Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-02-18 / 7. szám
8 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA Unják a falusi, a tanyasi életet. Munkájuk sincsen s mennek szerencsét próbálni. Hová? Akik itt élünk a városokban, igen keveset látunk közülök. De hol van a városok fiatalsága? A clevelandi Első Egyházban fenntállása óta már valami 1500 ifjú konfirmált. Ha együtt volnának, ez az egyházunk valóságos mammuth- gyülekezet volna már. De nincsenek meg. Történnek kísérletek összeszedésükre és nem találják őket sehol sem. Ha a többi egyházaink ifjúságát keressük, aránylag mindenütt ugyanazzal az eredménnyel találkozunk. Ha mind együtt volnának, az ame rikai magyar reformátusság és annak egyházai nem állanának olyan kétségbeejtő helyzet előtt, mint amilyennel napjainkban számolnunk kell. Nemcsak saját helyzetük volna biztosítva, hanem nyugodt Jélekkel mondhatnák el azt is, hogy nem mulasztottak semmit: akik rájuk bízattak, azok közül egy is el nem veszett. De nem tudják elmondani. Megkonfirmált ifjúságuknak legalább 50 százaléka nincsen sehol. Sehol?... Hiszen valahol lenniük kell!? Nyom nélkül nem tűnhettek el az élők köréből!? Egy részük, a komolyabb, az értékesebb részük ott van a legkülönbözőbb felekezetű angol templomokban, ahol elveszítjük őket nemcsak fajunkra, hanem hitünkre nézve is. Más részük ott van az Istent, vallást, egyházat tagadók, gúnyolok táborában s nem törődik semmit sem azzal, ami reánk nézve olyan drága és szent. Harmadik részük még rosszabb helyeken: a pool roomokban, a “speak easy”-kben, van ahol testüket, lelkűket dobják oda az ördögnek, a Sátánnak, aki kacag és nevetve könyveli el hatalmas zsákmányát. Amikor mi sírunk: olyankor mindig nevet az ördög. Jajgatunk az “utánpótlás” elmaradása miatt és a bevándorlás megszűnését okoljuk bajaink miatt. Saját mulasztásaink katasztrofális következményeiért másokra igyekszünk hárítani a felelősséget, pedig alapjában véve mi vagyunk a bűnösök, akik nem tudtuk megtartani azt sem, ami nálunk van. Ifjúságunk megvan, de kisiklott kezeink közül. Ott vannak az elmondott helyeken és ha csak tovább kesergünk miattuk anélkül, hogy tennénk is valamit: egyházaink jövendőjéért sem Isten, sem ember előtt nem lesz felelős rajtunk kívül senki! Utána kell mennünk az eltűnt ifjúságnak, mert ha ezt nem tesszük: saját magunk ássuk meg korai sírunkat. MÁRTHÁK ÉS MÁRIÁK. A GYERMEKNEVELÉSRŐL. Öt gyermeknek meghalt az édes anyja. A gyermekek szent fogadást tettek, hogy édes anyjuk nyomdokain fognak haladni. Boldog anya, aki ilyen emléket hagy gyermekei lelkében. Az ilyen anyának még a síron túl is él az emléke. Sok anya rángatja hol jobbra, hol balra gyermekeit, aszerint, amint az ő ideges hangulatuk diktálja. Egyszer napokon keresztül elnézik gyermekeik rendetlenségét, rosszaságát, — máskor meg csúnya szavakkal és ütlegekkel igyekeznek őket jobb útra vezetni. így nem hagyhatunk jó emléket magunk után gyermekeink lelkében. Tanítsd gyermekedet állandóan és mindig szeretettel: rendre, szorgalomra, tisztaságra, illemre, hálára, hűségre és igazságra. Én még most is, amikor már magam is a “nagymama” kort értem, még most is hálával gondolok jó szüleim nevelésére. Szeretett Anyánk mindig mondotta: gyermekek, én mindig imádkozni fogok értetek. Nekem mindig az én drága jó Anyám imádságos lelke adott erőt a küzdelemre. Édes Anyák: menjetek gyermekeitek előtt mindig jó példával, hogy Titeket kövessenek ne csak szájjal, hanem cselekedettel is. Az imádságot ne csak szóval mondjátok előttük, hanem cselekedettel is. Ne csak küldjétek gyermekeiteket a templomba és vasárnapi iskolába, hanem menjetek velők együtt az Isten házába. A gyermeknevelés lassú és fárasztó munka. Naponta sok türelemre van szükségünk és ha ilyenkor a mi Mennyei Atyánkhoz sóhajtunk segítségért: Ő biztosan meghallgat. Azért, Édes Anya, ne veszítsd el türelmedet. A drága követ is lassan csiszolják ki, de a kitartó munkának megvan az eredménye. Mi is meglátjuk munkánknak eredményét gyermekeinkben, ha örömmel, állandóan és mindig szeretettel, türelemmel végezzük azt. Chicago, 111. Kotány Jánosné. OLDOZD EL A KÖTELEKET. Sok ember szeretné Jézust követni, de nem tud elszakadni a világ dolgaitól. Úgy jár az ilyen, mint két skót járt. Részegen szálltak csónakjukba, iszonyú erőfeszítéssel eveztek, de sehogy sem érték el a túlsó partot. Végre észrevették tévedésüket: csónakjuk még mindig az innenső parthoz volt kötözve. Előre akarsz-e a kegyelem vizén haladni? El akarod-e érni az örökkévalóság dicső partjait? Oldozz el akkor minden köteléket.
