Kedves, barna szemében nagy bubámat. Csengetyüs kis bárány- kája kóvályogva ütögette buksi,' gyapjas fejét az oldalához.

— Hát nektek mi bajotok? ... — kérdezte részvéttel a gólya.

Szomorúan bégetve panaszolta el az anyajuh, hogy most volt itt a mészáros. Kinézte s megvette barikát, az ő kis fehérgyapjas fiát.

— Holnap elviszik barikát húsvéti bárány- húsnak.

— Bee-e! Bee-e . . . Jaj de fáj a szivem!

— Kot-kot, kot-kot! — szörnyüködött tyuk

néne. S végtelenül sajnálta barikát, meg az anyját, a szelid öreg juhot, aki senkit meg nem bántott. Egyszer csak igy szólt:

— Juhocska, hallod-e? Nekem van eldugott to- jaskám 18 darab. Itt vannak elrejtve a rekettyebokorban mind! Még a szemfüles Évi sem tud róla. Odaadom őket Évikének! Tán megmenti érte a kis barikádat . . .

— Bee-e! . . . Bee-e! . . . Nem érti meg az ember a mi beszédünket.

És mig a juhocska szomorúan bégetett s tyuk néne részvéttel közben kárált, addig az okos gólya íélszemét behunyva gondolkodott, hogy mi módon értethetné meg a kis állatsziv bánatát a hatalmas emberrel. S mig ezüstösen gyűrűzött a friss patakviz, gólya szeme okosan csillant, igy szólott:

— Juhocska megpróbáljuk. Bizd ream barikát, ha reám figyel, még megmenekedhet.

— Vigyed, vigyed! okos gólya s könnyfátyo- losan hunyorgatott szelid juhszeme.

Okos gólya aztán nagy léptekkel előre ment. Kalauzolta barikát be, a kertek alatt az udvarra, hol az ültetnivaló babot pergette Évike mamája.

— Kelep-’kerelep, — súgta a gólya, — osonj oda barika, dörzsölgesd hozzá a fejedet. .. Mondjad neki: szeressen téged. Ne félj tőle! . . .

Kicsit félt a barika, dobogott a szive, de tudta, hogy az életéről van szó. S az édesanyja is lelkére kötötte, hogy rávigyázzon, amit a gólya mond. Odament hát az Évi mamájához. Odadör- zsölgette szelid kis fejét . . .

— Ejnye no! ... Te kis buksi — mondotta az meghatottam — Érzi szegény, hogy elviszik.

— Igen, igen — bégetett barika. S újólag kö- rülhizelkedve Évi mamáját, Annus nénit. Szeli- den, szomorúan megnyalogatta kezeit s kis fehérgyapjas lábaival féltérdre ereszkedett előtte.

— Ejnye, de kedves, okos kis állat — mondta Annus néni. S leguggolt, megsimogatta barika fejét! . . .

—- Csináld mégegyszer! Csináld mégegyszer! — vezényelte felülről az okos gólya.

S barika elszaladt, újra meg újra visszafutott, két első kis lábával féltérdre ereszkedett, minden alkalommal meghajtva kis gyapjas fejét, letérdepelt, úgyhogy Annus néni egészen odavolt a gyönyörűségtől:

— Pista! Pista! — kiabálta Évi papájának, — nézz ide! Milyen aranyos, okos kis állat.

— Csináld barika! . . . Csináld! — kiabálta az okos gólya.

S barika tánclépésben szaladgált Évi apja előtt, is, bégetve megismételte kis játékát, de oly kedvesen, hogy Pista bácsi szeméből majd kihullott a könny . . .

Annus néni reáfelejtkezett:

— Te Pista! — mondta az urának, Évi papájának, — dehogy adom oda ezt a kedves, kis jószágot a mészárosnak! . . . Inkább akármiről lemondok ! . .

Barika szive nagyot dobbant.

S másnap a mészáros üres kézzel ment el. Barikat nem adták neki semmi kincsért.

Örült is juhmama, tyuk néne, de még az okos gólya is.