Amerikai Magyar Reformátusok Lapja, 1933 (34. évfolyam, 1-50. szám)
1933-09-16 / 37. szám
4 AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUSOK LAPJA megvolt a gyakorlati lehetősége is, de azt a lelkész nem fogadta el, hanem a hívek egy kisebb csoportjával ellen-egyházat szervezett. Az életben mindig voltak, vannak és lesznek vitás kérdések. Nem is volna jó, ha nem lennének. Ilyen vitás kérdés volt pl. az amerikai magyar re- formátusság egyetemes életében az, hogy az amerikaiakkal együtt folytassuk-é életünket, vagy pedig tőlük elkülönítve? Ilyen vitás kérdés volt Ak- ronban, hogy kielégitö-é a lelkész munkája, vagy nem? Mihelyt vitás kérdés valami: természetszerűleg két párt keletkezik körűié. És még természetesebb az, hogy az egyik vagy a másik párt többségre kerül, — hiszen örökké nem tarthat az osztozkodás sem. Nem egy, hanem tiz és száz esetben kerül az ember ilyen kérdések elé. Nincs olyan testület, nincs olyan egyház, ahol lépten-nyomon ne merülne föl valamilyen vitás kérdés. De vájjon mi volna ebből a világból, ha mindannyiszor otthagynánk azokat, akikkel szemben nem a mienk volt az igazság, vagy nem mi kerültünk többségbe? Avagy az volna az igazi testvériség, keresztyénség és alázatosság, hogy mihelyt vesztettünk, abban a percben tépjük el a bábruhát? Csak a gyermekek azok, akik talán egy egész életen keresztül képesek volnának “haragszom rádot” játszani, ha ugyan később nem jönne meg a jobbik eszük. Mi pedig nem vagyunk már gyermekek. Különösen nem vagyunk gyermekek a hitben, az anya- szentegyház szeretetében. Nem szabad, hogy gyermekek legyünk. Az Egyház sokkal több, semmint annak épségét, az ahhoz való hűségűnket és ragaszkodásunkat attól volna szabad függővé tennünk, hogy a mi véleményünk győzött-é, vagy nem? Különösen itt, Amerikában, a mi amerikai magyar református egyházi életünkben, ahol any- nyira egymásra vagyunk utalva, — különösen itt kell ügyelnünk arra, hogy a mi lelki kevélységünk vagy álbüszkeségünk miatt az Egyház ne szenvedjen. Ügyelnünk kell erre úgy a saját, szükebb egyházunk körében, mint egyetemes egyházi életünkben. Erre kötelez bennünket az Isteni parancs is: ha megharagusztok is, de ne vétkezzetek; a nap le ne menjen a ti haragotokon. Vagy: tanuljátok meg én tőlem, hogy én szelíd és alázatos vagyok. Próbáljuk meg hát követni a Krisztust, és legyünk alázatosak. Legyünk alázatosak még egymással szemben is. Ezt kívánja tőlünk a józan okosság is. Erre kérjük akroni testvéreinket is. Nem önmagunkért, hanem a Krisztusért és az ő testéért: az akroni magyar református egyházért. Ezért az egész amerikai magyar reformátusságért. Próbáljanak kissé alázatosak lenni. BEKÜLDTE-ÉMÁR az előfizetését? Nézze meg a cimszalagot s ha lejárt, ujitsa meg az előfizetést. sr==i[^ i[^=][=]Bai=ii——,11=------^-if===ib JjOQY LÁTJUK MI?... Írja: Balogh E. István. ni ír: -=ii ir=inm—n—=n "" ii=in A CENTURY OF PROGRESS chicagói kiállításáról napi és heti lapjainkban sok kommentár jelent már meg általános és magyar szempontból. A rovat írója is a “Magyarság” c. lap hasábjain adott terjedelmesebb beszámolót. E helyen egy-két vallásos és művészi reflexiót juttat csupán kifejezésre. A Hall of Religion-ben került bemutatásra az összes egyházak kiállítása. Minden felekezet közös csarnoka ez a hatalmas épület. Egy hely, ahol protestáns és kathólikus, látszólag, nagyszerűen megfér. Könyvek, közlemények, statisztikák, mozi képek, kiállítási tárgyak óriási tömege van itt összegyűjtve az épület különböző szárnyaiban, bolt-ivek, fülkék alatt. Templom minták, ideális berendezések, diszitmények, állandó orgonajátékok, rendszeres felolvasások átb. mind arról akarják meggyőzni a látogatót, hogy az elmúlt száz év alatt a legtöbbet fejlődött, hódított az egyház a maga szolgálatával. Ha azonban összegezzük mindazt, amit láttunk és hallottunk s ha megfigyeljük, hogy aránylag milyen kicsi a vallásos kiállítás a világ-kiállításhoz képest, mégis csak az az érzés marad bennünk uralkodó, hogy minden nagynak hirdetett haladáshoz képest, ugyancsak szegényes kis hely jutott még az elmúlt száz év alatt Krisztus hóditó evangéliumának a világ, a tömeg szivében. Nincs hely itt mindennek az érintésére, de három dolgot feljegyzünk mégis. * * * A Z ANT1ÓCHIAI KEHELY. Két quartnyi űrmértékű szin-ezüst kehely ez, amelyet Fahim Kou- chakju nevű arab keresztyén ásott ki 1910-ben s amelyet azóta tulajdonosa acél szekrénybe zárva őriz New Yorkban a föld alatt. Csak ilyen nagy alkalommal mutogatja pénzért. Ez urvacsorai kehely értéke pénzben kifejezhe- tetlen. Nem csak azért, mert az őskeresztyének ötvös művészetének egyik legkiválóbb remeke, nem is csak azért, mert állítólag az evangéliumoknál is régibb keletű, vagyis a ma látható legrégibb keresztyén emlék, hanem elsősorban azért, mert Krisztusnak a legelső, legrégibb képmása ezen a kelyhen látható. Olyan emberek készítették e kelyhet, akik még Jézust életében szinről- szinre látták. Okmányok szólnak a kehely ősi eredetéről. Krisztus képén kívül rajta van még Lukács, Márk, Máté és Pál. korhű képmása is. * * * A VILÁG LEGKISEBB BIBLIÁJA is kiállításra került itt. Külön fülkében, a jelenlegi tulajdonos személyes őrizete alatt mutatják be azt a parányi,, egy negyed inch vastagságú Bibliát, amely ennek dacára 520 számozott oldalból áll. 181,253 szó van benne, vagyis 838,380 szabad szemmel nem látható betű. Ha valaki fogalmat akar adni önmagának arról, hogy egy-egy nyomtatott oldal milyen nagy, akkor egy rendes posta-bélyegnek egy harmadát képzelje el. Az egész könyv könnyen elhelyezhető egy kávés-kanálban. 1895-ben nyomtatta a Bibliát Skóciában David Bryce and Son, Glasgow városban. Amerikába J. Francis Rugles hozta, aki nemzetközileg ismert bibliai-ritkaságok gyűjtője volt. A könyv teljes elkészítése 3 évet, 9 hónapot és 2 hetet vett igénybe. Jelen tulajdonosa, akivel e sorok írója is beszélt, M. H. Livingston chicagói lakos. Washingtoni hivatalos (Folytatása a 10. oldalon.)
